- Automatikusan az őszről
-
- apró gyermek
- csupasz erdőbe rejtőzve
- csupasz erdő mélyén
- kandin örül
- a világnak
- leleplezte a boszorkányt
- rajtakapta a boszorkányt
- nyulacska volt
- Rongyfoszlányaival különös álom takargat -
remete-remény -
- tapadó hideg sár - és otthonnak keresztelem el.
- Így komázok a lehetetlenséggel - de csak
fegyelmezetten nevetek -
- mint bűvész a közönség
előtt - aki méltán lenézi saját tudományát
- egy kettő három
- lekopaszodott egy jegenye
- lekopaszodott egy bolyhos krizantém
- monoton ritmust
- a halandónak
- tarka süveget a bohócra
- papírcsákót a bohócra
- ledér nyár volt
-
- 2.
- Két-három hajnal
(klasszikus istennő)
- közrefogott:
- sárga bérkaszárnya a lelkem,
- ellenére is mező vagyok;
- holmi csókon ábrándozom, -
- biztos kézzel vezetem ceruzámat a határokon
- közös évszak és kismadár,
- ami meleg öléről rebbent
fel
- egy zimankós téli délutánon;
- az ő öléről, te
öledről, mindannyiótok öléről;
- lányt sírni keservesebben még nem hallottam;
- lám, ilyen érzékeny volt,
- de csak ennyit mondtam
- fagyosan: "nagyszerű
vagy,
- holnap, vagy egyszer, eljövök ismét";
- életunt csavargója
- beadta a derekát!
-
- 3.
- Kis, négyszög alakú világ-ketrec
- a szobám. Századunk porticusa.
- Falán régi katona képe, -
- kinek a rokona?
- Csak csörgő obsit a
száraz falevél!
- Olyan, mintha hülye
- nevetne, mikor a szél sír;
- (régente nem tetszett ilyen groteszknak).
- Illatos, lomha testű ősz,
- elkényeztetett asszony szeszélyes duhajkodása,
- belelármáz a télbe.
-
- 4.
- Kecses szálával át- meg átfog
- a sugaras dél. Mint dermedt
- döbbenet a megszakított gondolatot,
- álom-virágba csokrozza kezemet,
- engem is letép ez a szüret.
- Harsány szüreti induló
- kísér, lármás lázadó
- büszkeség. Fondor selymeid közé,
- csodálkozó képünkre hulló
- fényein bújik meghitten a tél.
-
- 5.
- Hurrá, itt az ősz!
