Ladik Katalin
Csipkerózsika

 

Szereplők:

Hajótöröttek

A palota lakói

 

A Nagyfőnök, alias "Király"

Az öreg király, aki mesebeli

Csókospofájú, alias Dr. Šljivovica

Csipkerózsika, alias Büdöske, aki felett elmúlt az idő

Enyveskezű

Pénzügyminiszter

Dadogós

Udvari bolond, a király szószólója

Énekesmadár, alias Kurafi (Kurva)

Színházigazgató

Dinamit Julcsa

Hadügyminiszter

Ripacs

Kultuszminiszter

Kétlövetű

A király bizalmasa

A "Madam"

Papnő

Törzsfőnök

Jósnő

Pókember, alias Kínai

A nép

 

Mennydörgés, villámlás, robbanások. Recsegés, ropogás. Hullámverés. Hajótöröttek kúsznak, vonszolják be magukat, köhögve, egymást támogatva. Káromkodnak, jajgatnak, fohászkodnak. Különböző megmentett tárgyakat, jellegzetes kínai piaci szatyrokat, sporttáskákat szorongatnak.

 

:Átvertek bennünket, de hogy még magát is, a Királyt is ... nem tudom ki csinálta, de kurva nagy esze lehetett, ha a Nagyfőnököt is át tudta verni.

:Minden lóvénkat elszedték, a papírjainkat is, most aztán azt se tudjuk, kik vagyunk, mik vagyunk.

:Most aztán a Király is itt rohadhat velünk. Úgy kell neki.

:Kellett nekünk új piac, piackutatás csatlakozás... jaj istenem.

 

(Valaki énekel.)

 

:Ott voltak a régi, jó sötét utcák.

:A kapualjak.

:A lámpaoszlopok.

Nagyfőnök: Ki az a marha, akinek pont most énekelni van kedve?... Na, mi van, belétek szorult a fejszenyél?. Énekesmadár, dalold el nekem ide, a fülembe, de szépen, gyönyörűen, ki volt az?

Énekesmadár: Az a gyanúm, már megbocsásson, Nagyfőnök, hogy már sohasem fogjuk megtudni.

Nagyfőnök: És mért nem fogjuk sohasem megtudni, te seggnyaló?

Kétlövetű: Ha szabad megkérdeznem, miért nem fogjuk megtudni?

Dadogós: M.m.m.i.é.r.t nem fogjuk s.ss.s.sss.o.s.s.s....s.o.s. m.m.m.

Pókember: Úgy van, úgy van, mért nem fogjuk megtudni, mért nem fogjuk megtudni?

: Tudni akarjuk, tudni akarjuk!

: Az történt ugyanis, hogy . elveszett a fekete doboz.

: Akkor hát sohasem tudhatjuk meg, hogy mi történt velünk?

: Te sem emlékszel, . hogy történt?

: Nem és nem. Pedig azt reméltem, hogy a vízbefúláskor lepereg majd előttem az egész életem - mert azt mondják, olyankor ez történik -, de pont annál a résznél, amikor az a bizonyos esemény történt, megszakadt a film, jobban mondva, mintha kivágták volna azt a részt.

: Ha-ha-ha! Kivágták!? Ha-ha-ha! Hallottátok, kivágták neki! Kiherélték! Kicenzúrázták!? Hi-hi-hi! Kiceruzázták! Kiceraméra, kiszeraméra bába, bezuzázták, zuzatták, bezúzták, húzták, megnyúzták, lenyúlták, kinyalták, felnyalták, lenyelték (van annak, aki meg nem issza!), nyalogatták, nyalakodtak, malackodtak.

: Hülye! Aki hülye volt már az előző életében, az már csak egyre hülyébb lesz, még ha molypillének születik is.

: Amilyen szerencséje van, majd egy lekváros kanálra ragadva születik újra.

: Maga csak ne tapogasson!

: Ilyenkor is a lopáson jár esze, barom! Ez már nem az a világ!

: Inkább azt énekelje, hogy Nem loptam én életemben, csak más házát, búzáját, borát, ötletét, becsületét, múltját, sejhaj, Debrecenben.

: Pofa be! Most már körülnézhetnénk, hova kerültünk. Hé, mocskos népség, polgárok, helyszíni jelentést akarok, de azonnal!

Dadogós: Ttttti érzitek ezt a bbbbbűzt?

: Mit mond?

: Bbbbbbűűűűűűz!

: Bűz! Bűz ez bizony.

: Valami bűzlik, nagyon bűzlik!

: Megszólalt a vészmadár.

: Én is érzem.

: Én is érzem.

: Mindannyian érezzük!

: Undokok vagytok, már megint rólam beszéltek.

: Ne törődj vele, most vannak nála a nehéz napok.

Kétlövetű: Te, ez nem Dr. Šljivovica szaga, azt megismerném!

 

(Keresgélnek, szimatolnak, fokozatosan feltárják a színhelyet, amely az enyészettől, a rothadástól egy burjánzó növényzettel és civilizációs hulladékkal befedett, eltakart palota, esetleg háborús óvóhely maradványai lehetnek. Kikaparják a szemétből az épület maradványait, közben szitkozódnak, énekelnek, bujálkodnak.)

 

: Ezeknek itt aztán kampec!

: Azannyát, nagy urak lehettek, nem kínai cuccban hóttak meg!

: Nézzétek, mennyien vannak. szegények.

: Ne sajnáld őket. Látszik rajtuk, őket nem is kínozták meg előtte.

: Azt hiszed, legyilkolták őket?

: Háát nem is tudom. mi más lehetne.

: Lehet, hogy valami hogyishívják járvány hogyishívjákolta el őket, olyasmi, mint hogyishívják Dél-Amerikában, az a hogyishívják titokzatos üres hogyishivják , az őserdőben, amit az emberek egyik percről a másikra elhogyishívjákoltak.

: Miket karattyol ez? Lázas?

: Doktor úr, csak egy kortyot kérek, a lelkük üdvéért.

Dr. Šljivovica: A fenét beléd, ingyenélő! Adok én neked inkább egy. hű, azannyát! Kiömlött! Ráömlött erre a nyanyára. Nem hagyom kárbaveszni. Lenyalom róla.

Csipkerózsika: Hát felébresztettél végre, hosszú álmomból, te nemes királyfi! Az én nevem Büdöske, de szólíthatsz Csipkerózsikának is.

Dr. Šljivovica: Hát ilyen az én szerencsém. Ha nem zavarja hölgyem, az én nevem ezentúl Csókospofájú, és én most dalra fakadok, azannyát neki, mert sírva mulat a magyar.

Csipkerózsika: Nagyszerű, pompás! Én meg táncolni fogok és együtt énekelünk annak az örömére, hogy megtört az átok!

: Na hallja, én is tudnék énekelni annyi pálinka után, amennyit ezek ketten bevedeltek.

Jósnő: Jóslatom, íme, beteljesült. Uram, királyom, elmehetek immár korkedvezményes nyugdíjba? A közszolgálati televízióban látok egy éppen nekem való állást.

Király: Ha meg nem sértem, kedves felszabadítónk, bemutatkozom: én a király vagyok.

Nagyfőnök: Na, ne izélj, apukám, a király én vagyok.

Bizalmas: Fenséges királyom, én ezt nem hagynám annyiban.

Király: Miniszterek, kurváim, mit tanácsoltok?

 

(Miniszterek tanácskoznak.)

 

Udvari bolond: (A himnuszt énekli.)

 

(Hajótöröttek is tanácskoznak.)

 

Dadogós: (reklám dalfoszlányokat énekel.)

 

Pénzügyminiszter: (Az egyszeregyet énekli.)

 

Színházigazgató: Látják emberek, színház az egész világ!

: Trágyadomb.

Dinamit Julcsa: Robbaaantaaani, robbantani akarok!

: Maga olyan gyönyörű!

: Mindez olyan, akár a mesében.

: Tudja, engem nem akart szoptatni az anyám. Ezért nehezen tudok ellenállni a kísértésnek, ha érti, mire gondolok.

: Nekem is nehéz gyerekkorom volt.

: Magát is megerőszakolták?

: Igen. Kortárs költők verseit kellett fejből megtanulnom.

Hadügyminiszter: Emberek, katonák, polgárok! Ezt nem tűrhetjük tovább!

Nép: Úgy van! Úgy van!

Pókember: Ez nem igazság, elvették a szövegemet!

Nép: Úgy van, úgy van! Elvették a szövegemet, elvették a szövegemet!

:Maga hülye, mit beszél össze-vissza, hiszen maga beszél, az én szövegemet vették el!

Dinamit Julcsa: Még maga beszél? Nekem még egyáltalán nem is volt szövegem. Robbantani akarok! Robbantani akarok!

Hadügyminiszter: Ugye, megmondtam, a népnek háborúk kellenek. Minden szemétdombon egy háború!

Színházigazgató: Már megbocsásson, inkább színházat kell csinálni, mert példának okáért, az én darabjaimban halomra ölik, kardélre hányják a színészeket mindenki élvezetére és kielégülésére. Nem kár értük, hiszen mint tudjuk, a színész nem ember.

: Ki énekelt egész idő alatt, olyan észveszejtően hamisan?

: Ezt, sajnos, sohasem tudhatjuk meg.

: Miért nem?

: Elveszett a fekete doboz.

: Azannyát nekije! Bocsánat, az idegen kultúra hatása.

: És már sohasem tudhatjuk meg, kik voltunk, mivégre lettünk a világra?

: Én meg csak várok és vágyakozom, várok és vágyakozom!. Oh, drága húgom!

: Az idő pedig oly kérhetetlenül vési karmait egykor oly hamvas orcánkba.

: Oh, olyan szomorú ezt hallgatni! Istenem, én olyan boldogtalan vagyok! Kér egy cseresznyét?

: Maga tündér, árulja el, hol rejtegette idáig?

: Nekem is mutassa meg, mit rejteget, kérem szépen.

: Én is kérek egy kortyot, aztán mutatok én magának valamit.

: Figyellek ám, anyukám, adok egy frászt neked is meg a cukros bácsinak is, ha már annyira bőgni akartok.

: Ezek az idegenek csak a bajt hozták ránk. Miért nem vigyáztak jobban értékeikre, arra a bizonyos fekete dobozra. Bezzeg a királyi kincstárral ilyesmi nem fordulhat elő!

: Maga hülye! A fekete doboz, vagyis az a bizonyos Fekete Doboz maga az emberiség története.

: Mit beszélnek maguk? Emberiség? Mi az?

: Ahogy elnézem magát, maga nem is tartozik oda. Maga egy mesebeli figura. Magát csak kitalálták. Maga egy nemlétező személy, egy statisztikai átlagember, egy választópolgár.

: Micsoda sértés! Még ha azt mondta volna, hogy kurva, vagy kurafi, de ezt nem türhetem. Én is robbantani fogok!

Udvari bolond: Kérem Önöket, én vagyok az udvari bolond, ne tessék elvenni a kenyeremet.

Törzsfőnök: Ne nyafogjál, fehér ember. Nálunk, ha jól emlékszem, a sérelmeket másképp szoktuk elintézni. Megmutassam?

: Na, végre! Robbantunk?

Törzsfönök: Nem. Eszünk!

: Halljátok? Eszünk!

: Eszünk!

: Áldott legyen a király! Azannyát nekije!

: Úgy van! Úgy van!

: Maga mit ordibál, maga nem a nép, maga itt egy statiszta, magának itt nincs szövege, magának kuss.

: De engem felszabadítottak az átkos, azaz az átok alól, és most éhezem. Enni akarok.

: Enni akarunk! Enni akarunk!

: Hé, mi történik itt?

Jósnő: Ezt is megjósoltam, de nem hallgattak rám. El kellett volna mennem nyugdíjba.

: Én is éhes vagyok!

: Kedvesem, minő kívánatos, illatos, gyümölcsnek tetsző bogyókat látok amott, ni!

: Bogyókat, bugyogókat, bugyborékoló bugyrokat, bugyuta buggyanó bugyborékoló bigyókat, kecskebogyókat, csipkebogyókat.

 

Mindannyian keresgélik a tápláló, színes csipkebogyókat. Keresgélés közben mindenki a saját motívumát mondogatja, énekelgeti. Amint leszedik a bogyókat, a bogyók kipukkadak, felrobbannak. Füst, mennydörgés, egyre nagyobb robbanások rengetik meg a színpadot. Sötétség.

 

Vége