Balázs Attila
szem, ha szakad (avagy: szereti ön a Ladikot?)

pp megálmodta és mondatokba ömlesztette: Balázs Attila
és miképp színre álmodták ébren: Mások

SZÜZSÉ:

- "emlékezetes" vonat: célszerű, "határtalan", záros-idős utazás az izgalmas ismeretlenbe (?)

(alagút, honnan?)

- "emlékezetes" vetélkedő: a meddőség pillanata; a leggyengébb láncszem (súlyosan drámai helyzet): puff!

(alagút)

- szauna: a kollektív (utólagos, késleltetett) megtisztulás (tragikomikus?) pillanata

(alagút; végén fény, remény/?/, vége; taps?)

szín, a színen székek, mozgathatók ide-oda, most pár párhuzamos szék az előtérben, mögöttük a kivetítőn táj (lepusztult gyárudvarok); képnek nem kell mozognia; vonat kattog, merthogy ez egy vonatfülke; nő hosszú fekete (kleopátrás) hajjal, fekete garbóban, sötét napszemüveggel olvas, könyvet, amikor egy (nagyobb darab) férfi lép be szuszogva, cuccát vonszolva; cuccot rakja fel a tartóra, egyensúlyoz, majdnem elejti, de nem, ám csütörtököt mond a koffer zárja, így sörkonzervek potyognak ki belőle, gurulnak szerte, férfi rémülten szedegeti össze.

FÉRFI 1: Bocsánat, hölgyem! Ezer bocsánat.

NŐ 1 (hidegen): Ahány sör, annyi bocsánat?

FÉRFI 1 (zavartan gyömöszöli vissza a söröket): Mínusz egy a magáé, ha óhajtja.

NŐ 1 (alig pislant fel): Köszönöm szépen, utálom a sört.

FÉRFI 1: Pedig sok vitamin van benne.

NŐ 1: Az a-vitamint jobban szeretem.

FÉRFI 1: Értem. Leülhetek?

NŐ 1: A b-pont alatt igen.

FÉRFI 1 (nevet): Ön nagyon szellemes.

Férfi helyet foglal a hölggyel szemben az ablaknál. Hölgy olvas tovább, hátulról visszafelé lapoz. Férfi sört pattint, iszogat, néz ki az ablakon. Időnként változik a "szlájd". Pár lepusztult gyárudvar, raktár. (Udvaron kutya hempereg?) Férfi elégedetten szürcsöl, hümmög. Múlik az idő. Aztán már nem a lepusztult gyárak váltakoznak, hanem a sík pannonvidék, földekkel, gyümölcsösökkel (akár valami könyvből, az "izészkóp" látható kezelésével, vagy bármilyen képi megoldás. Valahonnan nótaszó: "Hej, salaši na severu Bačke...", vagy más hasonló. Hasonló, mint minden jelzett esetben). A férfi újsággal próbálkozik időnként, de láthatóan nincs kedve hozzá.

FÉRFI 1 (sóhajt): Kedvenc tájam, régi útlevelem. Ki gépen száll elibe...

NŐ 1: Az bizony magát sem ismeri fel.

FÉRFI 1: Kedvenc tájam, régi útlevelem. Magát? Méghogy magát? Hogy érti ezt? Engem vagy saját magát? .se ismeri fel.

NŐ 1: Értse, ahogy akarja.

FÉRFI 1 (nevet): Amúgy igaz, kissé őszbe csavarodtunk és most másmilyenek vagyunk.

Változik a táj (is). A nő időnként belepislant a könyvbe, ám hasztalan próbál olvasni. Tavacska képe

FÉRFI 1 (merengőn): Ticsi-tócsa. És mindez tenger volt egykor, most meg milyen kicsi lett! Összeugrott, mint a pulóver a mosógépben. Vagy mi lettünk nagyok?

NŐ 1 (szemüvege felett a férfin felejti tekintetét): Most provokál?

FÉRFI 1: Most nem.

NŐ 1: Maradt tengerünk.

FÉRFI 1: Kiknek maradt?

NŐ 1: Ha úgy vesszük, mindannyiunknak.

FÉRFI 1: Maradt. Apropó.

NŐ 1: Apropó mi?

FÉRFI 1: Nem magának vittem egyszer varrógépet a tengerre?

NŐ 1: Hétfejűt?

FÉRFI 1: Milyet?

NŐ 1: Hetes fejűt.

FÉRFI 1: Meg kis piros buldózereket, ugye?

NŐ 1 (nevet): Éppen!

Szünet

FÉRFI 1: Abszurdum.

NŐ 1 (emlékezőn): Honos volt e tájon.

FÉRFI 1: Abszurdum. Rémlik, bevette magát a színfalak közé is. Emlékszik? Még a Ferencijenci meg a Fejesgyuri is abszurd volt.

NŐ 1: Az ám!

FÉRFI 1: Emlékszik a kopasz táncosnőre? Vagy maga inkább három nővér volt? Tripla hasadás.

NŐ 1: Tripla? Nem kis teljesítmény. Nos, szopjon ön is kecskét!

FÉRFI 1 (kacsint): Biztos, hogy ismerem magát valahonnan. Kecskét is szerzek, amint kiszállok. De egyelőre inkább maradok, s benyomok egy bayert.

NŐ 1: Nem árt meg a sörre?

FÉRFI 1: Bajor sörre sosem. Sőt, segít az emlékezeten. Nyújtja a vörös nyelvet.

NŐ 1 (merengőn): Emlékezni? Lehet, hogy fölösleges.

FÉRFI 1: Nem is szoktam, ezért vagyok ilyen fitt meg áptudejt.

A szlájd vált. Egyébként nem kell, hogy látszódjék rajta semmi lényeges.

FÉRFI 1: Ez már Topolya?

NŐ 1: Mi?

FÉRFI 1: Topolya?

A nő leveszi szemüvegét

NŐ 1: Úgy látszik.

FÉRFI 1: Hm, szemüveggel jobban hasonlít a Ladikra.

NŐ 1 (gyorsan vissza a szemüveget): Kire?

FÉRFI 1: A legendás művésznőre.

NŐ 1: Megtisztelő mindenképp.

FÉRFI 1: Aha. Jó, mondok valami mást. Nem érzi véletlenül, hogy a Gyula árnyéka itt tornyosul felettünk?

NŐ 1: Mi?!

FÉRFI 1: Hogy a Gyula árnyéka...

NŐ 1: Tényleg nem értem.

FÉRFI 1: Ám legyen! Úgy is jó. Egyébként nem lényeges. Mit is beszélek félre? Csak tisztázni akartam a viszonyrendszert.

NŐ 1 (hirtelen ötlettel): Szereti ön a Ladikot?

FÉRFI 1: Kérem, ez egy vonat.

NŐ 1: Pfuj, ostoba!

FÉRFI 1: Vicceltem. Imádom Ladik Katalint. Kedvéért mindent megtennék. Például ha sakkoznánk, hagynám, hogy megverjen.

NŐ 1: Ez alacsony.

FÉRFI 1: Nem tehetek róla. Bizonyos értelemben Katalin a rögeszmém. (Patetikus elérzékenyüléssel) A Kati. a Katikám. Istenem... Istenem, machinálj!

Zötykölődnek tovább

NŐ 1: Meleg?

FÉRFI 1: Nem, kérem szépen. Van is egy saját lányom.

NŐ 1: A sörre gondoltam.

FÉRFI 1: Fantasztikus! Legalább annyira, mint az, hogy mi nem ismerjük egymást. Fantasztikus! Ugyan, kérem, mitől lenne hideg?

NŐ 1: Akkor jó. Fáj a torkom. Kérnék egy langyosat!

FÉRFI 1: Fantasztikus! Rögtön adom. Csak kár, hogy ön mégsem a Ladik. Vagy teljesen összekevertünk itt valamit?

NŐ 1: Mindenesetre eléggé talányosan társalgunk.

FÉRFI 1 (nyújtja a sört): Kit izgat? Senkit! Hát nem? Egészségünkre!

NŐ 1: Egészségünkre!

Zötykölődnek, habzik, ivódik a sör; nézik a tájat, és nem is veszik észre, hogy a folyosón több Ladik-kinézetű, garbós-szemüveges hölgy halad el libasorban, kezükben kicsi koffer. Aztán hirtelen sötét, vonatzaj erősödik. Kis idő múlva újra világos, zaj halkul.

NŐ 1 (meglepetten): Alagút itt? Ezen a tájon? Máris megártott a sör?

FÉRFI 1: Valahogy le kell győznie a vasútnak is a legfrissebb tektonikus gyűrődéseket.

NŐ 1: Szellemes, bár köze sincs a valósághoz.

FÉRFI 1: És ez éppen magát zavarná?

NŐ 1 (felsóhajt): Maga folyton összekever valakivel. Nem?

FÉRFI 1: Bevallom, kedvenc szórakozásom újabban. Összekeverni mindent.

NŐ 1: Nem rossz játék.

FÉRFI 1: Játék, vagy sem, komoly méreteket öltött. Néha már-már aggaszt.

NŐ 1: Sose aggódjon emiatt! Tulajdonképpen én is ismerem magát valahonnan. Az ősködből. És ez jó érzés. (Ellágyultan) Olyan... spirálisan visszatérő. (Nekidől a támlának, kissé hanyatt, vélhetően lehunyja a szemét, kezét összeszorítja két combjával; megfeszül nyújtózva, reszket, ásít, mosolyog)

FÉRFI 1 (hirtelen feláll): Elnézést, hív a kötelesség.

NŐ 1 (változatlan mosollyal): Ennyi sör után, megértem.

Férfi kinéz a folyosóra, tekint jobbra, tekint balra, elindul az egyik irányba. Nyomában több hasonlóképp öltözött férfi megy el a folyosón, mintegy vonatozva: az első játssza a mozdonyt, a többi "vagon", egymás vállába csimpaszkodva. Mindegyik benéz a kupéba, de megy tovább. Csú, csú... (A látvány kicsit hülye.) A nő felteszi lábát a szemközti székre, egyik kezével továbbra is a combjai közt: olvas; szlájd változik. Az utolsó férfi "hasonmás" leválik, belép a kupéba, leül az előző férfi helyére. Nő felkapja a fejét.

NŐ 1: Máris visszajött?

FÉRFI 2: Jelentem, igen. De ne zavartassa magát, hölgyem!

Nő 1 nem zavartatja magát. Férfi néz ki az ablakon, majd ismét a nőre pislant.

FÉRFI 2: Tényleg, gyors vagyok, mint a Szpidigonzálesz. Vagy a Yokohama Express.

NŐ 1 (nevet): Mindenben?

FÉRFI 2: Semmiben. A semmiben vagyok leggyorsabb.

Csend.

NŐ 1: Hová utazik?

FÉRFI 2: Újpalántára.

NŐ 1: Azon belül?

FÉRFI 2: Sangájba. Viccelek, a Telepre.

NŐ 1: Folyton viccel?

FÉRFI 2: Nem. Nem is a Telepre igyekszem, hanem a Központba. Hóttkomoly.

NŐ 1(némi nosztalgiával): Én is mindig oda igyekeztem.

FÉRFI 2: És sikerült?

NŐ 1: Nézőpont kérdése.

Csend, majd ismét zajos alagút, sötét. Mikor újra világos: Férfi 2 ül a helyén, szembe vele a Nő 2. Hasonló frizura, szemüveg, garbó, könyv, mint az előző. Utaznak.

FÉRFI 2: Érdekes. Mintha időnként történne valami. Mintha helyre rázódnánk. Vagy éppen kisiklanánk? Járt már Gyulán? Bocs', Zalakaroson.

NŐ 2: Nem emlékszem. Miért?

FÉRFI 2: Mert ott úgy helyre lehet rázódni, hogy csak na!

NŐ 2: Inkább Hévízre mennék. Ott olyan szép!

FÉRFI 2: Milyen szép?

NŐ 2: Nagyon szép.

FÉRFI 2: Akárcsak Újpalántán.

Csend.

NŐ 2: Tulajdonképpen mi a dolga Újpalántán?

FÉRFI 2: Tulajdonképpen az a dolgom, hogy résztvegyek egy vetélkedőn. Megígértem egy hozzám nagyon kedvesen szóló embernek. Ő a főnök.

NŐ 2: Milyen érdekes... Valami Big Brother vagy ilyesmi?

FÉRFI 2: Ah, nem! Annál sokkal drámaibb az ügy. Mondhatnám, színpadibb. De egész pontosan nem tudom.

NŐ 2: És mi a díj?

FÉRFI 2: Ha győzöl, ha veszítesz: egy ingyenjegy a késleltetett megtisztulásba.

NŐ 2 (titokzatosan mosolyog): Milyen érdekes...

FÉRFI 2 (gyanakodva): Ön mindent tud?

NŐ 2: Ellenkezőleg, nem tudok semmit. Kis liba vagyok.

Férficsapat az egyik oldalról, női csapat a másikról a folyosón. Középütt találkoznak. Egymás mellett préselődnek át. A két utolsó nő és férfi gyors, szenvedélyes csókban forr össze, majd ki-ki rohan az övéi után. Hosszú alagút, Nő 2, Férfi 2 olvasva utazik ki belőle. Férfi 2 az újságra csap.

FÉRFI 2: Nahát, hogy miket össze nem írnak!

NŐ 2 (furcsa tekintettel a férfi ajkára helyezi mutatóujját): Pszt, te kis buta!

Alagút, a lebombázott hidak bevillanó képe (?), alagút. Mikor újra világos, székek körben. Egyik oldalt a nők (közülük az egyik, aki az imént csókolózott, terhes), másik oldalt árválkodik a Férfi 2. Középütt zsebre tett kézzel, hosszú bőrkabátban, bőrcsizmában, immár rövid, szőke hajjal magasodik a Nő 1. Kihívó smink, rideg, szemtelen, arcpirító stílus, kezében csokor papír. Valami zagyva spot után övé a szó.

NŐ 1 (a közönség felé): Üdvözlöm Önöket fergeteges, idegtépő, interaktív és intergalaktikus, a neten is beszörfölhető, nemzetközi műsorunkban, amelyben maga a tét a tét. Én Hugi vagyok. Kérem, ne krahácsoljanak, tüsszögjenek és nyikorgassák a székeket, mert lemegyek, és akkor valaki rondán ráteker. Vendégeinket uopste nincsen kedvem bemutatni, ezért térjünk rá rögtön az első kérdésre! (Vendégekhez:) Ismerik a szabályt, ugye? Aki előbb csap a térdére, az válaszol. Pár pofon után hullik a férgese. Duma nincs, csak ha kérdezek. Pofa be, indulunk! Az első kérdés: mikor született Ladik Katalin?

FÉRFI 2: Tiltakozom!

NŐ 1: És miért is?

FÉRFI 2: Úgy vélem, hölgy esetében ezt nem illik firtatni.

NŐ 1: Oké, most az egyszer elfogadom, de másodszor nem. Jön a második fogas kérdés: mikor jelent meg Ladik Katalin első könyve?

NŐ 3 (térdére csap): 1969-ben.

NŐ 1: Így van! Címe?

NŐ 4 (térdére csap): Ballada az ezüstbicikliről.

NŐ 1: Mi a következő Ladik-vers címe? Szavalom: Megy az ördög a vásárra, mit visz kend a kosarában? Lószart a földieperbe, lovastul.

NŐ 5 (térdére csap): A süket szabó.

NŐ 1: Pontos!

FÉRFI 2: Tiltakozom, tiltakozom!

NŐ 1: Most meg miért?! Végtére is kinek a bevallott rögeszméje itt a Ladik művésznő?

FÉRFI 2: Enyém, enyém, csak könyörgök, kérdezzen kicsit mást is!

NŐ 1: Oké, Ladik ring a Léthe folyón. Tom Cruise első feleségének neve?

NŐ 4 (térdére csap): Mimi Rogers.

NŐ 1: A szederjesség tudományos neve?

NŐ 3 (térdére csap): Cianózis.

NŐ 1: Mit jelent a parúzia?

NŐ 5 (térdére csap): Jézus világ végi, második eljövetelét.

Férfi 2 izzad, szenved, nem megy neki.

NŐ 1: A káposzta palántálási ideje?

FÉRFI 2 (dühösen a térdére csap): Hát ilyen nincs! Hihetetlen! Segítséget kérek!

NŐ 1: Jöhet.

Férfiak be Férfi 1-gyel az élen, helyet foglalnak, rágógumiznak, bicepszeiket tapogatják, némyelikük int a közönség felé, nyakát nyújtogatja, sliccét rángatja, walkmanjével vacakol - csapat vad, emberszabású majom benyomását keltik. Némelyiküknél léc, golfütő. A nők ösztönösen közelebb húzódnak terhes kolléganőjükhöz, mintegy védelmezve őt.

NŐ 1: Nos, figyelem! Mindez valójában csak röpke bemelegítő volt. Most jön a sűreje. Kérem, ide süssön mindenki, nemre-korra, szexuális és politikai habitusra való tekintet nélkül! Első kérdés, melyik lapból való a következő idézet: "Sem ármszünet, sem drágítás"? (.) Bocsánat, összekevertem, velem is megeshet! (Lapoz, megtalálja) Aha, a helyes idézet így hangzik: "A feledés emlékezete és az emlékezés feledése".

FÉRFI 2: Minek a mije?

NŐ 1: A feledés emlékezete és az emlékezés feledése.

FÉRFI 2 (térdére csap): Eh... várjunk csak!

NŐ 1: Na!

FÉRFI 2: Itt van a nyelvem hegyén.

NŐ 1: Egy-kettő-hááár...

FÉRFI 2: Uh...

NŐ 1: Négy! (Szinte a Férfi 2 fülébe.)Vigyázat, pasikám, innét pár percre a halál. (Izgatott morajlás.) Csendet kérek!

FÉRFI 2: Hát, nem jut eszembe.

NŐ 1: Negatív pont! A helyes válasszal nem vesződünk. Az elhangzott filozófiai tételt mindenki érti?

Nincs jelentkező.

NŐ 1: Rendben, akkor most rátérünk arra, miként lehetne azt legsikeresebben pusztán hangban, szavak nélkül kifejezni. Ki az első vállalkozó? Férfi, nő? Szabad a pálya.

FÉRFI 1: Legyenek előbb a hölgyek.

Hölgyek röviden tanácskoznak, aztán egyikük kiáll, majd valamiféle gyászdalt mormol, sikolt el

NŐ 1: Azaz?

NŐ (?): Tulajdonképpen ezzel azt akartuk megmutatni, hogy a gyászban mindkét markáns motívum benne van. Ugyanakkor mindkettőnek a tagadása.

NŐ 1: Ellencsapat?

Rövid tanácskozás. Férfi 1 kiáll, fütyörészik.

NŐ 1: Azaz?

FÉRFI 1: Hát, tulajdonképpen mi valami hasonlót képzeltünk el, csak ellenkező előjellel.

NŐ 1: Hát, pártatlan szemszögből mondhatom, mindkettő eléggé pocsék. Nulla pont mindkét csapatnak!

Mennydörgő zene mint show-kellék. Elhalkul.

NŐ 1: Oké! Akkor most következzék a játék mozdulatokban. Az emlékezés és felejtés dialektikája. Imént a hölgyek kezdték, jöjjenek most a férfiak!

Gyors tanácskozás után a férfiak egymással szembe fordulnak, könyök a térdre, szkanderoznak. Hol az egyik nyomja le a másikat, hol fordítva.

NŐ 1 (órájára pislant): Nem azért mondom, de mintha kissé leegyszerűsödött volna a tétel. Női csapat? Emlékezés és felejtés? Hosszú vagy rövid távú? Kis tapsot kérek a közönségtől a gondolkodási idő alatt.

Taps, a hölgyek sokáig tanácskoznak. Férfi 1 végül feszeleg, tiltakozna, amikor valami eszméletlenül bugyuta hang hallik.

NŐ 1: A gondolkodási idő lejárt! Lássuk, mire jutottak a hölgyek!

Hölgyek valahányan kiállnak, félkörbe veszik terhes társukat, s mindannyian annak óriási pocakjára mutatnak. A férfiak között az apa elájul, úgy tartják meg a többiek.

NŐ 1 (Férfi 1-hez): Él az utolsó szó lehetőségével?

FÉRFI 1 (zavartan, megtörten, míg a többiek feszelegnek): Le a kalappal. A nők produkciójában minden benne van. Nincs mit mondanom. Nem jut eszembe semmi. Semmi ebben a drámai helyzetben.

NŐ 1 (a közönség felé): Akkor lássuk sorrendben, ki szavaz az erősebbik nemre?

Számol, összegez, végül a nagy pillanat.

NŐ 1 (ünnepélyesen): Két elektor híján: búcsúzunk a férfiaktól! A fiúcsapat kiesett!

Fergeteges effekt, nők sikítoznak, ujjongnak, elhalkul. Dobpergés: Nő 1 elhajítja bőrkabátját, amolyan szadomazo fekete bőrcuccban marad, kezében a zsebből előhúzott korbács.

NŐ 1 (könyörtelenül a Férfi 1 felé pattint): Ön a leghitványabb láncszem!

FÉRFI 1: Leggyengébbet akart mondani, nem?

NŐ 1 (dühösen, ismét pattintva): Ön a leggyengébb láncszem! Innen kiesett! Emlékét is rögtön töröljük. Semmi szükségünk ilyen torzszülöttekre! (A közönség felé) Nagy Hugi műsorát látták. Reklám után még visszatérünk!

Nő 1 tekeri össze a korbácsot.

FÉRFI 2 (rémülten zokogva): Oh, csak ezt ne, kérem! Csak ezt ne! Itt a feleségem, anyukám, apukám, itt a húgom is, meg mindenki! Mindenki szeme láttára? Oh, én szerencsétlen! (Nagyot nyel) Még, még, még!

NŐ 1 (nyomatékosan dobbantva): Kifelé! Nincs tovább!

FÉRFI 2: Megbántam mindent!

NŐ 1 (csodálkozva): Mit bánt meg?

FÉRFI 2: Akarom mondani: könyörület! Szánjon meg engem szerencsétlent!

NŐ 1: Vége, kifelé! Irány a Purgatórium!

FÉRFI 2 (artikulálatlan üvöltéssel felpattan): Na de hát, ez tényleg abszurdum! (Nő 1 lába elé veti magát, csókolgatja annak csizmáját) Ne, az istenért, ne!!!

Nő 1 ellöki magától. Általános tülekedés, lökdösődés támad. Egyesek megpróbálják Férfit elvonszolni, mások megpróbálják elvonszolását megakadályozni. Valósággal széttépik, szétcibálják. Valaki a karcsontjával fut el pl. Hirtelen ismét hosszú alagút: sötététség, zaj, szinte az elviselhetetlenségig. Aztán csend, némi fény. A szín egy szauna párás belsejére asszociál. (Szárazjég?) Fürdőruhás, törülközős testek ülnek mozdulatlanul a székeken. Nők, férfiak. Középütt elgyötörten üldögél Férfi 1. Lepedővel a dereka körül, csaknem krisztusi szenvedéssel néz a közönség felé. Nem messze tőle férfi 2.

FÉRFI 1: Hát, így van ez, kérem... Így volt. Kábé hogy is mondaná. tán Macbeth? Az élet csak egy tűnő árny, egy idióta meséje. Hang és téboly, és nem jelent semmit. Nem, nem...

Csend.

FÉRFI 2 (iszonyatosat sóhajtva): Vagy ahogy Ladik Katalin mondaná, emlékszünk? Hogy... hogy is mondaná? Ja, mondaná, tesvér, majdnem így, hogy az ember pedig keserűfüvet gyűjt, mondaná, tüzet gyújt a parton, és beleteszi kezét a tűzbe. És jönnek a hűvös napok, mondaná. Úgy megnőnek a deszkák, hogy az ablakot sem lehet kinyitni. Három éjszakán át süvítene így a szél - mondaná úgymond, amit tud -, aztán kitöredeznek a kerítéslécek, mondaná, beszakadnak a muskátlis ablakok, de valaki csak áll magában, fehéren és szépen, mint a halál. Csak áll így és áll... Mondaná... És mondaná... És mondja, mondom én. Mondom neked. Mondom nektek. Mondom nekem. Míg szakad a szem.

Férfi megborzong, mintha fázna a gőzfürdőben; szorosabbra fogja a törülközőt.

FÉRFI 1: És csak áll így és áll... vagy ül: egy jeggyel a nem létező megtisztulásba.

Csend. Férfi kitörli a verejtéket homlokából.

FÉRFI 1: Az emlékezés. Nagy Hugicám. Az emlékezés micsodája?

Távoli vonatfütty.

FÉRFI 3: du, du, csoki, csok, csok, himm, laj, laj, dudi, dop, dop...

Ismétli, miközben a többiek is bekapcsolódnak, du, du, csoki, csok, egyre hangosabban. Egymásba kapaszkodnak a színen lévők, nő táncol nővel, férfi férfival, de ahogy jön: éppen vegyesen is (lehet). Terhes nő is táncol mintás köpenyben, bár neki nem javasolt sem a tánc, sem a gőz. Az utolsó alagút. Sötétben az improvizált éneklés megpróbálja elnyomni a vonatzajt, szinte fültépővé erősödik, aztán mintha valaki kirántotta volna a csatlakozót. Hirtelen erős fény, mint vaku: a szereplők táncmozdulatba merevedve, terhes nő elheveredve, mindannyian mintegy megörökítve a talmi örökkévalóságnak az utolsó csoportképen (egyébként vélhetően szaunában lehet a leghomályosabb fotós remekművet készíteni). Sötét. Csecsemő sírása, elhalkul.

Vonat, vonat, vonat.

- VÉGE -