Danyi Zoltán
A szereposztás marad

SZEREPLŐK:

Egy zakós férfi

Egy félmeztelen férfi

Egy félszemű férfi

Három selyemruhás lány

Két zenész hölgy

Két kellékes fiú

A főnök

A színpadkép legyen egyszerű. Pl. egy jelképes kerítés (5-6 lécből), egy karó vagy egy kis facsemete, két deszkapad.

Cselló és hegedű kíséri a jeleneteket. (A két zenész hölgyet úgy kell elhelyezni a színpadon vagy mellette, hogy a közönség számára is jól láthatók legyenek.)

Két-három hosszan kitartott hang váltogatja egymást, néhány percig csak ennyi történik.

Egy férfi a bal oldali padon fekszik. Fekete zakót visel, nadrágja a szára háromnegyedénél el van vágva, kilátszik az ízléstelenül fehér harisnya. Egészen a falhoz simulva egy félszemű férfi áll mozdulatlanul: az egyik szeme, mint egy kalózkapitánynak, be van kötve; kezében sétabot. Időnként, de ritkán, elővesz egy kendőt a zsebéből, és megtörölgeti vele az ép szemét. A színpad másik oldalán, hátul, egy félmeztelen férfi ül felhúzott térdekkel. A jelenet alatt egészen lassú mozdulatokkal feláll, nyakkendőt köt, és alig észrevehetően bicegve a nézőtér felé indul.

Három selyemruhás lány ül a jobb oldali padon. Ruhájuk rövid, mély dekoltázzsal. Időnként előkapnak egy kis púderesdobozt, és annak tükrébe nézve igazítanak az arcukon.

ZAKÓS:
Hal... Meg... Hal... Meg... Hal... Meg... Sok hal... Szeretem a halakat... Az akváriumokat... Szeretem az akváriumokat... Ahogy a halak szépen úszkálnak bennük ide-oda... Szép csendben úszkálnak... Sokszor és sokáig figyeltem őket... Azt is elképzeltem már, hogy én is egy vagyok közülük... Én is... Egy hal... Meg... Hal... Meg... Sok hal.... Először biztosan kellemetlenül érezném magam... Minden hal feszélyezett, ha új akváriumba kerül... Szoknia kell a helyzetet... A többi halat... Végül kinéz magának egy kavicsot... Egy zugot az akvárium növényei között...

A félmeztelen férfi a fa felé indul. A zene halkul, majd elnémul.

ZAKÓS:
Aztán kezdi jobban érezni magát... Kezdi biztonságban érezni magát... Az a kavics... Az a zug a növények között... Biztonságot nyújt ott az akváriumban... A falak között... A halak közt... Sok hal... Szeretem a halakat, az akváriumokat... Ahogy szépen úszkálnak bennük ide-oda... Szép csendben úszkálnak... Kisiklanak az ember kezei közül...

A félmeztelen megnézi, majd hátat fordít a fának. Amikor megszólal, megtöri az eddigi lassúságot.

FÉLMEZTELEN:
Pár éven belül szép nagy lesz. Jó árnyékot ad majd, be lehet ülni alá, sűrű smaragdfüggönye megvéd majd a túl erős napfénytől. Nem babra megy a játék: túl erős fény ölni tud. A nap egyre erősebben éget, szükségünk lesz jó árnyékra.

A következő mondatot a három lány mondja el, egymásnak adva a szavakat. (Mintha a mondat, akár egy éles nyílvessző, végigszaladna a húsukon.)

LÁNY 1:
A következő években...

LÁNY 2:
...az árnyék világpiaci ára...

LÁNY 3:
...várhatóan az egekig emelkedik.

FÉLMEZTELEN:
Árnyékos helyek után nyomozok. Már feltérképeztem a vidéket, és mondhatom, nem a legjobb a helyzet ebben a tekintetben.

ZAKÓS:
Kisiklanak a dolgok az ember kezei közül, mint a halak...

FÉLMEZTELEN:
Ennek a fának viszont pár év múlva szép árnyéka lesz. Jó esélye van rá.

A zenészek halkan, ritmusosan lüktető akkordokat játszanak. A három lány a fejével bólogat a ritmusra.

A HÁROM LÁNY:
Minden megy a régiben,
csak a földi van az égiben:
Atya, Fiú, Szentlélek
szerepeket cserélnek.

A szereplők mindegyike lelassul, megáll a mozgás. Csak a három lány bólogat továbbra is a fejével, noha már a zene is elhallgatott.

Bejön a két kellékes.

FIÚ 1:
Szerepeket cserélnek?

FIÚ 2:
És minden megy a régiben.

A fiúk felemelik a bal oldali padot. Közben a szép selyemruhás lányokra néznek, és ők is bólogatnak. Miközben viszik kifelé a két padot, vissza-visszanéznek a lányokra. Az egyik fiú halkan odaszól a másikhoz.

FIÚ 2:
Tömni való libák, mi?

Mikor kimennek, a színpad lassan megelevenedik.

ZAKÓS:
Libamáj... Az régen volt... Kedvencem a libamáj sült krumplival...

Az egyik lány dúdolni kezd egy balladát. Később egy másik is csatlakozik. A félszemű megmozdul, lép egyet-kettőt, a földhöz koppantja a sétabotját.

FÉLSZEMŰ:
Várhattak volna még egy kicsit. Nem kellene így elkapkodni a dolgokat. Nem értem, minek ez nagy rohanás. Fölösleges. Na, majd beszélek a főnökkel, csak kerüljön elő. Rend a lelke mindennek!

FÉLMEZTELEN:
A fák nem hoznak terebélyes koronát máról holnapra.

ZAKÓS:
A halnak az akváriumban a helye... Sült krumplival a hal nem a kedvencem... Szeretem, ahogy szépen úszkálnak ide-oda... Szép csendben...

FÉLSZEMŰ:
Tudtam, tudtam én ezt jó előre. De nem eszik forrón a kását.

ZAKÓS:
A kása nem az akváriumba való...

A félszemű egyre ingerültebb.

FÉLSZEMŰ:
A fiúk is egyre haszontalanabbak. Na, de ha előkerül a főnök...! Durvák és mogorvák, neveletlenek, darabosak. A tisztelet legkisebb jelét sem mutatják. Ezen változtatni kell! Ha azt akarjuk, hogy jóra forduljanak a dolgok, akkor ezen mielőbb változtatni kell. Előbb vagy utóbb rendezni kell a számlákat. Akkor majd lesznek ám meglepetések mindkét fél részéről! Ez biztos.

Rövid tremolo a csellón mély hangfekvésben. A félszemű megmozdul. A sétabot ott van a kezében, de hibátlanul jár nélküle is. Megáll, egy darabig vár. Aztán a lányok felé suhint a sétabottal.

FÉLSZEMŰ:
(Botját lóbálva előadásba kezd.) Nem tudom, észrevettétek-e már, kis tetveskéim, hogy mennyire megváltozik az arca annak, akit éppen fényképeznek? A legtöbb embernek görcsbe rándul az arca. Észrevettétek? Kiül az arcukra valami természetellenes, valami, ami teljesen élettelen.

Két kézzel megragadja a botot, erőlködve próbálja eltörni, aztán lecsillapodik.

FÉLSZEMŰ:
Nos, tudjátok meg, tetveseim: ilyen halott a ti arcotok is. A mellek, a far, a combok: az még nagyjából rendben lenne. Az arcotok, az viszont nulla.

A félszemű a fához lép, a sétabottal rávág néhányat, majd kézzel megfogja és egyszerűen felemeli, arrébb dobja. A cselló zajokkal kíséri a jelenetet.

A lányok felállnak; vagy csak az egyik áll fel, a másik ülve marad; vagy az áll fel, amelyik beszél éppen, aztán visszaül. Nem hadarnak, normális tempóban mondják a következő szöveget. Csak kettő beszél, a harmadik figyeli őket, és megértően bólogat.

LÁNY 1:
Ki ne szeretné, hogy a bőre sokáig üde, fiatalos maradjon, hogy a fénye idősebb korban is őrizze meg frissességét?

LÁNY 2:
Igen, ez minden nő számára fontos.

LÁNY 1:
Márpedig ehhez az szükséges, hogy a bőrünk légcseréje ne szenvedjen kárt. Minden este meg kell tehát tisztítani az arcbőrünket. És ez még nem elég, mert nemcsak minden este, de minden reggel is le kell tisztítanunk.

LÁNY 2:
Minden áldott reggel!

LÁNY 1:
Hiszen az éjszaka kiválasztott méreganyagok a bőr pórusain keresztül távoznak testünkből. A leghatásosabb, ha arclemosó tejet vagy krémet használunk. Ez lágy állagú, könnyen kezelhető: gyengéden bemasszírozzuk a bőrbe, majd nedves vattapamaccsal letöröljük.

LÁNY 2:
Nagyon fontos, hogy esténként ne feledkezzünk meg a szem körüli bőrről sem, ahova a szemhéjfestéket és a szempillapúdert felvittük!

LÁNY 1:
Előfordulhat, hogy itt speciális lemosót kell alkalmaznunk; főleg abban az esetben, ha a szemhéj díszítésére vízálló készítményeket használtunk. Általánosságban elmondható, hogy a pillák tisztítása akkor tökéletes, ha a vattapamacson, mellyel törölgetjük, egyáltalán nincs már festéknyom.

LÁNY 2:
Tudnunk kell, hogy amennyiben a festéket nem távolítjuk el, egy idő után tisztátalanságok, fehér foltok alakulnak ki a bőrön, a pilla pedig előbb töredezik, majd hullani kezd.

LÁNY 1:
A bőrtisztítás után ne felejtsük el tonikkal áttörölni a bőrt, ugyanis csak ekkor lehetünk biztosak abban, hogy a pórusaink valóban felszabadultak: a tonik eltávolítja a pórusokban esetleg megülő lemosók maradványait. Sőt még a vízkövet is!

LÁNY 2:
De ami a legfontosabb, az viszont még csak ezután következik. Ki ne szeretné ugyanis megőrizné sokáig a tisztánlátását, a dolgok körvonalának helyes megkülönböztetését, azt a képességét, hogy idősebb korban is képes legyen felismerni, mi a jó és a rossz?

LÁNY 1:
Ennek érdekében minden reggel és este különös gonddal át kell törölgetnünk a szemünket is, magát a szemgolyót, jó erős oldószerrel.

LÁNY 2:
Használjunk benzines készítményt, vagy esetleg vegytiszta alkoholt. A legfontosabb, hogy mindenképpen törölgessük át a szemünket jó alaposan! Ez talán kellemetlen érzéssel fog járni kezdetben, főleg azok számára, akiknek a szemén már eléggé megkötött a szennyeződés. Az ő esetükben szükség lehet arra is, hogy ne csak reggel és este, hanem olykor, egyszer-kétszer napközben is elvégezzék a szemgolyó tisztogatását. Némely esetben speciális készítményt is alkalmazni kell. Ezt csak gyógyszertárakban lehet beszerezni, külön receptre.

LÁNY 1:
Igen, csak külön receptre.

LÁNY 2:
Tudnunk kell azonban még valamit. A szem tisztogatásánál bizonyos mértéket is be kell tartanunk.

LÁNY 1:
A mérték nem játék. Be kell tartanunk.

LÁNY 2:
Vannak olyan túlbuzgó emberek, akik sohasem elégedettek, mindig szeretnék még élesebben, még pontosabban, még tökéletesebben látni a dolgokat, ezért a legerősebb készítményeket használják. Kirívó esetben attól sem riadnak vissza, hogy receptet hamisítsanak, és így jussanak hozzá a legspeciálisabb szemtisztítókhoz. Ezek az emberek komoly veszélynek teszik ki magukat.

LÁNY 1:
Igen, ezek az emberek nagyon komoly veszélyben vannak. Mert ez a mohóság a tisztánlátásban a legtöbbször azzal jár, hogy az ember örökre elveszíti a szemevilágát.

A félszeműre mutat, aki lassan a közönség felé fordul.

LÁNY 2:

Hiába figyelmeztettük, nem hallgatott ránk.

FÉLSZEMŰ:
(Idegesen kiált.) Pihenés van, tetvesek!

A zene elhallgat.

A félszemű visszamegy a falhoz. A zakós magában motyog. Lassan a félmeztelen is visszahátrál a színpad végébe. Leül, felhúzza a térdeit, fejét rájuk hajtja.

Bejön a két fiú.

FIÚ 1:
Minden megy a régiben?

FIÚ 2:
Ja, ja. Minden a régiben.

Megfogják az ellökött fát és kiviszik a színpadról. Sokáig nem történik semmi.

Azután egyszerre kezd beszélni a három lány. Együtt mondják a szöveget, először halkan és lassan, majd gyorsabban, hangosabban. Néha uniszónó, néha szétcsúszik a szöveg. Közben pl. bólogatnak is a beszéd ritmusára.

A HÁROM LÁNY:
Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók pippannak... Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók pippannak... Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók pippannak... Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók pippannak...

Hirtelen abbamarad a szöveg. Rövid csend, majd lágy muzsika szólal meg. Érezhetően megváltozik a hangulat. Minden ugyanaz, csak valahogy mégis más.

Egy ideig csak a zene szól.

Azután nagyon művelt beszélgetésbe kezdenek a szereplők, melyben mégis van valami hamis, amitől gyanússá válik ez a választékos társalgás.

A beszélgetések egy-egy pillanatnyi szünetében a cselló egy-két húrján gyorsan végighúzzák a vonót (egyszer staccato, másszor tremolo).

ZAKÓS:
Úgy hallom, az idei nyáron az asszonyaink is rákaptak a horgászásra.

FÉLMEZTELEN:
Igen, erről én is hallottam.

ZAKÓS:
Folyóink, tavaink partján több nőt láttak pecabottal a kezében, mint férfit.

FÉLMEZTELEN:
A férfiak, legalábbis én úgy tudom, azért járnak horgászni, hogy békésen üldögélve a vízparton, zavartalanul gyönyörködhessenek a szépséges természetben, vagyis, tehát hogy zavartalanul meg-meghúzhassák a belső zsebben őrzött pálinkás kisüveget és elszívhassanak egy néhány szál cigarettát. Szóval, lényegében a nyugalom végett járnak horgászni a férfiak, azt hiszem.

ZAKÓS:
Szerintem is.

FÉLMEZTELEN:
Az pedig, hogy időnként a pecabotot is meg kell fogniuk, és ki kell emelni vele a horgot a vízből, meg kell nézni, rajta van-e még a csali, hát ez voltaképpen szinte mellékeles dolog. Olyasmi, ami együtt jár a többivel, de a lényeg a pálinkán és a cigarettán van. A folyók és a tavacskák halai tulajdonképpen biztonságban érezhetik magukat, és ha elég óvatosak, akkor még a csalit is leeszegethetik a horogról. És csak nagy ritkán akadnak horogra, akkor is inkább csak véletlenül.

ZAKÓS:
Úgy tudom, a női pecásokkal már más a helyzet.

FÉLMEZTELEN:
Így van. Tudniillik ők nem azért ülnek ki a partra, hogy nyugodtan elbámészkodjanak, vagy békésen pálinkázgassanak. Nem. A nők esetében teljesen másról van szó. Ők egész egyszerűen főzni akarnak, és ehhez kell nekik a hal.

ZAKÓS:
Valóban, úgy tűnik, a nők azért pecáznak, mert halra van szükségük.

FÉLMEZTELEN:
Félelmetes. Micsoda gorombaság. Bár, azt hiszem, valamennyire érthető. Elvégre nekik az ebédre is gondolniuk kell.

ZAKÓS:
Hát igen... Ez igaz...

FÉLMEZTELEN:
Szóval, attól tartok, mióta a nők vették kezükbe a pecabotot, a halaknak befellegzett. Az idei nyártól kezdve számukra vége a szép életnek!

ZAKÓS:
Annak bizony vége!

A zenészek akkordokat játszanak. A három lány, mint korábban, bólogat a ritmusra.

A HÁROM LÁNY:
Minden megy a régiben,
csak a földi van az égiben:
Atya, Fiú, Szentlélek
szerepeket cserélnek.

FÉLMEZTELEN:
(A félszeműhöz.) Elmesélhetem, hogy milyen fa volt az első, melyet ültettem? (Nem kap választ a félszeműtől, így hát a zakóshoz fordulva folytatja.) Azért szeretném elmesélni, mert nem gyümölcsfa volt, hanem tölgyfa.

ZAKÓS:
Tudtommal a legtöbb ember gyümölcsfát ültet a kertjébe. Ha szabad kérdeznem, maga miért nem gyömölcsfát ültetett?

FÉLMEZTELEN:
Tisztában vagyok vele, hogy a gyümölcsfának kézzelfogható eredménye van: az alma, a körte, a barack. A tölgyfa termése meg semmire se jó. Legfeljebb a malacokat lehet etetni vele, de nekem nincsenek malacaim, nem is voltak, úgyhogy nem ezért ültettem tölgyfát. Meg persze ebből a szempontból nem is lett volna okos dolog, mert mire a tölgyfa megnől, megőszülök. A tölgyfa minden bizonnyal a leglassabban növő fák egyike.

ZAKÓS:
Lehet, hogy hosszabb távon gondolkodik?

FÉLMEZTELEN:
Igen. De, hogy ne kalandozzak el nagyon a gondolataimmal, hadd folytassam: szóval, azért ültettem tölgyfát, mert a legjobb árnyékot ez a fa adja. Amikor tölgyfát látok, nem bírom ki, hogy ne üljek alá egy percre legalább. Különös oltalmat érzek a tölgyfa lombjai alatt, nemcsak tűző napsütésben, nyáron, hanem télen is, hóesésben. A tölgyfán mindig marad egy kevéske levél ősszel, és ha behavazott utcákon vagy parkokban járok, és meglátok egy tölgyfát, rajta néhány kedvesen bájos, hullámos levélkével, én bizony már nem is fázok annyira.

ZAKÓS:
Nagyon érdekes. Én is ki fogom próbálni.

FÉLMEZTELEN:
Merem ajánlani. Nos, hát ezért ültettem én tölgyfát.

ZAKÓS:
Ha megkérném rá, ültetne egyet nekem is?

FÉLMEZTELEN:
Nem érdemes. Nekem se sikerült.

ZAKÓS:
Hogyhogy?

FÉLMEZTELEN:
Pár évig kínlódott szegény, aztán kiszáradt. Később megtudtam, hogy azért, mert a tölgyfát nem lehet átültetni. Az olyan fa, hogy ahol született, csak ott tud életben maradni. Ha kiássák, és akármilyen óvatosan is áthelyezik, rövid időn belül elpusztul.

ZAKÓS:
Erről még nem hallottam. De nagyon érdekes!

A cselló játéka dallamossá válik. Bejön a két fiú, behozza a korábban kivitt padot.

FIÚ 1:
Nem dobjuk ki, csak helyet cserélnek.

FIÚ 2:
Nekem nyolc.

Oda teszik a másik pad mellé, majd a másik padot fogják meg és kiviszik. A félszemű szólal meg, monológszerűen mondja maga elé a szöveget.

FÉLSZEMŰ:
Rájöttem valami lényeges dologra.

A többiek figyelni kezdenek.

FÉLSZEMŰ:
Az emberek mindeddig teljesen rossz irányt követtek. Ezért lett így elhibázva ez az egész. Mert el lett; ebben, ugye, megegyezünk? (Körbenéz.) Vegyük például az építkezéseket. Ahogy eddig csináltuk, az téves. Minden, amit eddig csináltunk, rossz, ezért gyökeresen meg kell változtatni a dolgokat.

ZAKÓS:
Gyökeresen?

FÉLSZEMŰ:
(Nem is figyel rá.) Gyökerestül ki kell tépni az eddigi berögződéseket.

ZAKÓS:
Gyökerestül? Gyökeresen vagy gyökerestül?

FÉLSZEMŰ:
Mint mondtam, vegyük például az építkezést. Nos, az építkezés esetében már azzal el van hibázva az egész, ahogy kezdjük. Ugyanis ha felfelé akarunk építkezni, akkor mi értelme van, kérdem én, lefelé kezdeni, az alapok kiásásával? Nem logikus, egyáltalán nem. Azt mondhatnám, esztelenségre vall az alapokkal kezdeni az építkezést.

ZAKÓS:
Erre még nem gondoltam.

FÉLSZEMŰ:
Az építkezést föntről kell kezdeni. Erre jöttem rá. Először a tetőt kell megcsinálni.

ZAKÓS:
A tetőt?

FÉLSZEMŰ:
A cserepeket összeilleszteni, ez az első. Majd az egész alá be kell helyezni a gerendázatot. Ez megfontolt, elmélyült munkát igényel. Aztán jöhetnek a falak, szép sorjában. És ahogy haladunk lassan, úgy emelkedik egyre magasabbra a tető, dicsőségesen. És csak legvégül jön az alap kiásása. Csak a munka legvégén ássuk a ház alá az alapokat.

ZAKÓS:
Gyökeresen vagy gyökerestül?

A félszemű elhallgat, befejezte a monológját. Ép szemét törölgeti a kendővel.

Halk staccato a csellón, a következő szöveg közben is szól. A lányok lassan, csevegésszerűen beszélnek. Mintha kávéznának egy bárban. Most is csak kettő beszélget, de egy másik játssza a megértően bólogató harmadik szerepét.

LÁNY 1:
Kezdődik az uborkaszezon!

LÁNY 2:
Az uborka is jó bőrápoló, erős regeneráló hatása van.

LÁNY 1:
De ne csak pakolásnak használd! Nemcsak a bőrre, hanem a szerveinkre is hűsítően hat.

LÁNY 2:
Igen?

LÁNY 1:
Hát persze. Az uborka köztudottan kedvező hatással va a szervezetre: magas káliumtartalma segíti a veseműködést, ezzel pedig, közvetetten bár, de nagyban előmozdítja a szervezet tisztulását. És az se mellékes, hogy milyen jó az íze! Ételeink mellé kiváló saláta az uborkasaláta.

LÁNY 2:
Te szoktál csinálni?

LÁNY 1:
Hogyne. Csak arra kell vigyázni, nehogy keserű is közéjük kerüljön.

LÁNY 2:
Hogy lehet keserű az uborka?

LÁNY 1: Ezen a vidéken a kevés csapadék miatt sajnos az uborka eléggé meg tud keseredni, és ha csak egy ilyen is belekerül, az tönkreteheti az egész salátát. Akkor pedig ki lehet dobni az egészet.

LÁNY 2:
Az egészet?

A félmeztelennek eszébe jut valami. Mintha az elhangzottakból, vagy még korábban a félszemű monológjából ihletet merített volna, lelkesen kezdi kifejteni a mondandóját.

FÉLMEZTELEN:
Van másik megoldás is: meg kell tanulni az állatok nyelvén beszélni. Tanulmányozni kell az állatok kommunikációját. Ha sikerülne szót érteni velük, akkor könnyebb dolgunk lenne... A dolog nem lehetetlen: hosszú éjszakákon át gondolkodtam rajta a csillagos égbolt alatt.

ZAKÓS:
Nem egy tölgyfa alatt?

FÉLMEZTELEN:
A megoldásra még nem jöttem rá, de azt már tudom, hogy honnan kell kiindulni.

ZAKÓS:
Megtudhatjuk, vagy szellemi titok?

FÉLMEZTELEN:
Annyit elárulok, hogy a bigiremmeknél kell kezdeni.

A három lány összenéz.

A félszemű a szemére szorítja mindkét kezét, valószínűtlenül erősen. A három lány odamegy. Egyikük megnézi közlebbről is.

LÁNY 1:
Már megint hamisított magának egy receptet. Hiába beszélünk neki.

LÁNY 2:
A másik szemére is megvakult?

FÉLMEZTELEN:
Nem babra megy a játék. Én megmondtam. A túl erős fény ölni tud.

ZAKÓS:
Nem meghalt, hanem megvakult.

FÉLMEZTELEN:
Az utilinkók azért nem jók, mert túl gyakran pippannak. A bigiremmekkel kell kezdeni. A bigiremmekkel. Az utilinkókat felejtsétek el. Reménytelen. Az építkezést felülről kezdjük, a tetőnél, gyerünk, a lányok is. A padláson fogjuk tartani a bigiremmeket.

Dinamikus zene szólal meg a csellón. Ezzel ellentétben a szereplők mozgása lelassul. Vetköznek, elkezik elcserélni a ruháikat egymással. A két fiú bejön, tetőcserepeket hoznak. Mögöttük jön a főnök: egy tekintélyt parancsoló illető.

FIÚ 1:
Fogadjunk, hogy újrakezdik!

FIÚ 2:
Az egészet?

FIÚ 1:
Persze, az egészet. Csak most a tetővel. Jelmezt cserélnek, javítanak a szövegen. A többi marad ugyanaz.

FŐNÖK:
(Megfontoltan, lassan, inkáb csak a maga biztatására.) Igen. De közben legalább jól elszórakoznak. Telik az idő. Telik-múlik az idejük, és egyelőre még megvannak. Ez se mellékes. És mindig lehet valami, ami változást hoz. Bármikor történhet még valami. Van rá esély. Valamennyi esély van rá. Úgyhogy érdemes. Érdemes újrakezdeni. Talán ez az egyetlen, amit érdemes.

Akkordokat játszik a cselló. A három lány bólogat a ritmusra. A főnök maga elé nézve hallgat. Végül a közönség felé fordul, őket nézi.

A HÁROM LÁNY:
Minden megy a régiben,
csak a földi van az égiben:
Atya, Fiú, Szentlélek
szerepeket cserélnek.