Babics Imre
1999. december 31. 18 óra

…Hogy jó pár feladatra kiváló művem, egyetlen
percig sincs afelől kétségem. Azonban az eltűnt
órákat, melyek építéséhez hihetetlen
számban felhasználódtak, sosem adja elő már,
és a mulasztott, sok lehetőséget, melyeket mind
elnyelt, vissza nem adja: csakis tárolja a múltat
(nemzetemét, koromét és mellesleg magamét), de
feltámasztani nem képes. Tudom azt: pazarolnám
újra az órákat s lehetőségek sokaságát
hagynám veszni megint, ha elölről kellene mindent
kezdenem, ám mégis: belemarkolnék az Időbe,
úgy siratom. Lám, lettem a sok közül egy, ki akár a
többi, az ifjúságát perli hiába s a meg nem
történtekkel tölti be szellemi élete számos
percét; végre kiválasztottból lettem öröknek
tartott emberi: élő, elmúló, sohasem volt…