8makro.gif (2441 bytes)





Orbis - irodalmi, művészeti és művelődési folyóirat
Látogatottság



A zEtnát a Tartományi Művelődési Titkárság, a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság, a Szekeres László Alapítvány, a Szülőföld Alap, Zenta önkormányzata, a Köztársasági Művelődési Minisztérium és az olvasói figyelem támogatja.




„arra költik el a pénzt, / hogy én egy műanyag lovon /
üljek, a műanyag madárka helyett”
Terék Anna

Frissítve: 2010. augusztus 30-ra

„El kell utaznod, ismételte meg nyugodt hangon barátja, jót tesz neked, ha elutazol, ha kimész innen a falak közül, ha felejtesz, és még arról is szó van, hogy segítened kell. Nekem. A barátom vagy.”
Kalász István

Már a kocsiban gubbasztok, amikor megállapítom, elhomályosodó, elzátonyosodó, meg-megszakadó vízrajzom mindennek ellenére ismét szépen kiteljesedett, akár egy szép színes térképen, első gyerekkori, rongyos kis Monarchia-térképemen, amelyen napokig kínlódva végül is sikerült összekötnöm egy állandóan nyálazott tintaceruzával (jóllehet, akkor még csak apám járt a tengeren, nem édesanyámmal, nincs kizárva valami nővel, ahogy édesanyám mondta, valami cafkával) a Tiszát az Adriával...”
Tolnai Ottó

„Ülni itt, csak így. Balra ablak,
odakint járhatatlan terek”
Verebes Ernő

„Temetői sétái alkalmával talán ő volt az egyetlen ember, aki a huszadik század legvégén nem sietett sehová. Elnyújtott lassúsággal lépegetett. Minden keresztről és sírboltról leolvasta a neveket és a sírverseket.”
N. Czirok Ferenc

„Szappanbuborék a pillanat.
Hová gurul a világ ezen a lejtőn?”
Tűzkő Tamás – Koza Karolina

„amennyiben a határokat eltolni képes
végletek
felzabálják egymást
mard le magadról árnyékruhád”
Hudák Katalin

„A félhomályos, hosszúkás helyiség két oldalán 6-6 elénk színű festmény: sárga, kék, piros, rózsaszín, szürke, fehér stb. vezetet egy aranyszínű középső képig. Mindegyik témája azonos, és majdnem teljesen egyformák is: burjánzó növényzet közepén egy pávián néz a középen lévő festmény felé, amelyről egy szemből ábrázolt, díszesen dekorált majom bámul a belépőre. Szentélyre emlékeztetett a terem, Hanumán jutott eszembe, az indiaiak növényeket ismerő, gyógyító majomistene.”
Koza Karolina

„a lemetszett ágakat / mint régen valamely
elfeledett / isten vagy istennő kedvében járva, a környező dombok / között hol itt, hol ott kapott magasra a láng, akár Alexandria / világítótornyai, és később a hamu szabályos köre feketéllet /
a fájón zöld pázsiton, és a patakok vízzel teltek meg, / rohantak és siettek, bukdácsoltak, és versenyeztek az alázubogásban”
Horváth Ottó


Nem tudom,
mért mentem be a könyvesboltba,
Móra (égy jól mindhalálig!) vagy hogy hívják,
nem Móra, Móricz, de mindegy, szóval
nem jut eszembe, (megnéztem: Kölcsey,
amnéziában, Isten áldd meg a magyaurt!,
lassan utolértelek volna) a Pancsikó és Finta
mellett láttalak meg, amíg lehet,
megveszlek, mondtam magamban,
titokban azt gondoltam, én is ott leszek,
romlott vérpuding, valahol.”
Bozsik Péter

„Nem akarja ez a szubjektum megúszni az áldozathozatalt, a vért, a bánatot, a reménytelenséget, csak a más bőrével vásárt csinálókat, a nagy hangon óbégatókat vagy véres portékáját mézes-mázas sajnálkozással kínálgatókat kívánja elkerülni. A nyájas férfiakat, akiknek mosolyából kacsasült zsírja csöpög. Gyanakodva figyeli a hibátlanul ragozót, az alanyban-állítmányban nem tévesztőt, és többre becsüli a dadogó erőfeszítését, aki pillanatról pillanatra megküzd dadogásának értelméért. Rémült gyönyörrel figyeli a borzalmasan kínálkozó rímpárt: énrajtam már semmi sem segít, / nem foghatom meg többé nőm seggit.
Ladányi István


„Aztán egy éjjel megint felébredtem a süket, üres szobában, mélykábultan, fáradtan. Bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen valami, és egy öregembert láttam. Egy kertben éppen virágot ültetett, a fején sárgás szalmakalap volt. Schubert szólt a képek alatt...”
Kalász István

„Ezen a délutánon visszatértem a Vuk kávéházba. A borjúleves hiányzott az étlapról, töltött csirkecombot rendeltem tormával és barnasört. Este a SANU nagytermében leshelyem az első sorban, szemben a zongorával. Csajkovszkij: November, Október... Nem szabadultam attól a valótlan érzéstől, hogy a halformájú homok-szellem a nyakszirtemre telepszik.”
Laura Barna


„Időről-időre persze kényszeredetten megkérdezték: »Jól halad a munka?« Kérdésükre ,,hát persze, a legjobban éjszaka, amikor alszom" hangzott a derékig földbe süllyedt kőműves félkegyelműnek ítélt válasza. Álmában – amikor a nehéz munkát végzőnek ereje már nagyon fogytán volt, – többször is hallani vélte: »Az emberi jóság katedrálisa egy pillanat alatt felépül!«”
Valkay Zoltán

„amióta megismertem hangod
elszomorít ha csönd van
és hallgatok mint zápor után
földben a magok”
Czirok Attila

„A bizalom és megbízhatóság a Másikhoz vezető út, az idegenség felszámolásának útja, az álarcosság pedig a tudatos identitáskeresés módja. Az álarcos öltözékének és cipőjének látványa maradandó nyomot hagy azt utazó Andreasban. Az »idegen« álarcos a peremlét távolából mondja ki az osztrák-magyar történelmi távlatot nyitó Esterházy nevet.”
Hózsa Éva


„ha átereszt a kényes tükrök fénye
bolyonghatsz túlnan láthatatlanul
– de mintha polcok közt egy lámpa égne
és átlátszóság volna csak alul”
Balla D. Károly

„voltam s leszek
porból por
égből ég
nézz meg jól
ott voltam ott leszek
ahol születik az idő
születik a por”
Halász Albert

„Mondta volna történetét Kotek szomszéd a dobkályha mellől, idegesen babrálta az üres dohányszelencéjét, de nem volt kinek. Egyedüli hallgatója Lakatos nagyapa lehetett volna, de ő sokkal kíméletlenebb emlékeket raktározott el lassított érverésébe. Foldozta a bádog- és alumíniumlavórokat, januárban pisztolyával fejbe lőtte az ólban nevelt hízót, majd bemenekült a konyhába, amíg a böllér kiengedte a disznó vérét. Túl sok volt az emlék.”
Mihályi Czobor

„legyen Mátyás király az utca, hetedik emeleti szub-ócska a szobácska, induljon be az irodalmi szkrínkliening, szépbetétdalva rémljen fel, hogy aznap, amikor megkapom halottak napjára a szkrínklieninget”
Vass Tibor

„Nyikorogjál öreg batár
Boruljál el látóhatár
Romlott egem mennydörög
Várnak engem ördögök”
Balogh István


„Bruxelles-ből Leiden felé utazva egy késő esti órán láttam egyszer az áttetsző könyvtárat. A vonatablakba egy több emeletes kivilágított könyvtár üvegpalotája úszott be. Minden részlet közel volt, láthatóak az olvasó lámpák s a föléjük hajoló fejek. S talán a sötét/világos kontraszt, a mozgásban levő látószög vagy a távolság volt az, ami jelenésszerűvé tette a látványt.”
Thomka Beáta

„A hetvenes évek közepén, egyszer egy átlátszó műanyaglapokból álló könyvre lettem figyelmes Bogdanka és Dejan Poznanović művészházaspár lakásában. Egyetlen példányban készült, már nem emlékszem alkotója nevére. Akkoriban meglehetősen sokat foglalkoztatott a tükör, a tükröződés misztériuma, és meglepődve tapasztaltam, hogy ez az átlátszó lapokból álló könyv látványa egy régi élményt, egy vágyálmot kelt bennem életre, még az ötvenes évekből: akkoriban ugyanis láthatatlanná szerettem volna válni.”
Ladik Katalin


„Aztán sokszor gondolok arra, hogy vajon ma esni fog-e? Óránként kinézek, de semmi bizonyosat nem tudok megállapítani. Manapság az ember alig tud valamit az esőről. Olykor a helyzet óránként változik, de mondhatnám azt is, hogy ebben a tekintetben évtizedek óta semmi sem történik másképp. A legfontosabb, hogy mindig a kezem ügyében legyen az ernyőm meg a kalapom!!”
Szegedi-Szabó Béla

„Volt egy kis szobánk, ott olvasgattam, mert szerettem elbújni a tömegtől. Így találtam rá egy öreg és kopott hittankönyvre. Ebben olvastam először Jézusról. Ugyanabban a fiókban volt egy napszemüveg is. Én ezt a katekizmust csak ezzel a napszemüveggel olvastam, mert így még titokzatosabb, misztikusabb lett az olvasmány.”
Bogdán József

„Nem nyögtek, sőt, hiszen az Atlaszok, más márvány kariatidák sem nyögnek. De azért hallani lehetett a két szú erőlködésének üvegesen csikorgó hangját. Igen, éppen úgy, mint két láthatatlan márvány kariatida, örökké úgy fogják tartani, gondolta helyet foglalva az asztalnál. Csak akkor szeppent meg kissé, amikor a kedves házigazda borospoharakat tett elébük, meg almát hozott egy tálban.”
Tolnai Ottó

„már-már úgy tűnhet, lebegsz,
míg a közeli buszállomás hangosbemondóját figyeled,
kigombolt kabátban, a kötelező négyzetmintás pulóver lélegzik,
szólsz fogad között, milyen, mondd,
hogy te megéltél egy új századot”
Bartha György

„azon a napon
miközben az égbolt, reggeltől egészen
késő estig igazán szépen, tisztán,
ősziesen fénylett, kertünkben egy kis
időre leszállt néhány, csak nagyon
ritkán látható madár”
Szűgyi Zoltán

„Most és itt dől el, mi lesz szenteste
az asztalon nálunk. Hangosan kérek,
de csak másodszorra értik meg, mit.”
Bakos András


„Elsőnek Lóti nimfa dőlt el és esett a láthatatlan Somnus karjaiba.

Micsoda békesség és nyugalom: magukat szórakoztató istenek.
A történelem még nem lett lidérccé”
Horváth Ottó

„A belső és külső határok, válaszvonalak spiritualizálását, magának a határőrvidék fogalomnak az etimológiáját követve és ebben éppen az őrzés, megőrzés mint újraértelmezés lehetőségeire helyezve a hangsúlyt, s mindezt egyéni életfeladatként vagy közösségi programként kezelve – magasabb rendű történelmi tapasztalat szerezhető. Ennek talaján értékelhető a multikulturális régiók és helyek kivételes szellemi öröksége. Megfelelő viszonyulással felismerhetjük e hagyaték kimeríthetetlenségét, ami nemcsak feltárására ösztönöz, hanem egy új kulturális önazonosság lehetőségét is hordozza az ezredfordulón.”
Thomka Beáta

„Ám a lány arca fájdalomról és lovasé dühről nem árulkodik,
inkább csodálkozó a kifejezésük, amiért arra ítélték őket az istenek,
hogy e péntek déli ismétlődő jelenet szereplői legyenek.”
Horváth Ottó

Közben főznek is, esznek is, isznak is, szeretkeznek is, divatlapokat forgatnak, figyelik a külvilág általuk belátható szeletét. Mintha a való világban élnének, de a magukból kitermelt, maguk köré emelt szimulákrum mindig árnyalatnyira valószerűtlen. Minden egyszerre nagyon reális, ugyanakkor egészében mégis valószínűtlen, inkább álomszerű, az elbeszélés képisége párhuzamosan burjánzik a szürrealizmus és a hyperrealizmus eszköztárából, a valós tapasztalatok egybemosva jelennek meg a látomásszerű élményekkel és irreális érzéki benyomásokkal.
Fekete J. József

„nincsen dalom
a magányomat dúdolom
üres a színpad”
Halász Albert

Javaslom tehát, hogy gyártsunk használhatatlan útleveleket. Ezzel egyben amolyan védelmi kört is vonnánk az általunk eddig is nagyra becsült igaz patriótáink köré, akik eddig sem utaztak sehová, s a jövőben sem kívánják átlépni az országhatárt. E nemes gondolkodású hazafiak már eddig is gyakorta figyelmeztettek arra, hogy ezek a mihaszna EU-s szabványok, meg a politikai, gazdasági és erkölcsi szabályok, nos, ez az egész egy nagy... egy nagy lótüdő (zárójelben mindenki behelyettesítheti Szögi Csaba barátunk idevágó teljes szókészletét).”
Sinkovits Péter

„Magdus csak a Grand Hotel Vittoriánál hatódott meg kicsit, és áhítattal hallgatta a történetet, hogy egykor Goethe is ott időzött jó két hétig. Ismerős volt neki a költő, akkor keveredett kezébe egyik kötete, amikor tévedésből kézbesítette nekik a posta a soros regénye helyett.”
Nagy Farkas Dudás Erika

„Hiszem, hogy egyetért velem Mórusz Apó, az Újvilág új prófétája, aki egyszer botjával dühösen szétkergette egy messze északi nagyváros ostoba polgárait, kik fennhangon ünnepelték az istenséget, amiért az a tél derekán verőfényes jókedvében megengedte, hogy lenge vászonüngöcskében járjanak az utcákon. Pusztuljatok a szemem elől, nyomorultak – mennydörögte a próféta, vadul rázva ősz szakállát –, tán annak is ugyanennyire örvendenétek, ha az éjszaka közepén hirtelen megpillantanátok a napkorongot?!”
Szögi Csaba

„Ismered a lángot, mi a konyhából
Indulva elemésztette éji házunk?
Vacsoránk tündöklő örvényei
Közepette láttam meg az Angyalt”
Szegedi-Szabó Béla


„láttad-e Mona Lisát eredetiben
ó én csak Kassákot csodálhattam Óbudán
de közben kánonban zümmögtek dunai szúnyogok
vérszívó ronda szigonyok csörögtek háborgó kikötőben”
Balogh István

Korándi úr, aki tudja, hogy ezt a könyvet nem lophattam el sem tőle, sem mástól, mert ez a könyv ellophatatlan, mert ez a könyv senkié, ez a könyv nem létezik, Fantáziából való, és most is olvassa, tovább írja valaki, valahol. Fantáziából való, ezért mint minden igazi történet, megtörtént dolgokon nyugszik, és Végtelen Történet, mert bármikor, bárki által tovább írható. Sok minden azon múlik, hogy kinek a kezébe kerül. Nagyon sokan járnak Fantáziába. Ennek az országnak sok, nagyon sok bejárata van. Több, mint a kék szakállú herceg várának. És bizony mondom: aki ide betéved, és itt is marad, az mind Barnabás. Bux Barnabás Boldizsár. Éppen ezért, Fantázia csakis könyvespolcokkal agyonzsúfolt helyiségekből állhat, és ezek a polcok csupa-csupa ilyen varázskönyvektől roskadoznak, melyekben minden történet vége más.”
Béres Dezső


mert ha
nem táplálnál
gondosan bizony
bizony elpusztulnék én
és aztán estétől reggelig
üres kalitkádat nézhetnéd”
P. Nagy István


„...tapasztalnia kellett, hogy a jeladás késik, a szívverés metronómját átkattintani képes, hatalmas, teremtő ének egyelőre csak kivehetetlen távoli zümmögés, az egymásba dobbanó szövetségnek nincs gazdája, imának és nem-imának hiányzik mezsgyéje, csak a képszerű gondolat formálódik, szinte ellenőrizhetetlenül, ám a test pusztulásával az is megszűnik, s akkor már tőlünk valóban független a didergő űrben minden csillagkép-forgatag, s a részecske-mozgások vélt logikája szintén. Egy fának dőlve Tamás csak sugárköröket, sugárkúpokat és fénykötegeket látott/érzett lezárt szemhéja mögül – létalakok és létjelek derengése nélkül –, de valami furcsa mámort is, az ébredő vágyakozás vajákos szimbólumait, majd legelésző nyájakat világtalan tájban – s mindennek a legaljára érve ott állt a véletlen határa előtt.”
Sinkovits Péter

(80. Ünnepi Könyvhét)


A torok mélyén egy hosszú koitusz.
Egy hosszú beállítás, egy igazi filmnovella.
A szabadkai évek. Eltörött a drótos bögre.
Medikus a fővárosban. Éjszakai esztétizálás
Fenyvesi Ottó
(80. Ünnepi Könyvhét)


„Ím: szárnyas alak libben ki az ablakomon. Visszafordul, s a gyér holdfénynél is látni, hogy ajkai szavakat formálnak, de nem értem, nem hallom. A kép kissé vibrál, szikráznak a vezetékek a falban. Peregnek a képek, majd minden körbefordul lassan, és eltűnik önmagában.
De ez még nem lehet az igazi, mert érzem, hogy elmerülök, hogy újra elalszom.

Szögi Csaba
(80. Ünnepi Könyvhét)

Közben azonban elfelejtem, hogy Karesz is hívott, azzal, hogy nála lesz M. Kati, akivel, azóta a bizonyos, négyesben eltöltött, programfogalmazós este, ill. a »színpadosok« lefogása óta nem találkoztam. Így azzal megyek át, hogy túl soká nem maradhatok. És miközben áttol, el is mondom neki, mi a helyzet, amolyan »normális« szemmel nézve talán nem a helyzetemhez illő, kamaszosan dicsekvő hangulat uralkodik el rajtam. Elmondom, hogy a tegnap estét s a ma délelőttöt »smárolással« töltöttem, hogy magam is meglepődtem, de »egyből nyelves csókot adott...« Karesz valahogy egészen természetesnek találja a dolgot, azért is mondom el neki, mert tudom, hogy nem tartozik a »normálisak« közé. Annyit mond csak a lányok előtt (Katinak egy barátnője is ott van), mikor már távozni készülök, hogy »a Zolinak is randesza van«.”
Varga Zoltán
(80. Ünnepi Könyvhét)

„Mindig is tudni lehetett, ez a befejezetlenség, ez bizony az, ami a visszagörgő kövek és málló ujjak országában állandó. Szóval, úgy gondoltam egykor, hogy a legszebb műrom építőjének egyezer jár, ha befejezi, kettő, ha félbehagyja a munkát. Mármint dénár. És ez a kettő úgy nyolcat ér a forintok földjén. Nem sok, tudom, de azt is, hogy ennyiért már embert ölnek. Olyat is, aki már meghalt.”
Beszédes István
(80. Ünnepi Könyvhét)

„Mivé lenne az ámbrás cet, kérdi Lautréamont, ha harcra kelne a tetűvel! Akármilyen nagy, szemvillanás alatt felfalatna. Még a farka se maradna, hogy hírül vigye, mi történt. Az elefántot meg lehet simogatni. A tetvet soha. Nem ajánlom, hogy megkíséreljétek ezt a kockázatos vállalkozást. Óvakodjatok, ha szőrös a kezetek, de még akkor is, ha csontból és húsból való. Keresztet vethettek ujjaitokra… ”
Tolnai Ottó


„Vadnak születtünk.
Kurucnak, labancnak.
Kopasznak. Kutyának,
ebnek. Porszemnek.
Igennek, nemnek.”
Fenyvesi Ottó

„Miféle vendéglátóipari objektum lehet ez? Vagy a reklámszakma egy számomra ismeretlen műhelytitkával állok szemben?”
Verebes Ernő


Asztronómiai szempontból ez azt jelenti, hogy milliónyi galakszis létezik, és potencálisan milliárdnyi bolygó. Asztrológiai megközelítésből ez azt jelenti, hogy a Szaturnusz az Oroszlánban áll. Az idő tekintetében akár úgy is értelmezhetem, hogy körülbelül negyed négy van. Teológiai szempontból ez a bizonyíték arra, hogy az Úr mindenható és mi kicsinyek és jelentéktelenek vagyunk. Meteorológiai nézőpontból arra enged következtetni, hogy holnap gyönyörű napunk lesz. És önnek mit mond ez, Holmes?”
Szabó Palócz Attila

„A toronyházakból kiszabadult gyermekek egy nagy és időnként átalakuló, szülőket ide-oda vonzzó csapattá alakulnak. Majd fák nőnek az aszfalt és az irodaház között, először egy érdekes facsemete, ágaival a föld felé, majd még egy hasonló, kicsit arrébb.

Szalai Andor

„A Balaton, a Balaton... látja, szinte átöleli tekintetével, a színe a nap folyamán változik, a hullámok is mindig másfélék. De amikor elolvasta a nagy földrajztudós és úgyszintén nagy író Cholnoky Balaton-monográfiáját, akkor látta csak, hogy addig nem látott és nem tudott róla semmit.”
Sava Babić


„Az utcára nyíló ablak óriási, nézhettük, mi történik a parkolóban. Az utcán még több motoros Télapó rohangászott. Közeledik a karácsony, itt meg továbbra sincs senki, aki kiszolgáljon bennünket. Végre megjelent egy fekete pincérnő. Lesimította a szoknyáját és becsatolta a harisnyatartóját. Helyes lábú!”
Đuro Stanojević


„...ez történik most a kissé homályos, cigaretta-szürkületű, fokhagymás-pirítós Arany Tigrisben is, ahol papírcsíkokon újabbnál újabb, ötnél keresztben áthúzott vonalkák jegyzik az elfogyasztott korsók számát, közben a piros almás nő is alkalmi társra lel egy kinézhetetlen nációjú kamionsofőr személyében, aki minden nyelven beszél, egyaránt rosszul, de nagyon megnyerően. A piros alma pedig ott úszkál a korsónyi sörben, beteljesülésre várva. A rajnai borról viszont már említés sincs.
Szótárnyi szavak repülnek így a végtelenbe, miként a villamos távolodó zakatolása hallatszik halkulóban a körúton, vagy bárhol, ahol síneken gördül a vágyakozás.”
Sinkovits Péter


„mily tág a határ
szem s szem között, híg
a tér a Földfeletti alatt”
Szögi Csaba



„Eljutva a helyiek által egykori Chechtawnak nevezett vízmosásig, éreztem, hogy süllyedni kezdek, s hogy lassan elnyel a sár, a víz. De ekkor megjelentek az ős-tiszai hajósok, hatalmas ladikjaikon imbolyogtak, mert a szabályozás előtt erre (is) folyt a szőke Tisza, s mintha még mindig a nagy folyam hömpölyögne tova, úgy úsztak át ezek az ó-csónakosok a kristályzöld gyepen, mint valami vízi hadsereg, úgy közeledtek imbolyogva felém, s megragadva egyikőjük a kezem: kirántottak a sárból. Tovább haladva a folyamon még velük tartottam, ezekkel a csöndes és elmélyült ősökkel, majd egy jó ösvényre szépen kitettek, hol – amint a „zen tai” költő mondja – botra dőlve reszkettem.”
Weiner Sennyey Tibor


„Egy valódi nőóriás ült velem szemben! Olyan nő, hogy akármerre nyúlsz, van belőle, nem, mint ezek a madzagbugyogót viselő modern menyecskék, akik olyan véznák, akár az agárkutyák. Bizisten sajnálom a mai kölyköket. Mi a manót pipálhatnak ilyen bőrhuzatba csomagolt csonttákolmányokon?! De az a vonatban... Kiköpött úgy nézett ki, mint az a vacak búcsúi kacat, amiért az ifjúság annyira odavan. Tudjátok, miről beszélek, indiai vagy valami odavalósi istenség volt, vagy mi. Hogy is hívják? – töprengett, ujjaival az ajkát veregetve, hátha ennek segítségével könnyebben bejön neki az agya zegzugában keresett név. – Duda... Buda... Ilyesvalami.”
Sándor Zoltán

„Mágia lesz hamarosan a rákoktól és kagylóktól, a gilisztáktól és az álom agyagkompozícióitól mentes puszta part megugatása is. Kharma, mantra, a műanyag Budha hatszázhetedik másolata sem vezet arra az útra, amelyet vérünk, vizünk, borunk ismer. Ha másodszor is megszületünk, én ezt tiszavirág-alakot öltve most teszem.”
Đuro Stanojević


„Mindennek van kezdete és vége.
Esetünkben a kezdet egy üveg rajnai rizling, a körülmények sötétek, mert nem virradt még a reggel. Az első korty után dereng valami. A második után világosodni kezd, a harmadik után ködös kontúrjaiból fölismerhető a kép.”
Balogh István


„Ott aztán van azúr tenger, poros akác helyett kabócamuzsikás fenyves, szövődő szerelem a főhős, bizonyos Szabolcs és a hirtelenszőke, izmos combú dán amazon, Inge között. Szabolcs szeretetelvű filozófiája túl lagymatag a harcos kommunista Inge számára, ám lásd: a szerelem mindent legyőz. Az elvi ellentéteket elsimítják a tintakék hullámok, a csodálatos égbolt.”
Balázs Attila


„Köszönöm kérdését és üdvözletét, várom a friss fotókat Önről, melyeken távolról mosolyog felbarnulva a kék tengerfelszín előtt, mely összemosódik az éggel. Remélem, Kedves, most is süt a nap ott, és hogy nem tartja Önt szobafogságban valami csúnya eső, mert hát a képeslap, melyet küldött, pár napos keltezésű.”
Szalai Andor


ez időben a Népek Kertjének legendás királynénkról elnevezett sétányán, a Sziszi sétányon képzelte bicikli-matadornak magát mindaddig, míg a színi direktor eszébe nem juttatta, hogy nem erre van artista jogosítványa, hanem dramaturgságra...”
Béres Dezső


Álmomban csiga vagyok, meztelen,
nyálkás vágyam le-föl csúszik”
Orcsik Roland


„Átpréselem magam egy kettősponton:
a szomszédom egy differenciálhányadost szappanoz,
egyre csak gyönyörködik a nehézipari tájban,
– mondom néki –
nincs érzéked a szociális dimenzióhoz”
Fenyvesi Ottó


„Szerdánként szalonnás tarhonyát készített. A maradék parasztszalonnát a lábosba kockázta. Először megpirította a darabokat, egészen picik, körömnyik lettek, tányérra szedte őket mielőtt füstjük is lett volna, aztán a kisült zsíron hagymát dinsztelt, és külön egy kanálnyi szalonnazsíron pirosra pirította a tarhonyát, ami már régen nem abból a házilag készítettből volt, és nem is a piacon vett, hanem csak a sarki boltban, ablakán az őt rendre zavarba hozó fölirattal: kamerával figyelt terület.”
Nagy Farkas Dudás Erika


A rohanás az állomásig már megszokott volt, most pedig lassanként elhalkul a világ üteme, csökken a pulzusszám. Belül csend, kívül moraj, csikorgás, zúgás, melyből valami hiányzik: a ritmus. Lassan alakul ki, csak úgy, önmagától – képzeletem varázsolja teljessé a zaj művészetét, amely egy belső hangból és az állandóan befúródó környezet hanglenyomataiból áll.”
Szalai Andor


„újból jégkorszak közeleg.
Európa ünnepi munkarenddel várja közeledtét –
mindenki sítalpakat és bundát vásárol –
mert nagyon, de nagyon hideg lesz!
A pucérak mind meg fognak fagyni!”
Vojislav Despotov


„Csak a legjobb, gyanta- és savmentes írógépolajat használjuk, írja. És nekem mi sem volt természetesebb, mint hogy a Teremtő (Isten) is azt használta, amikor a Tiszát, pontosabban azt a Tisza-partot lefestette.
Minden 2-3 hónapban a betűemeltyű csapágyakat olajba mártott tűvel megkenjük, írja. Alkalmilag az orsótengely rugókilincseket, a hosszú szalagtengelyt és a lengő szán-csuklókat is meg kell olajozni...”
Tolnai Ottó


„Robbannak a párnák széjjel,
Nem tudni, melyik hóesésben,
Honnan zuhanunk innen hová?”
Szegedi-Szabó Béla

a retket is a wartburgba a piros wartburgba az apámé tudod az övépiros ezért nem indultak még sietniük kellett beraktak sok cuccot a tehén isbent volt a wartburgban a pirosban a szarva a fekete kormány felé nézett és sok cucc volt bent...”
Szögi Csaba

„mint a hiány arc és kéz között, a hiány, ami nincs, hisz ugyanebben a pillanatban kitöltődik kíváncsi tekintetekkel és halk sóhajú rádöbbenésekkel, azzal az energiával, amitől gerincestül és szívestül életre kel az arc és kéz közötti életrész, hogy végül az izom-rugók kioldásával megmozduljon a törzs, a mindent cipelő középszer, mely e képeken csupán a szemlélő által lesz létező, számítva az ő azonosulására, csak így röppenhet magasba a metafora, a kimondatlanság szent kételye...”
Verebes Ernő


„izzadt volt a rémülettől, az ágyában hevert, nyitott szájjal kapkodott levegő után, s a mellére szorította a kezét, hogy legalább így megfékezze az össze-vissza szívdobogását, nézte a bevetődő fényt a falon, ám közben, mintha csak az álma folytatása volna, tisztán emlékezett rá, hogy az imént egy nagytestű, zöld madarat látott”
Kőrösi Zoltán


Két napja úgy éreztem, mintha köveket hordanék a testemben. Kőrózsák nyiladozása, fáj nagyon. De hiába mondtam neki, nézzen már meg, doktor úr, valami nincs rendben itten, belül.
Darabos Enikő




„Megtelt a tüdeje és az orra az olajpárával, egészen az agyáig hatolt. Elbódította és egy másik világba ragadta. Pillanatokra azt sem tudta, hol van és mit tesz: aszfalttal borítja, vagy aszfalttól szabadítja meg a sárga téglát. Akiket lát maga előtt, a föld felett, az ő világából valók, vagy a múltból, a föld alól törtek elő. Lehet, hogy a sárga, fényes és kemény futószőnyeg az ő útjuk, miközben másoknak ott alul ez a mennyezet?”
Boško Kristić

áll a vár, a tarcallal versenyeznek
a budai hegyek,
régi és új kirándulóhelyek”
Bartha György

„ahogyan távolodik a hajó
csak a bámész kősirályok
meg a korai halászok latolgatják
az ég furcsa jelző-ráncolatait”
Sinkovits Péter

A Jelek akkor mutatkoztak legelőször, amikor a maszlag átbújt a „nagyfejű” sárga őszirózsák, a lassan egyre terebélyesebbé váló fügefa alját teljesen ellepő ibolyatövek és a szapora, köményformájú magjaikat szorgalmasan szerteröpítő gyűszűvirágok alatt, s váratlanul megjelent a virágágyás napsütötte szegélyén. Akkor láttam meg, hogy az öregem bal tüdőlebenyén folt mutatkozik.
Jódal Rózsa

„Mintha nem tudnám e történet elejét és végét.
Però tu te la ricordi?
Egy gondolat sincs, mely az eső patakjában
nem fuldokolt volna.”
Horváth Ottó

Az elbeszélő a földhözragadt valóságot nagy ívű képekkel kozmikus magasságba emeli – ebbéli hajlamát korábban is kamatoztatta –, a dohány és más növények füstjében, az olcsó sör cefreszagában úszó szerkesztőség egycsapásra a világegyetem tágasságát villantja fel, majd a kép önmaga mikroszkopikus látványába fókuszálódik vissza:
Fekete J. József

„Halkan, mert azt sem szeretem, ha a hangom regisztrálja a kamera, megkérdem Jenőt, az árnyékot filmezed, ugye? Majd az egészen közel, mellettünk elhaladó nagy sétahajóra irányítom, nézd azt a hálózsákjából kibújó lányt ott a fedélzeten! Kibújt, akár valami bábból, talán meg is feledkezve meztelen felsőtestéről, kibújt, hogy lepillantson a kompra. Észrevesz. Észreveszi az arcomhoz közel lévő kamerát, ahogyan az, immár akárha velem, lassan reáfordul. Reáfordul, és mégsem bújik vissza sikítva a zsákba. Élvezi a friss levegővel, a nappal, éhes tekintetünkkel együtt.
A végső győzelem a sziréneké, mondom immár kissé hangosabban, akárha a kép alá mondandó szöveget.”
Tolnai Ottó


Tolnai Ottó és vele együtt Domonkos István, Végel László, Maurits Ferenc, Böndör Pál, Fenyvesi Ottó, Balázs Attila gondolkodásmódjának, poétikai eljárásai­nak hamisítatlan eredetiségét a Mediterráneum likvid ma­terialitásának, azaz a többfajtaság, a többirányúság je­lentéssokszorozó voltának tudomásulvétele adja. Csekély mértékűre korlátozott benne mindennemű szociális mel­lékzönge, s a legkevésbé sem adriatikus mánia vagy fóbia ez, hanem a szerzők anyagszemléletének sziszte­ma­­tikus foglalata, amelyben a folyóktól és a deltákól el­választhatatlan tenger a létmegértés horizontja, az írás interpretatív műveletének élő modellje. Az egymást követő symposionista generációk költészetében, prózájá­ban, esszéírásában kiemelt szerepet játszó alakzatok tekint­he­tők akár valamely szerelmes földrajz, emocionális kar­tográfia szokványos elemeinek, ám szemlélhetők és szemléltethetők úgy is, mint egy művészeti, irodalmi, gon­dolkodástörténeti, személyes léttörténeti értelemben összeszerveződő kulturális atlasz meghatározó egységei.”
Virág Zoltán


Az egyik kezemben egy vodkásüveget szorongattam, a másikkal pedig anyám nyakát. Nem emlékszem egészen pontosan, hogy mikor történt ez, Dejan előtt, vagy Dejan után. Vagy talán épp abban az időben, amikor még együtt buliztunk. Mindegy is, anyának ekkor már rég nem fogta senki sem a kezét, sem a nyakát. Egyedül voltunk, de én az egyetlen voltam, ő pedig csak egy a sok közül, akiket elhagytak elvirágzott éveikben. Nem én hagytam el őt, és a vodkát sem akartam meghagyni.”
Zoran Ćirić

„The alchemy of elements
takes place in a clear test-tube,
rocking between the same and different.”
Sibelan Forrester

„Kilesni a felfénylő kajütablakon
a körbefalazott végtelenbe,
mielőtt recsegve megadná magát
a ködfoltos délután,
és állandósulna odalenn a pánik.”
Kollár Árpád

Ne féljen szíved
a szeretet láthatatlan őrizőjétől”
Szűgyi Zoltán

„–  Nem látok, egyszerűen semmit sem látok már ettől az átkozott homálytól.
–  Én nem látok itt semmiféle homályt.”
Kovács Jolánka

„(...)Vidám látomás
volt.
Kosztolásnyi
idő.”
Bozsik Péter

„csúnyán elbánt velünk a festő
a művészet nevében
téged háttal kifelé egy
rozoga sámlira ültetett”
Czirok Attila

Barátom mesélte, hogy amikor Kaliforniában járt egy üvegmennyezetű templomban is megfordult. Azóta sem hagy nyugodni ez a kép. A hívő tudja, Isten szeme mindig látja, bárhol is legyen, sötétben, épület takarásában; előle elrejtőzni nem lehet. És nem csak a testét látja Isten, hanem legtitkosabb gondolataiba is beles. Mégis mit érez ez a hívő, amikor belép egy ilyen üvegmennyezetű templomba?
Sava Babić


a tükör akkor még fénnyel csillogott,
de mi az, ami örökéletű ma már
az asszony feleslegesen bajlódott vele
naphosszat később,
megpattogott, szürkült,
és én is vele, elmosódott árny

Bartha György

„és kitalálta azt is, hogy miért
nincs meg itt a fejemben az az emlék
amit részletezve olvastak később
rangos megrendelő elmék…”
Szabó Palócz Attila

„A fényimpulzusok is ledermedtek, a celtiszek lombkoronája nem szitálva szűrte a permetező fotonokat, hanem hagyta, hogy csóvákban világítsák meg a kinagyított jelenetet. A ló rántott egyet a pányván, hátrább lépett, és mintha a bogyófára hurkolt gyeplő valójában a Szentháromság plébániatemplom nagyharangjának kötele lett volna, megkondult a harang, ám sokkal mélyebben zengett, mint egy évtizeddel korábban, a galambok is megriadtak szokatlan zengésétől, mintegy vezényszóra lendültek volna magasba, ha a fénypászmák nem szögezik őket a sétálóutca sárga kongótégláihoz.”
Mihályi Czobor

„a fekete tócsák gödreiben, a mély lyukakban koszos víz mosta selyemtáglák, amelyek az első tavaszi napsugárra felragyognak, akárha egy vastag aszfalttal erőszakkal lefedett földalatti világ ablakai volnának. A munkások e lyukakat akkor lustán foltozni kezdik, egyenetlen szélüket olvasztott bitumennel kenegetik, megkísérlik eltűntetni, valójában megjelölik elzárt bejáratait a régi, eltemetett világnak.”
Boško Krstić


„Én nem akartam látszani,
Csak lábaid előtt játszani.
Rakosgatni sok kicsi követ,
Leveleid erezetét lesni,
Csodálni fáid ágbogát,
Tavaszi eged sátorát.”
Banka Gabriella

„Nem tudhatják, hogy nehezebben
fog felkelni benned a nap,
mert átlépték a napodat”
Zágorec-Csuka Judit

„Az antik mitológia titánjai nem bölcsek, jószerivel inkább csak tohonyák és buták. Részben ez okozza a bukásukat, a vereségüket is az olümposziakkal szemben, mert hiába tanácsolja nekik Prométheusz, hogy folyamodjanak cselhez, nagyjából el sem jutnak odáig, hogy mérlegeljék a szavait. Ez a nyíltan és őszintén felvállalt – végre meg is valósított – csel Verebes György festményeinek titánjainál a csend ereje.”
Szabó Palócz Attila

„nyomodban járok,
hogy senki sem lásson,
összecsukom előtted
a szárnyam.”
Zágorec-Csuka Judit

„Önmagát csak egyetlen módon fejezheti ki az ember: a jelenlétével. S jelenlétével minden elmondott, amit világba született lényként elmondhatott.”
Sáfrány Attila

„Ezért építették ide ezt a kápolnát,
hátralévő idejükben mindvégig
erre kuporgatva, megmutatva nekünk
is, milyen az igazi, állhatatos hit, és,
főleg, a mértéktartó élet. Hát akkor,
gondolom, ég veled, üdvösség.”
Bakos András

„Jelen pillanatban tisztességes átjárhatóság mutatkozik az egyetemes magyar irodalom fórumain, weben, folyóiratban, heti- és napilapban, az elektronikus médiában. Még a „határon túli” könyvekről író kritikusra is jut idő, van számára közlési hely. Csak ennek a ténye újra éleszti a korábbi sérelmek (lehet így nevezni, ha elhúzzák fejed felől anyaországod?) traumáit, és a kritikus/recenzens úgy érzi, érdemtelenül engedékeny irányában a szerkesztő: leközölte írását, tudván, hogy legjobb igyekezete szerint a legjobb kötetről mond véleményt, de abban is biztos, hogy a tárgyalt irodalmi alkotás vélhetően soha nem kerül majd be a magyarországi irodalmi vérkeringésbe. A lapszerkesztő és kiadó egyszerűen szólva kegyet gyakorol a „határon túli” magyar könyvekről író kritikus irányában – közli a visszhangtalanságra ítélt írását. Úgy hiszem, hogy itt nem a szerző-szerkesztő-kiadó hármasának problémája, hanem a – számomra áttekinthetetlen – de azért vezérelveiben akceptált könyvterjesztés elemi gondjai felett kellene elgondolkodni.”
Fekete J. József

„Bámuljuk a kocsmárost, mint régen
James Onedint, a hajótulajdonost,
aki mindig kimondta azt, amire mi
gondoltunk.”
Bakos András

„Édeskés vagy savanyú, csípős vagy bársonyos, tejfölös vagy paprikás, ki főzi, ki eszi, és mennyire súlyos a helyzet. Ez itt a kérdés. Ahány ház, annyi korhely s annyi megoldás az égő gyomor és a forrongó lélek megnyugtatására. A másnaposság gyógyítására szánt savanykás leves korhelyleves azok közé a jelenségek közé tartozik, amelyek jobban hasonlítanak a vallásra, mint a receptre. Az étel elkészítésében rejlő lehetőségek ugyanis megszámolhatatlanok, az azonban mindenképpen fontos: ragaszkodjunk ahhoz, hogy a miénk az egyedüli, az üdvözítő, a páratlan, a pártatlan és az igazság letéteményese.”
Józsa Márta

„amikor már csak
funkcionálisak lehetnek
a dolgaid nem nembeliek
s már nem elégíted ki
mások elvárásait mert
már kielégíthetetlenek
a kirajzolt csatornákon
véget ért az utópia”
Zágorec-Csuka Judit

Valahogy így, ehhez az elmulasztott teremtéshez hasonlítva lehetne a leghívebben körülírni a templomot, ha ez a hasonlat nem lenne nagyon is félreérthető.
Szelíd és lágy vonalak, tapintatos idomok, gyengéd kiszögellések: az űzött tekintet nem talál rajta semmi figyelemre méltót. Mintha az épület minden szeglete arra utalna, hogy nem ő a fontos, éppenséggel nem ő maga, hiszen nem is önmagáért van.

Danyi Zoltán

És nem komorult el a bécsi ég,
mikor megtaláltuk a park mögött

Gustav és Alma pazar templomát,
hiszen becsaptuk mi a hervadást.

Orcsik Roland

„»Lelkiismeretes akartam lenni. Legalább végig szavaljuk ennek a hálás publikumnak Jókai eme örökszép költeményét. De ha meguntátok, azonnal befejezem a darabot. Hogy mi módon? Jön egy elemi csapás, és elönti az árvíz Senki szigetét.« Ezzel Timár Mihály alias J. Balog elment intézkedni, hogy az árvízkulisszát helyezzék a kortina helyére. Makfy Adorján pedig fölvilágosította a publikumot az össznemzeti katasztrófáról!”

Béres Dezső


Meg kell jelölnünk saját, magánkorunkat és ünnepélyesen, bár erőszakosan (hogy az ünnepélyesség öncinizmusnak hasson) be kell jelenteni a végét. Az élet nyer az értelmen, da mi, személyesen csak a teljes értelmetlenségen.”
Vojislav Despotov


A messzeség: itt maradok,
itt halok meg,
vagy ha nem, még rosszabb,
mindig van még rosszabb”
Lennert Timea


Tudod jól, hogy a láthatatlan megszülheti a láthatót, hogy az energia anyagot teremthet, és hogy a gondolat maga is energia. Nem kell sokat tépelődnöd, magad is rájössz, hogy ezen tulajdonságánál fogva a fantázia tárgya dologgá szervesülhet, és eme dologiság megképződésének első szakasza az alkotó entitás létrejötte. Tekintve, hogy ennek a pusztán a gondolatok szintjén egzisztáló szellemi lénynek célja a további teremtés, s lévén, hogy mindketten a szavak, a nyelv közegében képzeljük el a teremtést, evidens, hogy ha az ilyen alkotói entitások, amelyek távolról se azonosak az írói alteregóval, vagy Uram bocsáss, az álneves közlésekkel, le kívánják írni az általuk teremtett világot, az írás révén egyre távolabb kerülnek egymástól, és szeparált világaik burkában tökéletesen megférnek egymás mellett.”
Nettitia K. Froese
(80. Ünnepi Könyvhét)


Amint kinyitottam az épület folyosójának földszinti ajtaját, és újra megéreztem a késő ősz óborillatú melegét, ismét Didire gondoltam, és erőt vett rajtam az aggodalom. A 22-es számú toronyház, amelyben laktam, tulaj­donképpen a lakótelep egyik épülete volt. Az épületegyüttes szürkeségét a közvetlen közelben egy kicsiny park volt hivatott feloldani. Ahogyan megbeszéltük, a park egyik padján vártam Didit, mindenfélére gondolva. A park csaknem üres volt, a nap éppen alábukott, percről percre változott az ég.
Aztán egyszer csak észrevettem apró lépteit, majd a hosszú, fekete kabátszárnyak lebbenéseit, amelyek egy óriás varjú szárnycsapkodásaira emlékeztettek. A vállán sötétzöld, divatos táska lógott.
Ezúttal nem viselt szemüveget. Amikor közelebb ért, és megláttam az arcát, rájöttem, most valóban nem állna jól neki semmilyen szemüveg.
Megöleltem, és igyekeztem kiolvasni valamit a kisírt szempárból.
– Elrabolták Picassót ! – nyögte sírós hangon.

Nagy Abonyi Árpád
(80. Ünnepi Könyvhét)

Mind a napló, mind a vizsgált esszékötet már a cí­mé­­ben „hordozza” az – egzisztenciális szempontból irracionálisnak minősített XX. század – egy-egy lényegi metaforáját. Ezek a gálya és a kivégzőosztag. A gálya a szolgaság elfo­gadásának, a „rabszolgaság szenvedélyének”8 jelképe. Kertész Camus-re és Kafkára hivatkozva vizsgálja való­ságos referenciáikat a XX. század történetében. „Ma minden művész beszáll kora gályájába” – idézi Camus-t. A gálya, mint a rabszolgaság szenvedélyének képzete a koncentrációs tábor, Auschwitz valóságára reflektál. „Ez a század, a XX., mint egy szakadatlan szolgálatot teljesítő kivégzőosztag”9 – jegyzi meg 1988-ban.
Bence Erika
(80. Ünnepi Könyvhét)

Ha a vajdasági magyar irodalom történetét vizsgáljuk, hamarosan olyan terminológiai és módszertani kérdésekkel szembesülünk, melyek mindenképpen meghatározzák nézőpontunkat. Egyfelől maguk azok a kategóriák – „határon túli magyar irodalom”, „kisebbségi magyar irodalom”, „nemzetiségi magyar irodalom” – is problémásak lehetnek, melyek mentén az adott irodalmi jelenségeket értelmezzük.”
Erdősi Vanda

mosolygok mégis magamban
s míg a fenség fölém hajol
mutatom cseppnyi hatalmam”
Verebes Ernő


a hó eleje
most visszanéz – halovány”
Szabó Palócz Attila

Se sírás, sem a bánatnak szaga,
Gyomromat nem ülik penészes könnyek,
Valahogy így minden könnyebb,
Megszökött, a kis hamis”
Juhász Vince


„Minden madár Abraxaszhoz száll. Előtte azonban világra kell jönnie, és aki meg akar születni erre a világra, annak mindenekelőtt el kell pusztítania egy másik világot, mint a kiscsibe, amikor széttöri a tojást. A tojás a világ! Teri néni mélységesen hívő lélek, de szentül meg van győződve arról, hogy a mi világunk sem jöhetett létre másból, hanem csakis tojásból: a kinézete is arra utal.”
Sándor Zoltán


Akár a mocsarak távoli fellegei:
a világ szennyét szívom föl,
érezlek, látlak, hallak
amint lassan mélybe omlik: cserepeinkről a csönd”

Roginer Oszkár

A nagyméretű murálisok azóta folyamatosan saját teremben voltak elhelyezve, Rothko utasításainak megfelelően félhomályban, alacsonyan, körben a falakon, középen padok. A kontemplációra és lazításra alkalmas környezetben a szemlélődőre csupán a kamerák ügyelnek. (Meg is lett az eredménye: tavaly vandálok három festményt lefújtak festékszóróval, nehéz feladat elé állítva a Tate restaurátorait.) ”
Koza Karolina

Az a tó egyszer kitárja karját,
Himnuszt dalolnak néma halak.
Álmomban szelíd hullámok,
Ingecskét mosnak Tópart alatt.”
Balogh István

„Old, a kölyökkutya kisétált a kapun, és komótos, de határozott léptekkel átkelt az udvaron. Megállt a legelő szélén, és hunyorogva, reszkető orral nyújtózott egyet az erdő felé, majd békésen letelepedett. Nézte a Chaco sivár fennsíkját, ahogy egymást váltja mező és erdő, erdő és mező. Nem látszott más, csak a legelő sárgás krémszíne és az erdők feketéje. Három oldalról, kétszáz méterre, erdő határolta a birtokot. Nyugat felé a mező kiszélesedett, és egy tágas völgyben végződött, amit viszont a távolban a megkerülhetetlenül sötétlő erdősáv szegélyezett.”
Horacio Quiroga


1973 tavaszán kezdte boldog ügyelését, egyenruhája külön világot teremtett számára, de különösen a derekához símuló bőrtáskában lapuló szemlekönyv adott tekintélyt lelkének. Különös rubrikák vártak kitöltésre, s ő tintaceruzájával lelkiismeretesen vezette is a hiányossági naplót. Az évek folyamán nyelve sötétlila lett, már a pálinka sem mosta le a ceruzabél nyomát.”
Balogh István


…megisszuk a hatodik „korty” rajnai rizlinget, s a Paphalom lassan távolodni kezd, már csak halom, pap sehol, a táj utazik a perspekívában egy végtelenül hosszúszárú háromszög v-kifejlete (befejlete?) felé, akárha egy szúróssá vékonyodó ölbe, s közben üveghangokon énekelnek szférákból aláhulló hópihék.”
Verebes Ernő

„Pannónia, növények hideg nyirkossága, állatok borzongása és hűvös emberlét. A tövis közelről látható, a messzi suttogás elviselhető, itt, ezen a tájon a feszület lába, nem Bacon-képeken, hanem a föld még ki sem serkent gondolataiban.”
Radivoj Šajtinac


...keze alól kerültek ki a huszadik század legpesszimistább alkotásai. Mégis, egyre populárisabb, hiszen olyan időszerű témákat dolgoz fel mint fájdalom, elszigeteltség, kilátástalanság, szorongás, közöny, és tragédia. Festményei üvöltő vagy formátlan arcokat, szenvedéstől és kéjtől vonagló kicsavarodott testeket ábrázolnak – megannyi csúf, vonagló memento mori.”
Koza Karolina


A gyümölcsösökben és a kertekben? Persze ott is, de még inkább az utcákon és tereken, végig a korzók mentén. A folyók partján, tengerpartok homokján. Párosával csábító kísértői a szemnek, érintésük pedig már maga a mennyország! (Megkóstolni? Óh!...) ”
Szögi Csaba


„Mindent helyrerakni annyi, mint elindulni a tenger felé.”
Weiner Sennyey Tibor


Miként hajnalonta a nap virrad –
térj vissza tengeredhez.”
Szűgyi Zoltán


Őszülő szőrszál. Idegen elemet én
Gyomlálgassak? Keze vége szigony.

Balogh István


Még csak egy esztendeje volt, hogy ide keveredett, nem csinált hát nagy ügyet belőle, ha szólnia kellett: hebegett-habogott, sőt dadogott is ezerrel, kiválóan gesztikulált, kedvesen mosolygott. Lényegében hát megértette magát, ha épp úgy alakult…
Szabó Palócz Attila


„Nehéz elhinni, hogy az érző lelkeknek valaha könnyű volt. Mindegyik maga szenvedte meg a maga igazságát. Szenvedni – ez a tudomány nyelvén mondva: tapasztalatot szerezni. Tapasztalatot csendben és nehéz munkával, figyelő szemektől és külső zajoktól távol szereztem, remélve, hogy a mű, amit alkotok, szikrát gyújt valamely hozzám hasonló lélekben, és így tovább világít a sötét fellegektől terhes időben, amelyben az emberek, úgy látszik, nem eléggé erősek ahhoz, hogy legyőzzék gyengeségeiket.”
Đuro Šušnjić

Haladok tovább az Ösvényen. Ama legszebb irodalmi est kedves csendjéből hirtelen felbőg egy tehénke. Mintegy kiszökell, kirobban a szövegtestből, a kétdimenziós teljes világ szövetét villámsebesen felszakítja, felém tör, keserves zihálása vért fröccsent riadt arcomba... pedig csak áll ott, a srebrenicai istálló zsaráttól pattanó mennyezete alatt, s néma nagy szemeiből órjás könnyek serkennek.
A bíbor köd aztán mindent eltakar.

Szögi Csaba


tűzterhű bokrok
lánghada közt
Nagy Farkas Dudás Erika

„Egy darabig a felszínen haladt, aztán hirtelen
merült, mint egy kontyos réce, halk
loccsanással, hosszan; lehetett figyelni,
mikor bukkan már föl végre, és megint.”
Bakos András

„Szívem vokativusa! Bocsásson meg az ajánlatért, melyet kegyednek tenni bátorkodom, t. i.: hogy engemet alanya jelzőjéül elfogadjon. Egész a 3-dik fokig boldognak érezném magamat, ha szívem optativusát indikatívusra változtatná. Tudom ugyan, hogy én a hímnemnek sem első, sem második, sem harmadik személye nem vagyok, kit kegyed főnevéül avagy igéjéül óhajtana; azt is tudom, hogy az egész többes szám nem szereti annyira kegyedet, mint én! Igen! Én szeretni fogom kegyedet, míg csak egy partikalus életben lesz belőlem!”
Béres Dezső


Állandó ténykedés jellemezte jelenlétünket, minek során új világokat építettünk régen megholtakból. Olyan világokat, amilyeneket nem kellett újrarendeznünk, hisz az egyedüli rendet itt épp a látszólagos összevisszaság jelentette. A célunk csak az volt, hogy észrevétlenül tanulmányozzuk – akár egy gyanútlanul szendergő vadállatot – azt a mérhetetlen energiát, mely ki tudja, mióta halmozódott az itt talált tetszhalott tárgyak sértett önérzetében. Felismerni véltük, hogy a feledésre ítélt dolgok meglepő módon létezésorientáltak, s hogy ez az igény szüli mindentől és mindenkitől elrugaszkodott, makacs fennmaradásukat.”
Verebes Ernő


megint önmagáról kezdett mesélni, arról a fiktív valakiről, akivel művei olvasói állandóan azonosították őt. Még szerencse, hogy volt néhány doboznyi behűtött söre a frizsiderben… Azt kortyolgatta, miközben mintha önmagát nézte volna a laptop keskeny monitorján. Hogy hozzáedződjön önmagához…”
Szabó Palócz Attila


„ gyógyír moszkitók marta orrára a nyál
emez meg komótosan elkezdte rágni tépni”
Csorba Béla


Régen volt, amikor hőstörténetünk sámánjai még színes rongyokban, ujjongva táncoltak a nép között, millióknak ígérve otthont, otthon”.
Verebes Ernő

„Az ébredés nehéz
volt, mert kitűnt
narcisztikus hajlamom,
s bariton hangon
szólítgattam Che
Guevarra falamon
lógó fotóját.”
Szabó Palócz Attila

„Megelégedéssel mossa magát, szent haját
Borzolja kemény zuhanysugár.
Glóriája száradni csigákon mászik”
Balogh István

Március 19-én, József napon, miközben Papa pattogatott kukoricát készített, Mami felvágta a süteményt, én pedig egy üveg bor felbontásával bajlódtam, Papa hirtelen eltűnt. Mami még egy irányból vágott a rétesből, Anyu lehalkította a rádiót, én poharakért kotorásztam.”
Morsányi Bernadett


Jobban emlékezett a Gitta életére, mint a sajátjára. A régi házban állandóan átrendezték a szobákat, alig tudta már, mi hol volt és mikor, élete melyik szakaszában. Az enteriőr, ami felrémlett, az is általában Gitta szobáját mutatta. Jobban emlékezett rá, mint a sajátjára.”
Magyari Andrea


Olyan zűrös volt mindig az élet,
csak jöttek-mentek az évek,
rakosgattam a napokat egymás mellé.”
Borbély Szilárd


„Vulkán ébredt akkor éjjel Szabadkán. Aztán csönd lett, az elnök úr fejét ágyra dobta ápolója, s a nagy ember keresztbeterült a nyoszolyán. Pár perc múlva iszonyatos horkolás rezegtette meg a rózsaszín firhangos ablak üvegtábláit."
Balogh István


A szellem emberének a legnehezebb feladat az, hogyan tanuljon meg részvétet érezni a környezetében élő materialista és egoista emberek iránt, akik napról napra rosszat tesznek velük.”
Várszegi Tibor

„Az elalvásban van minden reményem, gondolta reggel, amint kinyitotta a szemét, s ahogy ott feküdt az ágyán, hallotta, hogy szuszog valaki egy másik ágyon, s tudta, hogy az nem lehet más, mint az egyes szám első személy, vagyis ő maga, illetve én, tehát ott szuszogtam a másik ágyon, míg az egyik ágyról magamat hallgattam, na most akkor kinek a nevében is beszéljek, gondolta tovább, gondoltam tovább, kinek a nevében mondjam el, hogy az elalvásban van minden reményem, hisz reggel van, s ilyesmit nem mondhat csak úgy akárki ébredés után, hogy az elalvásban van minden reményem, csupán az, aki valamiért nem akar felkelni, s még csak gondolni sem akar semmire, még arra sem, hogy az elalvásban van minden reménye, hanem csak aludna tovább, na de így már ez sem megy, mert mihelyt kívánjuk az elalvást, nem alszunk, mihelyt kimondjuk az elalvást, már nem vagyunk csendben, csak az alvás óhajtása által alhatunk még egy cseppet, de pont ez az, ami felébreszt, az alvás akarása, amit az a gondolat előzőtt meg, hogy az elalvásban van minden reményem.”
Verebes Ernő


Működteti a zEtna Polgárok Egyesülete, 24400 Zenta, E. Kardelj rakpart 19/10.
Alapítva 1999-ben a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre védnökségével.
Copyright
zEtna
webmagazin és
olvasóterem

ISSN 1451-608X
ISBN 86-84339
Szerkeszti:
Beszédes István




Új szövegek...

Béta átjáró

Kalász István:
Kőkor – Részlet a 10 című regényből
Verebes Ernő:
In illo tempore
Bartha György:
az inga

Terék Anna:
körhinta (testvérvers)

N. Czirok Ferenc:
A másik lélek I.

Hudák Katalin:
átszűrődtem
Elégtétel
kódok
Zárvány
Sinkovits Péter:
Ráncolatok

TolnaiOttó:
[A Tiszát az Adriával]
Tűzkó Tamás – Koza Karolina:

Szilánkok

Jódal Rózsa:
A Datura stramonium áttetsző fehér csodája

Horváth Ottó:
I. [Tavasz volt, Adonisz minden...]

II. [A tavaszi éjszaka váratlanul...]
III. [Az olajfák közötti meredek domboldalon...]
IV. [I'm from New Delhi...]
V. [Az üresség és a haszontalan szomorúság...]
VI. [Az ég kék kristálynak tetszett...]
VII. [Nem sokra rá, hogy barátommal...]
VIII. [Reggelente fehérbe öltözött...]
IX. [Az én hibám volt.]
X. [Duinóba. Duinóba, mondtam.]
XI. [Szemedben heteken keresztül kerestem...]
XII. [Idén a szél a ciprus virágporával...]
XIII. [Eliot után mondod...]
XIV. [Azt a reggelt már jóval előbb...]
XV. [Abban az esztendőben...]
XVI. [Nyomunk veszik...]

Takács Zsuzsa:
Tele kérem

Koza Karolina:
A szabadsághoz vezető út
– Gondolatok Chris Ofili kiállítása kapcsán

Boško Krstić:
Bitumen

Fekete J. József:
„Ki kell aludnom magamból ezt a halált.”
(Szögi Csaba: Mint ami lent van. zEtna–Basiliscus, Zenta, 2009)
Orcsik Roland:
Rekviem, torzítóval
(Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva , Zenta, zEtna, 2009)
Szögi Csaba:
De mi volt a lila tasakokban?
(Danyi Zoltán: Párhuzamok, flamingóval – zEtna, Zenta, 2009)

Ladányi István:
Utószó
Bozsik Péter:
SZÓVAL POWA

Tolnai Ottó:
Egy világítótorony eladó

Virág Zoltán:
Az élmények koloritja - A folyó, a delta és a tenger kulturális alakzatai a symposionista költészetben...


Áttetsző és láthatatlan
(könyvtár)


Laura Barna:
Zárt játék
Géber László:
Áttűnés ( Én,
Jegek, SF)
Csikós Tibor:
Töredékek ellenponttal
Fodor Tünde:
Áttetsző
Kalász István:
Láthatatlan barát

Czirok Attila:
teremtésre váró világ
Valkay Zoltán:
Az elveszett templom
Sibelan Forrester:
Transparency

Zoran Ćirić:
Az élet nem áll meg

Oto Tolnai:
Bez ikakve veće buke
Bela Segedi-Sabo:
Svetla severa
Zoltan Siđi:
O nevidljivom, leptirasto
Arpad Kolar:
Zgoda
Karolj D. Bala:
Nevidimo


Hózsa Éva:
A földről, melyen élt (Vörösmarty Mihály és Kovács András Ferenc leari nézőpontjáról)
Fordítás rózsa-áron (Danilo Kiš Ady-szótáráról)
Számadás-e a Számadás?
Két nőváros
Csak kaland és frivol nevetés? (Olvasókönyv-kommentár)
Karácsonyi kétszólamúság
Tűnődés, tanulmány helyett (Déry Tibor és a történet)
„Volt-e élet a Földön a Kukorellyék előtt?" (Orbán Ottó ironikus esszékérdése és Mándy élő mondata)
Beszédtöredékek az irodalom iránti szerelemről (Varró Dániel és Maszat-hegye Szabadkán)
Szüntelenség-élmény (Federico García Lorca és az átlüktető pulzus poétikája)
Az élet és a művészet máshol van
Goethe is javított
Mint az "Elsők" énekese... (Heinrich Heine hitkérése)
(Kis és nagy) velencei világszínház (A Hofmannsthal-olvasás)
A mulasztás kontinuitása? (Bertolt Brecht ma)
Egyszerűen csak elmúlt (Günter Grass a másik évszázadban, a weblapok fecsegő narratívájában)


Makropolisz 11.

Bakos András:
Világos sör
Mihályi Czobor:
Lassított érverés

Balla D. Károly:
Láthatatlanul
Szűgyi Zoltán:
Pillangóvers a láthatatlanról
Szegedi-Szabó Béla:
Észak fényei

Bozsik Péter:
Ady Endre sírverse

Sírkeresztvers
Csáth keresztjére
Kovács Jolánka:
A homály

Kollár Árpád:
Esélyek

Hideg mondatok
Ritkán vet
Halász Albert:
Egy látható és több láthatatlan vers

Vass Tibor:
Betétdal

Szabó Palócz Attila:
Kezemben tartva

tájvers
Sava Babić:
Üvegtető

Balogh István:
Elborul a látóhatár

Czirok Attila:
És újra jön az öröm

Kontraszt-felállításban
Kettesben
Bartha György:
történet

Ladik Katalin:
[Szlovácska utca]
Thomka Beáta:
Kelengyelajstrom és vertfal – könyvekbol
Szegedi-Szabó Béla:
A kék árnyalat
– kreatív kamaraterápia egy
felvonásban
Bogdán József:
Miszitkus olvasat
Banka Gabriella:
Én nem akartam látszan

Tolnai Ottó:
Minden nagyobb zaj nélkül
Bartha György:
visszatérő
duhajok
Szűgyi Zoltán:
Fehérben és énekelve
Zágorec-Csuka Judit:
Láthatatlan virágbontás


Makropolisz 10.

Mihályi Czobor:
A kongótéglák éneke

Boško Krstic:
A monarchia levegője


Festino degli dei

Horváth Ottó:
Festino degli dei
A halál motívuma Botticelli alapján
Medici rendelése
Bakos András:
Záróra
Látogatás
Néma gyerek
Thomka Beáta:
A határőrvidék spiritualizálása
Szabó Palócz Attila:
Bölcs titánok megtisztulása
Sáfrány Attila:
Írásdüh és beszédkényszer
A világpusztítás hatalma
A megvilágító fény
Zágorec-Csuka Judit:
Útközben hozzám
Madonna-ikon
Amikor átgázolnak rajtad
Fekete J. József:
„…múltvándorlása ez az azonosítatlan időnek…”
„Ki kell aludnom magamból ezt a halált.”


Élő olvasat


Fekete J. József:
Élő vajdaságiakat ovlasva
Halász Albert:
Ne bántsd
Lék
Sinkovits Péter:
A lassú élet pártján!

Zágorec-Csuka Judit:
Amikor eltávolodsz
Danyi Zoltán:

Helyreállítani önmagát
Mézédes füge
Megfogta az Istennő lábát
Oltárt emelni a szívnek
Nagy Farkas Dudás Erika:
Amire nincs orvosság
Józsa Márta:
Afterparty
Bakos András:
Bortúra
Most jobb

Orcsik Roland:
Palicsról álmodom
Testben a szerelem
Nettitia K. Froese:
Lemúria pátriárkái I.

Lemúria pátriárkái II.
Sinkovits Péter:
Alvó titánok
Szögi Csaba & Vuković Ildikó:
Decermium a vulkán felett – A zEtna VI. Irodalmi Fesztiválja

Szögi Csaba:
Reggeli séta
(a soha véget nem érő májusrul)
(a barackokrul)
(reggeli sétákrul)
(a melankóliárul)
(Bendegúz a Halászcsárdánál)
(egy őszi nyaralásrul)
(félelem a sártól)
(a hidegrül)
(a napfordulórul)
P. Nagy István:
korai madársirató
Itka a zuhany alatt
picipuszi
ahogy bezárul az msn-kapu


Ellenkollázs

Szegedi-Szabó Béla:
Szent Orsolya
Balogh István:
ellenkollázs röpdöső szamovár köldökén
Béres Dezső:

A horgászó macsska utcájában

Béres Dezső:

Elönti az árvíz Senki szigetét

Vojislav Despotov:
Az egoisztikus kor orgazmusa
Lennert Timea:
Hasonlat
Mást látni
Vigasz
Sándor Zoltán:
„A tao macskakövein”
Szögi Csaba:
Gyanús személy az utcában (I.)
Fenyvesi Ottó:
Csáth Géza
Nettitia K. Froese:
Abi Al-Maarri és a közös magány
Sinkovits Péter:
Vergilius a csatornákban (Részlet)
Bence Erika:
A XX. század metaforái Kertész Imre műveiben
Erdősi Vanda:
Ellenpont és folytatás. A Symposion-mozgalom első korszaka
Fenyvesi Ottó:
Maximum Rock & Roll


Ennyi arcom

Tolnai Ottó:
Verebes György

Verebes Ernő:
Ennyi arcom
Nagy Abonyi Árpád:
Budapest, retour (Részlet)
Varga Zoltán:
Július 17., hétfő
Vicei Károly:
Álnapló a naplóban
Szabó Palócz Attila:
március

április
Juhász Vince:
Kopp, kopp
Beszédes István:
A talaj alatt

Sárga és fehér

Sándor Zoltán
Sárga és fehér
Koza Karolina:
Ellentétek és vonzások – Mark Rothko kései sorozatai a Tate Modernben
Verebes Ernő:
Spam
Balogh István:
Víztükörben réti virágok
Szabó Palócz Attila:
Horror a stúdióban
Roginer Oszkár:
Psalmus XXXVIII.
Psalmus XXXIX.

Psalmus XLI.
Szalai Andor:
Holtág
Horacio Quiroga:
Napszúrás
Đuro Stanojević:
A csecsvirág zen utazása
Radivoj Šajtinac:
Pannónia hideg I.
Weiner Sennyey Tibor:
Pannónia hideg II.
Sava Babić:
Pannónia hideg III.
Radivoj Šajtinac:
Pannónia hideg IV.
Weiner Sennyey Tibor:
Pannónia hideg V.
Sava Babić:
Pannónia hideg VI.
Radivoj Šajtinac:
Pannónia hideg VII.
Draginja Ramadanski:
Pannónia hideg VIII.

Gördül a vágy

Sándor Zoltán:
Egy marék bél
Koza Karolina:
Francis Bacon kiállítás a Tate Britainban

Szögi Csaba:
J. L. a Chechtaw-nál
Balogh István:
A gyaloglóművész irománya
Weiner Sennyey Tibor:
A csavargás lélektana

Verebes Ernő:
Istvánok, Paphalom, Felsőhegy
Adjuk vissza a Természetet a Természetnek!
Sinkovits Péter:
Gördül a vágyakozás I.
Đuro Stanojević:

Gördül a vágyakozás II.

Sinkovits Péter:
Gördül a vágyakozás III.

Đuro Stanojević:
Gördül a vágyakozás IV.
Sinkovits Péter:
Gördül a vágyakozás V.
Radivoj Šajtinac:
Pannónia hideg I.
Weiner Sennyey Tibor:
Pannónia hideg II.

Szögi Csaba:
Télköszöntő
Balogh István:
Paphalom

Weiner Sennyey Tibor: 
Adriatica (hajónapló)
Balázs Attila:
Isola Bella, avagy a központi világítótorony hibái

Szűgyi Zoltán:
Pillangóvers az egybegyűlt vizekről
Pillangóvers a zuhanásról
Pillangóvers a várakozásról
Balogh István:
Vigyorgó csendélet
Béres Dezső:
Egy újabb szökés
Szalai Andor:
Válasz egy képeslapra

Orcsik Roland: Mozgósítható állomány
Mikor csattan
Szabó Palócz Attila:
Alojz Mogreen és az új csapásirány

Nagy Farkas Dudás Erika:
Szerdán tarhonya
Fenyvesi Ottó:
Idézőjelben
Đuro Šušnjić:
Nem az vagyok, akinek mondtok
Szögi Csaba:
Gyengéd ízelt érintés – a zsigereiden s azokon túl
Nagy Farkas Dudás Erika:
Tarcali nyár
Szalai Andor:
Várakozás
Vojislav Despotov:
Egy kis jégkorszak
Drága halálom
Kozmikus szerzetes
Fenyvesi Ottó:
Utószó
Bakos András:
Kanada az iwiwen
Vadidegenek
Színjáték
Egy ünnep fényei
Paradicsom
Béres Dezső:
Szívem vokativusa!
Szabó Palócz Attila:
Alojz eltávolodik önmagától
Verebes Ernő:
Ányak a tetőtérben
Mesék a honfiságról
Tolnai Ottó:
Álom egy zentai könyvecskéről

Csorba Béla:
saját halál
Balogh István:
Vigyorgó csendélet
Fekete J. József:
A kitalált középkorról
Udvariatlan szerelem
Verebes Ernő:
Alvó titánok - Merengések Verebes György kiállítása kapcsán

Szabó Palócz Attila:
Szent Habakuk!
Szegedi-Szabó Béla:
Domenico ékszerdoboza…
Ki emlékszik az elveszett…
Ló- és szívdobogás zaja…
Szögi Csaba
Korai orgazmus
Ó, igen!
Az ezeregyedik éjszaka
Allen Ginsberg
bombázás
Balogh István
Írók Bácsországban
Mezei Zsófia:
A számonkérés kora
Borbély Szilárd versei
Darabos Enikő:
Kövek
Magyari Andrea:
Enteriőr

Tamás Zsuzsa:
Versek
Pomogáts Béla:
Kosztolányi a költészetről
 

Egyesült Egek Királysága
Krónika
Születések énekhangra

Szabó Palócz Attila:
Jegyzet Diogenészről, az alkoholista filozófusról
Mihal D'uga:
Diogenész
Verebes Ernő:
November számozatlanul
Nagy Farkas Dudás Erika:
Írástalan üveggolyó-éjszakák
Szalai Andor:
Boldogság-gyár
Balogh István:
Ami megmaradtam
Sirfbik Attila:
először

Előszó helyett – Tolnai Ottó

A pápárduc veszedelmesen csábító illata – Danyi Zoltán
Zú – Samu János Vilmos
Libatalpnyomok: Deissssinger Ákos – Mézes Mihály

Sinkovits Péter:
Őszidők
Átvonuló
Vészfék
Rangsorolás
A közelítő
Gyűrődések
Színház után
Leltár
A látó mozdulatlalatlan
Intés
Kérő elérkezés
Útravaló
Huzatosatosatos évek
Évszakváltó
Áthangolódás
Egyensúly
Igazodó
Lassítás
Rétegek
Bejegyzés
Feloldozás
Érintő

P. Nagy István:

Levél a főszerkesztőnek

Szűgyi Zoltán:
Pillangóversima
Balázs Attila beszélgetése Salman Rushdie-val
Géczi János:




Andromeda
Balogh István:
Szerelem
Szabó Palócz Attila:
titkos képzetek
visszatéréseink
elevent keresőben
elherdált kincseink
Törköly Emese prózái
Varga István:
A megrettentés könyve
A lehetséges valóságok
Közép-európai jelenetek
Szabó Palócz Attila versei
Szeles Judit:
Krúdy utca

Az áruló
Morsányi Bernadett:
A szabadság törékenysége egy furcsa országban

Ami az ünnepi műsorból kimaradt
Mojzes Antal:
Egy életút


Egyesült Egek
Királysága

Felhívás
Invitation
Szalai Andor:
Pillanatok
Balogh István:
Első karácsonyunk
Verebes Ernő:
A világ legszebb dupla „l”-je
(Hommage'a K. D.)
Jász Attila:
semmiég, egészen

Elek Tibor:
Szavak, a magasban

Csorba Béla:
Könyörgés

Orcsik Roland:
Magán

Sveta Litvak:
* * *

Sibelan E S Forrester:
Susquehanna
Molnár Illés:
Fekete-fehér

Balla D. Károly:
A kezdetek fele
Julija Skorodumova:
Vladimir.wma
Halász Albert:
Határjárás a magasban

Ирина Машинска:
Месяц растущий




Szögi Csaba:
Álmodó Arimán a pusztában hanyatt fekszik

Nikolaj Bajtov:
* * *

Bakos András:
Sötétebb árnyalat

Draginja Ramadanski:



Reflex

Rogienner de Ney-Satz:
Psalterium Egomanicana
(részletek)
Balogh István:
Mária köténykéje
Sinkovics Ede:



Nem tudtam férfiasan elviselni 2D

Zdenka Feđver:
Let

Мария Игнатьева:
* * *
Petrik Emese:
MAGAM táncjátéka

Sinkovits Péter:
Zonilda
Balogh István:
Őszi délután

Vak kőműves asszonyt érint
Fekete J. József:
Volt egy szerelem – Villányi László két könyvéről
„A vers olvasóval szennyeződve tisztul”
Charles Simic:
Útban hazafelé
Igor Holin:
Ennyi az egész
Art Stein:
Savas eső, 2000–2008
Ephemeria Silver–Nettitia K. Froese:
Abi al-Maarri krizantémalmája
Balázs Attila:
Kinek észak, kinek dél: Mengyi
Balogh István:
Kandúrom csodaszép álma
Fekete J. József:
„Terveink már nincsenek, csak álmaink…”
„Boldognak lenni annyi, mint tévedésbe esni”

„Építsetek magatokból kerteket”
Hózsa Éva:

A rátótiak mint a „tudniillik-attitűd" regénye
Csáth Géza naplói (1897–1903)
A száműzetés poétikája
Egy kapcsolathálózat távlatos aspektusa
A Szenteleky-kultusz regénybeli lenyomata
A hatvanas évek étvágypoétikája

Weöres Sándor és a vajdasági magyar irodalom
A Symposion kulturális kontextusa
Két határregény
A reprodukálhatóság értékei (a közép-európai utakon)
Láttatok már tücsköt hajnalban hegedülni?
A beszédes Török Ádámok zárt tárgyalása
A választalan világ kérdezője
Nem bízom ezekben a mai ragasztókban
Hűség és mobilitás
A hiány szociográfiája irodalmunkban és a Tündérlak-effektus
Sínkeresés
„Találni úgyse fogom"
Papírszelet: Hegyalja utcai kakofónia
A vajdasági Tripartitum
Kópé-keresőben, 2003
Történetbrikett?
Irodalmunk elnyelő és összecsúszó zajtalansága
Rákóczi-állóképek?

2
007 szeptembere

Hózsa Éva:
Az elmozdítható örök Petri György versvilágában
Felöltött, száműzhető és fölösleges inkognitók
Differenciálódások a „kapcsolattörténeti" mozgáspályán Túlmásolás és törlődés Tandori Dezső lírai gondolkodásában
Arra hasonlít, aki nincsen it
A földről, melyen élt
Harkai Vass Éva:
I. (ezerkilencszáz-
ötvennégy: apa...)

II. (gyermekkorom-ban...)
III. (hétvégén néha...)
IV. (a kombinált bútoros nagyszobában...)
V. (abba a pesti képtárba)
VI. (sokszor gondoltam arra...)

Janisch Attila filmrendezővel Molnár Csaba beszélgetett
Fliegauf Benedekkel Molnár Csaba beszélgetett