Ladik Katalin
Csipkerózsika
 
Szereplők:
Hajótöröttek
A palota lakói
 
A Nagyfőnök, alias "Király"
Az öreg király, aki mesebeli
Csókospofájú, alias Dr. Šljivovica
Csipkerózsika, alias Büdöske, aki felett elmúlt az idő
Enyveskezű
Pénzügyminiszter
Dadogós
Udvari bolond, a király szószólója
Énekesmadár, alias Kurafi (Kurva)
Színházigazgató
Dinamit Julcsa
Hadügyminiszter
Ripacs
Kultuszminiszter
Kétlövetű
A király bizalmasa
A "Madam"
Papnő
Törzsfőnök
Jósnő
Pókember, alias Kínai
A nép
 
Mennydörgés, villámlás, robbanások. Recsegés, ropogás. Hullámverés. Hajótöröttek kúsznak, vonszolják be magukat, köhögve, egymást támogatva. Káromkodnak, jajgatnak, fohászkodnak. Különböző megmentett tárgyakat, jellegzetes kínai piaci szatyrokat, sporttáskákat szorongatnak.
 
:Átvertek bennünket, de hogy még magát is, a Királyt is ... nem tudom ki csinálta, de kurva nagy esze lehetett, ha a Nagyfőnököt is át tudta verni.
:Minden lóvénkat elszedték, a papírjainkat is, most aztán azt se tudjuk, kik vagyunk, mik vagyunk.
:Most aztán a Király is itt rohadhat velünk. Úgy kell neki.
:Kellett nekünk új piac, piackutatás csatlakozás... jaj istenem.
 
(Valaki énekel.)
 
:Ott voltak a régi, jó sötét utcák.
:A kapualjak.
:A lámpaoszlopok.
Nagyfőnök: Ki az a marha, akinek pont most énekelni van kedve?... Na, mi van, belétek szorult a fejszenyél?. Énekesmadár, dalold el nekem ide, a fülembe, de szépen, gyönyörűen, ki volt az?
Énekesmadár: Az a gyanúm, már megbocsásson, Nagyfőnök, hogy már sohasem fogjuk megtudni.
Nagyfőnök: És mért nem fogjuk sohasem megtudni, te seggnyaló?
Kétlövetű: Ha szabad megkérdeznem, miért nem fogjuk megtudni?
Dadogós: M.m.m.i.é.r.t nem fogjuk s.ss.s.sss.o.s.s.s....s.o.s. m.m.m.
Pókember: Úgy van, úgy van, mért nem fogjuk megtudni, mért nem fogjuk megtudni?
: Tudni akarjuk, tudni akarjuk!
: Az történt ugyanis, hogy . elveszett a fekete doboz.
: Akkor hát sohasem tudhatjuk meg, hogy mi történt velünk?
: Te sem emlékszel, . hogy történt?
: Nem és nem. Pedig azt reméltem, hogy a vízbefúláskor lepereg majd előttem az egész életem - mert azt mondják, olyankor ez történik -, de pont annál a résznél, amikor az a bizonyos esemény történt, megszakadt a film, jobban mondva, mintha kivágták volna azt a részt.
: Ha-ha-ha! Kivágták!? Ha-ha-ha! Hallottátok, kivágták neki! Kiherélték! Kicenzúrázták!? Hi-hi-hi! Kiceruzázták! Kiceraméra, kiszeraméra bába, bezuzázták, zuzatták, bezúzták, húzták, megnyúzták, lenyúlták, kinyalták, felnyalták, lenyelték (van annak, aki meg nem issza!), nyalogatták, nyalakodtak, malackodtak.
: Hülye! Aki hülye volt már az előző életében, az már csak egyre hülyébb lesz, még ha molypillének születik is.
: Amilyen szerencséje van, majd egy lekváros kanálra ragadva születik újra.
: Maga csak ne tapogasson!
: Ilyenkor is a lopáson jár esze, barom! Ez már nem az a világ!
: Inkább azt énekelje, hogy Nem loptam én életemben, csak más házát, búzáját, borát, ötletét, becsületét, múltját, sejhaj, Debrecenben.
: Pofa be! Most már körülnézhetnénk, hova kerültünk. Hé, mocskos népség, polgárok, helyszíni jelentést akarok, de azonnal!
Dadogós: Ttttti érzitek ezt a bbbbbűzt?
: Mit mond?
: Bbbbbbűűűűűűz!
: Bűz! Bűz ez bizony.
: Valami bűzlik, nagyon bűzlik!
: Megszólalt a vészmadár.
: Én is érzem.
: Én is érzem.
: Mindannyian érezzük!
: Undokok vagytok, már megint rólam beszéltek.
: Ne törődj vele, most vannak nála a nehéz napok.
Kétlövetű: Te, ez nem Dr. Šljivovica szaga, azt megismerném!
 
(Keresgélnek, szimatolnak, fokozatosan feltárják a színhelyet, amely az enyészettől, a rothadástól egy burjánzó növényzettel és civilizációs hulladékkal befedett, eltakart palota, esetleg háborús óvóhely maradványai lehetnek. Kikaparják a szemétből az épület maradványait, közben szitkozódnak, énekelnek, bujálkodnak.)
 
: Ezeknek itt aztán kampec!
: Azannyát, nagy urak lehettek, nem kínai cuccban hóttak meg!
: Nézzétek, mennyien vannak. szegények.
: Ne sajnáld őket. Látszik rajtuk, őket nem is kínozták meg előtte.
: Azt hiszed, legyilkolták őket?
: Háát nem is tudom. mi más lehetne.
: Lehet, hogy valami hogyishívják járvány hogyishívjákolta el őket, olyasmi, mint hogyishívják Dél-Amerikában, az a hogyishívják titokzatos üres hogyishivják , az őserdőben, amit az emberek egyik percről a másikra elhogyishívjákoltak.
: Miket karattyol ez? Lázas?
: Doktor úr, csak egy kortyot kérek, a lelkük üdvéért.
Dr. Šljivovica: A fenét beléd, ingyenélő! Adok én neked inkább egy. hű, azannyát! Kiömlött! Ráömlött erre a nyanyára. Nem hagyom kárbaveszni. Lenyalom róla.
Csipkerózsika: Hát felébresztettél végre, hosszú álmomból, te nemes királyfi! Az én nevem Büdöske, de szólíthatsz Csipkerózsikának is.
Dr. Šljivovica: Hát ilyen az én szerencsém. Ha nem zavarja hölgyem, az én nevem ezentúl Csókospofájú, és én most dalra fakadok, azannyát neki, mert sírva mulat a magyar.
Csipkerózsika: Nagyszerű, pompás! Én meg táncolni fogok és együtt énekelünk annak az örömére, hogy megtört az átok!
: Na hallja, én is tudnék énekelni annyi pálinka után, amennyit ezek ketten bevedeltek.
Jósnő: Jóslatom, íme, beteljesült. Uram, királyom, elmehetek immár korkedvezményes nyugdíjba? A közszolgálati televízióban látok egy éppen nekem való állást.
Király: Ha meg nem sértem, kedves felszabadítónk, bemutatkozom: én a király vagyok.
Nagyfőnök: Na, ne izélj, apukám, a király én vagyok.
Bizalmas: Fenséges királyom, én ezt nem hagynám annyiban.
Király: Miniszterek, kurváim, mit tanácsoltok?
 
(Miniszterek tanácskoznak.)
 
Udvari bolond: (A himnuszt énekli.)
 
(Hajótöröttek is tanácskoznak.)
 
Dadogós: (reklám dalfoszlányokat énekel.)
 
Pénzügyminiszter: (Az egyszeregyet énekli.)
 
Színházigazgató: Látják emberek, színház az egész világ!
: Trágyadomb.
Dinamit Julcsa: Robbaaantaaani, robbantani akarok!
: Maga olyan gyönyörű!
: Mindez olyan, akár a mesében.
: Tudja, engem nem akart szoptatni az anyám. Ezért nehezen tudok ellenállni a kísértésnek, ha érti, mire gondolok.
: Nekem is nehéz gyerekkorom volt.
: Magát is megerőszakolták?
: Igen. Kortárs költők verseit kellett fejből megtanulnom.
Hadügyminiszter: Emberek, katonák, polgárok! Ezt nem tűrhetjük tovább!
Nép: Úgy van! Úgy van!
Pókember: Ez nem igazság, elvették a szövegemet!
Nép: Úgy van, úgy van! Elvették a szövegemet, elvették a szövegemet!
:Maga hülye, mit beszél össze-vissza, hiszen maga beszél, az én szövegemet vették el!
Dinamit Julcsa: Még maga beszél? Nekem még egyáltalán nem is volt szövegem. Robbantani akarok! Robbantani akarok!
Hadügyminiszter: Ugye, megmondtam, a népnek háborúk kellenek. Minden szemétdombon egy háború!
Színházigazgató: Már megbocsásson, inkább színházat kell csinálni, mert példának okáért, az én darabjaimban halomra ölik, kardélre hányják a színészeket mindenki élvezetére és kielégülésére. Nem kár értük, hiszen mint tudjuk, a színész nem ember.
: Ki énekelt egész idő alatt, olyan észveszejtően hamisan?
: Ezt, sajnos, sohasem tudhatjuk meg.
: Miért nem?
: Elveszett a fekete doboz.
: Azannyát nekije! Bocsánat, az idegen kultúra hatása.
: És már sohasem tudhatjuk meg, kik voltunk, mivégre lettünk a világra?
: Én meg csak várok és vágyakozom, várok és vágyakozom!. Oh, drága húgom!
: Az idő pedig oly kérhetetlenül vési karmait egykor oly hamvas orcánkba.
: Oh, olyan szomorú ezt hallgatni! Istenem, én olyan boldogtalan vagyok! Kér egy cseresznyét?
: Maga tündér, árulja el, hol rejtegette idáig?
: Nekem is mutassa meg, mit rejteget, kérem szépen.
: Én is kérek egy kortyot, aztán mutatok én magának valamit.
: Figyellek ám, anyukám, adok egy frászt neked is meg a cukros bácsinak is, ha már annyira bőgni akartok.
: Ezek az idegenek csak a bajt hozták ránk. Miért nem vigyáztak jobban értékeikre, arra a bizonyos fekete dobozra. Bezzeg a királyi kincstárral ilyesmi nem fordulhat elő!
: Maga hülye! A fekete doboz, vagyis az a bizonyos Fekete Doboz maga az emberiség története.
: Mit beszélnek maguk? Emberiség? Mi az?
: Ahogy elnézem magát, maga nem is tartozik oda. Maga egy mesebeli figura. Magát csak kitalálták. Maga egy nemlétező személy, egy statisztikai átlagember, egy választópolgár.
: Micsoda sértés! Még ha azt mondta volna, hogy kurva, vagy kurafi, de ezt nem türhetem. Én is robbantani fogok!
Udvari bolond: Kérem Önöket, én vagyok az udvari bolond, ne tessék elvenni a kenyeremet.
Törzsfőnök: Ne nyafogjál, fehér ember. Nálunk, ha jól emlékszem, a sérelmeket másképp szoktuk elintézni. Megmutassam?
: Na, végre! Robbantunk?
Törzsfönök: Nem. Eszünk!
: Halljátok? Eszünk!
: Eszünk!
: Áldott legyen a király! Azannyát nekije!
: Úgy van! Úgy van!
: Maga mit ordibál, maga nem a nép, maga itt egy statiszta, magának itt nincs szövege, magának kuss.
: De engem felszabadítottak az átkos, azaz az átok alól, és most éhezem. Enni akarok.
: Enni akarunk! Enni akarunk!
: Hé, mi történik itt?
Jósnő: Ezt is megjósoltam, de nem hallgattak rám. El kellett volna mennem nyugdíjba.
: Én is éhes vagyok!
: Kedvesem, minő kívánatos, illatos, gyümölcsnek tetsző bogyókat látok amott, ni!
: Bogyókat, bugyogókat, bugyborékoló bugyrokat, bugyuta buggyanó bugyborékoló bigyókat, kecskebogyókat, csipkebogyókat.
 
Mindannyian keresgélik a tápláló, színes csipkebogyókat. Keresgélés közben mindenki a saját motívumát mondogatja, énekelgeti. Amint leszedik a bogyókat, a bogyók kipukkadak, felrobbannak. Füst, mennydörgés, egyre nagyobb robbanások rengetik meg a színpadot. Sötétség.
 
Vége