Gergely Tamás
Farkas-barkas Svédországban

Farkas vagy schäfer

Norrtäljében egy döglött állatot találtak egy Rialának nevezett körzetben. Aki találta, farkasnak nézte, és jelentette az észlelteket.Ola Lindgren a norrtäljei rendőrség szóvivője szerint, lehet a tetem egy farkasé, de lehet egy nagyobb kutyáé, például egy schäferé.
Härnösandban viszont, Észak-Svédország vendégeskedett elmúlt szerdán a svéd király és felesége. Palesztina-sálat kaptak mindketten ajándékba egy palesztin származású helybéli lakostól, amit a látogatás alatt a nyakukon is viseltek. Amiről nem tudtak: arabul az áll hímezve a sálon, hogy az al-Aksza templom az araboké. Vagyis nem másé. Nem a zsidóké más szóval.
A kiküldött rendőrök szerint úgy nézett ki, mintha valaki el akarta volna földelni a tetemet, de nem igazán sikerült neki. Valószínűnek tűnik, hogy egy másik állat kaparta ki eledelszerzés közben. „Például egy kölykezés előtt álló róka.”
Világpolitika: Egyiptomban a szerdai vérengzésnek legalább ötszáz halálos áldozata van, más jelentések szerint hatszázhetven, és akkor a mecsetben található mintegy háromszáz holttestet nem is számolták. A farkastetemet a svéd állatorvosi intézet szakemberei vizsgálják meg Uppsalában.
Az elföldelés Norrtälje és Åkersberga között történt, ahol ez év áprilisában figyeltek meg utoljára farkast, ám júliusban úgy döntött a megyei hatóság, hogy nincs farkas a nevezett területen. Ezzel szemben Nortälje és Älmsta között júniusban találtak egyet.

Egy döglöttet.

A vadászat elmarad

Nem lesz farkasirtás a dél-svédországi Skåne tartományban, mert a Naturvårdsverket döntését megfellebbezték. A Förvaltningsrätten inhibíciót szavazott meg, miután a Naturvårdsverket döntését megfellebbezték, nemzetközi hírek: Bradley Manninget 35 évre ítélték el, valószínűleg fellebbez. Ideggázt vetettek be Damaszkuszban. Akire a nagy károkat okozó skånei farkas kilövését bízták, Tom Espgård. A farkasvadászatra kiszemelt vadászok vezetője lett volna, de a Förvaltningsrätten döntése miatt a vadászat a skånei farkasra elmarad.

Legalábbis elhalasztódik.

Augusztus 15-én egy újabb bárány esett áldozatul a farkasnak vagy farkasoknak Hörby határában. A hivatalos becslések szerint az áldozatok száma 650, meg nem erősített ellenzéki hírek szerint a számuk eléri az 1300-at, alvás közben érte őket a halál.

A madarak meg a sebesség

Egy tudományos kutatás eredménye szerint a madarak megtanulják, hogy milyen gyorsan közelednek az autók a különböző francia utakon, és aszerint szállnak fel. Idáig a tudósok nem tartották képesnek erre a madarakat. A svéd kormány egyszemélyes biztosa szerint nem a politikusok kell meghatározzák, mennyi legyen a svéd farkasok száma, jelenleg különben négyszáz. Manning, akit két nappal korábban hamincöt év börtönre ítéltek amerikai titkos adatok kiszolgáltatása miatt, és kicsin múlott, hogy nem életfogytiglani büntetésre vagy halálra ítéltek, most nemet akar váltani, azt szeretné, ha Bradley helyett Chelsea-nek hívnák.

Az 110-es maximális sebességű utakon például akkor szállnak fel, ha a kocsi hetvenöt méter távolságra van, de az 50-es utakon bevárták, amíg 15 méterre közeledik. Manningot természetesen hormonkezelésnek kell alávetni, hogy nő legyen belőle.

Tehát a politikusok a keretet határoznák meg, hogy például jó genetikai képességű egyénekből álljon a farkasállomány, azt pedig, hogy az ország területén mikor, hol szabadjon farkast lőni, a Naturvårdsverket határozná meg.

Azonkívül ők tennének különbséget, hogy már az első farkastámadás esetén kiadják az engedélyt, vagy sem, és egyáltalán hogy melyik egyedre, ugyanis amennyiben annak az egyednek különlegesen jó a genetikai adottsága, akkor nem lőnék ki.

Stockholm környékén 9000 (kilencezer) vaddisznó él, attól lehet tartani, hogy fellép a Berlin-szindróma, vagyis a vaddisznók városlakókká válnak. A Stockholm-szindróma az, hogy az áldozat elfogadja a bűntényt elkövető igazát.

Ami pedig a francia madarakat illeti – ugyanazt a távolságot tartják, függetlenül attól, hogy a jármű milyen gyorsan halad.

Poszt szkriptum: a rialai tetem kutyáé, nem farkasé.