Kollár Árpád
Néha megtörténik

Kivezettem a Mélyponthoz a télen, mint aki vért lát, sokáig gyalogoltam onnan a szántóföldek
szélén a határig. A csupasz nyárfás fölött öt-hat sólyom keringett, vijjogott, felváltva dobta fel
őket a szél.

Az erdőfolt után lassan emelkedni kezdett a talaj, a fiatal búzában húsz-harminc őz állt, idegesen
figyelték, hogyan közeledek a nehéz sárban. Hirtelen futni kezdtem feléjük, üvöltve átkergettem
őket az üres őrtornyok között a határon.

Visszafelé átvágtam az erdőn, kifeszített hálóba sólyom gabalyodott, teste összeszáradt, csüngött.
Néha megtörténik a költészet, néha vajazókéssel kapargatjuk bakancsunkról a szikkadt földet
a konyhában.