Kovács Smit Edit
Rongyos élet

Orfeumi hangulatban öltözöm
naponta ugyanabba a kacatba,
melyet fél emberöltő óta a hátamra vettem.

Egyszer kedvem lett volna elkótyavetyélni a nejlonon…

Kínáltam aztán munkanélkülinek, kezdjen vele valamit,
azt mondta, nem ér rá.
Adtam volna fiatal anyának, öntsön erőt belé, alakítsa át,
az meg nem értett hozzá.
Felölthette volna férfi is, nő is, örökölhette volna gyermek,
szerepcserére nem voltak kaphatók.
Végül árverésre bocsátottam a zsibvasar.hu-n –
a finnyás kommenteken túl mégis a nyakamon maradt.

Az egész rongyot csak a foltok tartják össze:
amint a hatodik eperhűvösön
mesék varázsolták el a sámli kérgét;
tizenkét évesen nyár-illat cseppent
az arcomra a csillámporos kerékről;
később a tizennyolcadik táncban
szédületes kört futottak az álmok;
de a leghitelesebb mégis
a tegnapot idéző szerető volt.

Ezek mellé persze folyamatosan
újabb szövetek kerülnek:
az első tányértörés, kiscipő és hajtincs,
majd az olykori hátatfordítós éjszaka.
A nagytakarítások békítő hálói évszakokat szőnek át,
de csak otthon, zárt ajtók mögött szellőztetek.
A vörös foltcérna hibátlan munkát végez,
be kell látnom,
hogy másra nem lesz jó
ez a kabátméret.