Kántor Zsolt
Joyce: pingpong

Bárdos Juditnak, tisztelettel

A Lét-tárca egy folyó.
Vagy-vagy. Írja önmagát.
S újraszövi az eltűnt időt.
Mint gyermeket és Atyát.
Majd játszani kezd a regény,
mert unja önmagát.
Majd durcásan feláll az asztaltól.
Megszakadnak a viták.
Ő ezt nem csinálja tovább,
ki fog lépni a lapok közül.
Azt nem lehet. Maradj veszteg,
a konstruált ego érvet köpül.
Kitalállak és visszabeszélsz?
Nem vagyok Musil, se Balzac.
Arcomon árnyék a harmat.
Majd maga vesz kézbe
a dolgot a nyelv. Megragadja
a cselekmény szálait és elvarrja.
A nyelv mint polip. Hétfejű járgány.
Kundera azt állította, hogy kaland
a regényírás. Folytathatatlan
vagy befejezhetetlen? Egyre megy.

Ez is csak annyira hasonlat,
amennyire paradigma. A kaland szimpla,
a regény viszont rettentően szerteágazó.
És mindig beleszól abba a nyelv,
amibe belevaló.