Csík Mónika
Csoda a Papramorgóban

Egy napon apó

(kilétét fedje homály,
elég csak ennyi: apó,
a fecskebajszú),

kinek szvetterén
kopottas orkánkabát,
fején meg zergetollas,
gyíkzöld keménykalap,

tehát apó, a fecskebajszú,
ki pecsétes szvetterén
orkánkabátot,
fején meg zergetollas
keménykalapot visel

(miféle zergetoll?
a zerge emlős,
ergo: miféle zergetoll?),

tehát egy napon apó,
ez a zergebajszú,
fecsketollas,

kinek orkánkabátja
könyökben kopott egy cseppet,
és szvetterében
két ilyen fecskezöld
gyíkkalapos apó is elférne,
és a két apó
kétszer olyan vidáman
könyökölne a borozó
kopott söntésére,
mintha csak
egy apó könyökölne
a pecsétes szvetterben,
és akkor ketten kurjantanák
a zergetollas kalap alól kikandikálva,
s pökve egy hegyeset,
hogy: Rózsi, ide még egy felest,

de nem,
a keménykalap alól
csak egy apó figyel,

a zergebajszú,

s a Papramorgó ajtajában toppant,
botjával megkoccintva
a borozó gyíkzöld ajtaját,
s Rózsinak ekképp kurjant:

te cukormázas némber, te,
istennője eme kócerájnak,
egy pohár málnaszörpöt
e fáradt,
portól és sártól csatakos,
orkánkabátos apónak,
de ízibe!

E napon apó,

(kilétét fedje homály,
elég csak ennyi: apó,
a fecskebajszú)

ámulatba ejtve a borozó
álomittas törzsvendégeit,

peckesen a söntéshez lépdelt

(fején billegett a fecskeszín keménykalap),
s pecsétes orkánkabátjában
a pultra könyökölve
egy hajtásra kiitta a málnaszörpöt.

Egy hajtásra,
egy hajtásra –

Rózsi, a Papramorgó porcukros istennője
legalábbis így mesélte
a később betérő
szvetteres,
orkánkabátos,
borvirágos kedvű
törzsvendégeknek.