Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Magda

 

milyen mély is a szó

ki nem ismerhető világnézet a nedves lehelet

beárnyékol és aztán egyesül a neveddel szédít

mint hatalmas városok lármája

alattomos vérkeringés csak ez a győzni nem tudó hit

hömpölygő távolságok így mérgeződnek

s mint egy emlék értelme veszteség

megőrzött képed egysíkú vonalrendszere

ezen a végtelen és céltalan vándorúton ami mégiscsak kedvtelés

a nyűgös lelkiismeret-furdalások után

törtek rám az aranyló napok üdvöskéi

bűntelenül jutott ki-ki a szerelem örvényébe

folytatást már alig remélve

lelketlen csábítás akár egy szenvedő sírása

minden szó ami élettelenül hullik mint üszkös meteor

valahonnan a tudat határán kívülről

érzelmek kötéltáncosa

ravasz bábsütő kezére bíztad a sorsod

szép tengerem dehogy feledlek csipkés partodat

magammal hoztam - e szomorú opera szerzője

tűz csillog mint virrasztó madárszem

az áldozat is átitatódik lelkesedéssel

világító csók mint hatalmas harang kongása

csak a szobor árvaságának tisztelet szajhálkodik a víz is

az álom még angyal hozzá képest tapasztalt játékos módján

teljes hidegvérrel közelítem meg az őrültség határát

ezt a roppant kék teret léha alkalom

párhuzamos szerelmek tévedése béke

csupasz ágak zörgései fenyegetik

és mindig csak kívülről az egyröptű szót

különös szenvedély hullámnyalábja nyirkos hajfonatra emlékeztet