Đuro Stanojević
Gördül a vágyakozás II.

...egy flaska rajnai rizling.

Máskülönben teszek a rajnai rizlingre. Kilenc évesen megfürödtem a Rajnában. Olajra és fekáliára bűzlött. Abban az időben még volt, aki inni mert a Tiszából. Nem szeretnék parafrazálni vagy idézgetni, ám John Do n egy helyütt őszinte vallomást tesz: egyetlen ember sem tiszai sziget. Úsztessatok gumibabákat a Tiszán! Küszöbön a forradalom. Bármikor felidézed a soron következő napokat, tudni fogod, egy elmulasztott petíció egy ráadás ital miatt inkább a szürkeséget jelzi, amely ez vagy bármely más folyó, amelyről bort neveznek el, az eljövő nemzedékek szürkeségét jelenti.

A szürkeséget, amely nem pusztán a köd és valami ahhoz hasonlatos látomása, hanem a Rajna vagy a Tisza vagy a Gangesz vagy bármely más testünk medrén át megjelenésünknél korábban már áramló víz fölött lebegő megtévesztés bűzének poszthumusz erekciója.

Ismerem a bort, amelyet nem komputerizáltak, cimkéztek fel, láttak el csippel, vagy láttak el leírással. Ami a vérben. Vörös, és egyszerűen csak Forradalomnak hívják. Teszek én a többi márkára.

Engedj meg egy megállapítást, a magány minőségjelzők nélkül tulajdonságvesztéshez vezet. Eszerint bolygónkon az élet teremtése etikai elveket nem követett. Feltehetnénk a kérdést, a Magasságosnak volt-e egyáltalán terve az emberrel, és miért telik meg nehezteléssel, amikor a történelem örvényében lázadással találja magát szemben. A lázadás esély. A lázadás: kenyér és víz. Ám egyúttal a szeretet ösvényévé is lehet.

A szeretet mindent meválaszol. Minden nevében és nevének pótlása nevében hozott áldozatunk hiábavaló. S nem távolodva el a lényegétől annak, amelyet аz evolúciók és revolúciók felittak, vagy azok a z új kelepcék től, amelyek folyamatosan a szemünk előtt ejtik el áldozatukat, tekintsük anyánknak, aki rucaöröm-ágyunkban simogat minket, aki keleti orgazmusmeleggel takar be minket, meg napperverzióval, amely magát ugyanazon elven ismételgeti a Rajna és a kibaszott Tisza és a szent Jordán felett, és a felmutatott jelekkel mindig ugyanarra mutat: a szeretetre. Azt állítják: emberi agyunk nagy százaléka vízben. Miért nem azt isszuk? Kiszáradt volna, vagy mi van? Belső gurum, a szeretet hangja sugallja: tegyek a folyadékokra meg a horoszkópra meg a sörre meg a borra meg a targyira meg a felvizezett fröccsre és hozzád küldenek. Hozzád, szerelmem. Most is, amikor rólad írok, szomjas vagyok, már a szám sarkában, a viszonzás. Már EZ is elegendő ok a lázadásra. Már ez a csók is elegendő a folyamatos forradalom szárnyrakapásához. Attól az időtől kezdve, amikor a hippik a faszukat verték a Rajna büdös homokjában. Az új forradalom nem azonos a faszkiveréssel. Az valami egészen más.

A vizet, a levegőt, a földet, a tüzet és minden még nem létezőt is magába foglal. A SZERETET, most vagyunk a lényegnél. Nem vagyok itt, mert seperc kiruccantam Kölnbe egy italra, rajnai rizlingre, vagy szelet játszok a liverpooli dokkokon és süvöltök pubokban, vagy arról elmélkedem, a világ politikai színpadának rendezője mennyire csapnivaló. ÉN, vagy TE, vagy MI az önkielégítők homokfövenyének morzsái vagyunk, a Szeretetet megölte a bőrünk alá bújt reklám. Adj kenyeret, adj vizet...! Hiszek Benned.

Keressünk akkor inkább egy másik ösvényt!