Gömöri Eszter
Max egy mese rockkal

Csak az vigasztal, hogy veled nem én lőttem bakot,
Mikor a lelkemben neked nem nyitottam ablakot igazán.
Talán. Bár inkább magam vágtam, visszakézből pofán,
A szexin vörös fejemmel, ami picit profánul profin
Buddhistoid szerzett esemény utáni meditációban hisz.
Mivel a ráció szerzetesi toleranciával magyarázza,
Hogy távolodásod áramlata egy jobb útra visz,
Még akkor is, ha minden sarkon megmotozzák.
És, nem baj, hogy nem jössz össze sehogy sem,
Nem is kellesz,
Tudom, hogy a herceget a lovon csak azért nem hozzák,
Mert az utcánkat jelenleg is betonozzák.
Pedig nekem szívorgazmusokat nem nehéz okozni,
Csak hát te nem akarsz ezzel sokat foglalkozni.
És még mindig rólad van szó!
Nehezebb tőled tovább lapozni, mint egy napilapban.
Az összeragadt lapjaid közt plusz legalább hat írat van,
Meg naptár, horoszkóp és utópia!
Azt se tudom ki volt hülyébb, én, vagy az a sok pia bennem?
Ott kellett lennem, el kellett mennem,
És a tetejében direkt módon nem mondtam, hogy: nem,
De szóljon már rám valaki,
Hogy ezért ne lógjon az orromból is cigi, mert az ciki,
És a ragrímekből amúgy is nemtetszés tetszik ki.
Olyan ez, mint valakinek a 37-es láza,
Hőemelkedés, de ő azért túlspilázza.
És ettől van az, hogy egy szép estéből
Drámai végszó lett, amit kitépett testéből
A két főszereplő kiszáradt torokkal?
Pedig ez nem dráma, max egy mese rockkal.
Szóljatok rám, hogy sokat pofázom.
Az a baj, hogy nem nélküle, hanem egyedül fázom.
És ez nem bánt, csak szimplán idegesít.
Bár fájna, és a szemem tényleg lenne kisírt,
De már ez sem megy, és ez nem csak nekem baj.
Elolvadt a szívem, mint kenyéren a vaj.
Reggel elfogyasztottam, kávéval és tejjel,
A mellkasomon azóta nem Aphrodit a vegyjel.
Lennék én szerelmes, csak hát nincs kibe.
Az ilyen álmaim már a youtube sem tölti be.

Néha szerelemmé fagyott hattyúkra gondolok.
Ha páncélruhát adnék rájuk, elsüllyednének.
Süllyedt hattyúk szárnya alól nem hallatszik ének.
Fagyott hattyúk tavába belefagy a lélek.
Ha kiolvadok egyszer, majd örülök, hogy élek.