Takács Nándor
Camino Benedictus

Emlékezés Tihany és Nagyvázsony közötti,
2022. július 4-ei utunkra

Barnagról Vöröstó felé indultunk tovább.
Útközben balra pillantgattam, a túrajelzést
kerestem a kerítéspóznákon. Négy évvel
ezelőtt itt értünk ki az erdőből. Eszünkbe
jutott, milyen csüggesztő volt megpillantani
a Kab-hegy lejtőit. – Elszámoltuk magunkat.
Tihanyból indultunk kilenckor, s úgy terveztük,
estére Úrkúton leszünk. Huszonöt kilométer
volt a lábainkban. Három óra múlt, és vizünk
elfogyott. Gyakorlatilag tehát kudarcot
vallottunk, de minden óra felbecsülhetetlen
tapasztalatot jelentett.* Vászolyban tartottunk
déli pihenőt, megebédeltünk a Zománc Bisztróban.
Vásároltunk volna pár üveg vizet (sem boltot,
sem kutat nem találtunk helyben), mire a
pincérnő elkérte a kulacsokat és megtöltötte
őket. Korábban Örvényesen, a Pán-forrásnál
álltunk meg vízért. Huszonöt literes kannákat
töltögetett két férfi. Egyikük szüntelen beszélt.
„Kékkagylót már ettél? Mi nem vacakoltunk.
Egymásra dobtunk pár darab fát a parton, rá a
frissen szedett kagylók, és már ettük is.” A másik
felénk sandított. „Biciklisek?”, kérdezte az első.
„Csak azokat engedem előre.” Közben ránk se
nézett. „Nem fogok fizetni a vízért. Tudod,
milyen sok kell az építkezéshez?” A másik
hümmögött. – A vászolyi víz éppen elfogyott,
amikor Vöröstó felett elhagytuk az erdőt. Akkor
délről pillantottuk meg a stációkat, most észak
felől értünk a kálváriadombra. Ameddig ellátott
szemünk, virágok bíbor tengerét találta, s a Kab-
hegy lejtői békülékenyen ereszkedtek hullámaiba.

* Robert Falcon Scott: A Déli-sarkvidéken.
Gondolat Kiadó, Budapest, 1971., 142. o.