Babics Imre
87. haiku

Vízcseppek, kereszt
alakban, a pereszke
gomba kalapján.

A 87. haiku árnyéka

Űztek, s szétszórtak minket, megszűnt a lovagrend.
Kínzóim, miután nyomorékká vertek, az izzó
rostélyról leemelték harminc éve nyakamban
hordott, ősi keresztem, durván homlokom izzadt
és kormos bőrére sütötték, majd kizavartak
– nagy hahoták közepette – a várból. Végtelen erdő
mélyén, hajnali fényben, délceg gomba kalapját
választottam: gyengén rányomtam sebem. Apró
spóráit szétszórja a szél, és majd a kibújó
termések fogják őrizni a lényem. Ez így lesz,
bár módját nem sejtem. Holnap meghalok. Ennyi.