Jódal Kálmán
L. O. V. E.
XO a műmezőn.
Elkékült ajkakkal, tetszhalottan, lehunyt szemhéja mögött környezetbarát szentjánosbogarak.
Süppedj a pinkszín fűszálak közé.
Reciklálódj!
Szeretlek.
Így, kábultan, holtan.
Így, a romboid alakú mazoplasztikmezőn.
Kontaktlencse-csapadék csorog végig arcán, kabátján.
ZW szigetelőszalaggal a damil-szégyenoszlophoz kötözve.
Elkékült ajkakkal, csipkehúsában krómozott nyílvesszők. Vénusz-légycsapók őrzik nyugalmát.
Ctrl+a
XO a háttérben. Bekerítve, kezében fekete lepel csattog.
A semmi közepén ZW. Arccal a tükörasztalra borulva, műszálas haja összevegyül a sík felületen szétszórt, tetszhalott papírrózsákkal.
Négyméternyi Tungsram-csillagos ég.
Onnan szemerkél a kontaktlencse-csapadék.
Dögölj meg!
Ctrl+end
Egymásnak háttal, bőrfotelekben, rubint-kalaptűkkel átszúrt arccal, hattyúkezükben fajanszcsészével, ír kávét kavarva.
Neonkék Le Corbusier-biomezőn, szemlehunyva.
Egymáson, egymással, egymásban, egymásnak hátat fordítva.
Damilszögesdróttal egymáshoz kötözve, hisz szentek, szentek, vazze!
A tükörteremben, magukat, egymást elveszítve.
A Borostyánszobában, láncokról lógva, a szétnyíló tépőzár-padlót fürkészve.
Együtt, egymás mellett, egymás helyett.
Ctrl+c
Pulzárokkal a szemhéjuk alatt, négy méter magas Man Ray-égbe préselve.
Tudják, érzik, felszabadultak.
Bekerítve, lehatárolva, belső szabadságnyalábokban tocsogva.
Sztaniolba csomagolt többismeretlenes boldogságzóna.
Elkékült, összepréselt ajkakkal a műpázsiton, suhanó Graffiti-árnyak által tarkón lőve, rózsát zabáló tetszhalott katonák, szívükbe, arcukba, bordáik közé döfött rubint kalaptűvel.
Óarany keretben, morzsolódó negatív polaroid-emlékmozaikok örvénylenek a sötét anyagban, a legsterilebb, leghaloványabb érzelemzúzalékoktól megfosztott, lágyan dezintegrált, otthonos, bekerített szaloncukor-porcogós gázkamra origami-méhében.
Borotvával átvágott rubinvérszín torokkal, háttal egymásnak a krémszín bőrfotelekben.
Damillal összekötözve, damillal keresztre feszítve a havazó képernyő előtt.
Talpuk alatt roncsolt játékbabák a fluid kockában, folyékony tükörrózsákkal szemhéjuk mögött.
Műszálas emomezők talaján bóklászva.
Szintetikus harapás- és karmolás-nyomok a lüktető, izzadt dermafelületeken.
Egymással, egymás nélkül, egymásban, egymást elveszítve.
Kezükben fajanszcsészével, ír kávét hörpölve, nyirkos Lego-barlangokban alvadt rubinvérrel bekenve kúsznak, hisz szentek, szentek, vazze!
XO lőtt rózsasebbel a halántékán.
Süppedj, elkékült ajkakkal.
Reciklálódj!
Minimalizálás, jobb egér, új, Microsoft Office Word dokumentum, bal egér.
ZW tükröt helyez a tetszhalott nyelve alá, és a formatervezett vadvirágok közt térdelve ujját a szája elé helyezve mutatja:
– csend, csend, silence, hisz szentek vagyunk, rózsakorbácsos, Hundertwasser-fajanszszentek a zuhogó kontaktlencse-csapadék tócsáiban ázva, szintetikus csókok borította szegecselt műbőrünkben, persze, persze hogy kilépünk egymás életéből, de itt és most szeretlek, hisz szentek vagyunk, szentek, vérrubinszín, agyonvert csipkeszentek.
Crtl+a+Del
Szeretlek.
Dögölj meg!
Mellettem elférsz.
Marinirált félelmeid immár az én rettegéseim.
Itt vagyok.
Vagyok.
Nikkelből, iszonyból, sóhajból, vanádiumból.
Összetartozunk.
Never Forever
---------------------