Csík Mónika
Laurából versalany

érzelmes, ösztönösen cselekvő,
ondoláltatja a haját négyhetente,
ha nem kap időpontot a szalonban
műanyag hengerekre tekeri rá
az enyhén vörösben játszó tincseket,
kicsit ledér lesz így, juliarobertses,
utánozni is tudja a himbáló mozgást,
amellyel pritivumen lejtett
az őszülő Richard Gere oldalán,
rezes haját lobogtatja a szél,
és mutatóujja köré csavarja
kacéran a tincseket,
régebben elemiösztönös
szeretett volna lenni,
be is szerzett egy hófehér koktélruhát,
shining goldra szőkíttetett,
odalenn fazonra borotválta,
hogy zakkant-amazonos legyen,
de a platina nem vált be,
agyonhasznált sárkefére,
perzselt disznószőrre hasonlított
többszöri festés után az egész,
hát váltott kíméletesebb rézvörösre,
álmodozó csábítóra vette,
push uppal peckeli fel a mellét
és rákacsint a kalauzra reggelente,
zabkását készít uzsonnára, sétál,
keserű teát kortyol zsíros ételekre,
néhány rím elég, nem kellenek
összecsengő végű verssorok,
csak utalások, jelzésszerű félmondatok,
az álmaira például nem kell kitérni,
fölösleges hosszúkás dolgokat vinni versbe,
Freud óta az efféle tárgyak úgyis
fallikus szimbólummá avanzsáltak,
mintha egyszerű lenne jellemezni a nőket,
a vén szakállas jól kibabrált velünk,
kialakított egy méretarányos skatulyát,
péniszirigység, a szó maga is lehetetlen,
hagyjuk tehát az álmokat,
a szokásaira térjünk ki csak,
lessünk be a munkahelyére,
tegyünk fel neki zenét, mialatt
odahaza, takarítás közben táncol,
latino jazzt, az nem számít kommersznek,
küldjük el néha moziba, hívassuk meg randira,
rockkoncertre, utaztassuk át Európán,
beszéljen jól nyelveket, mindez egyszerű,
gyerekjáték, hisz Laura egész jó versalany,
csak be kell illeszteni a cím és az utolsó
mondat végi pont közé