Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Tarr Lőrinc lovag úr útja

 

Egyre valószínűtlenebbé váló élet

rácsai a képzelet útvesztője, jó lovag úr; -

pokoljáró káprázata a Lantosnak;

igriced reménye végéhez ért:

 

Lám, a pokol dús, remek forma,

irtóztató birtok roppant aránya, sivatag-lét

a vándor útja;

okos szó égethet, benn tündököl a karmos szarva;

így nemzz híveket, vagy tornyot szobrozz,

hit-mocsár templomot a szivárványnak,

sanda áldozatként hős férfiú, -

ha feszít az eszme;

embere: lovagja, papja,

meghitt, köd-fedezék kísértő hada,

távlat-homály az adott világot elpusztítja:

 

Íme, a megtorlás!

Alászáll a magános kiáltás,

katakombák és ősök, -

a felhők közt, - (mérete kék idő-Árkádia),

lidércek és pátosz a költemény társai,

bűbájos táj vonul át,

kedvenc tengere a visszatérő történetnek;

a tér határán belül az átok,

körmönfont szertartás és műkedvelő szabadság

himnuszos bizonysága, kacér

vesszőparipád az áldozat s az erdő

rád vár a rom, útonálló varázslat;

áldomást ül a bosszú:

 

A díszlet nem változik, makacs titán vállalkozása a borzalom,

túl a szabályokon, eljut a bálvány trónusáig. Íme, a mű diadala!

Pontos utánzat: az ember és fegyvere hatalma.