Sinkovits Péter
Törmelékek

A kisfiú, mint minden reggel, indult az iskolába. A tanítónéni tőlük az ötödik házban lakott, gyakran utolérte. Mellészegődött, s hogy ne csak csöndben haladjanak, rendre felmondta az aznapi leckét. Így az osztályban ritkán kellett felelnie, a tanítónéni egyszerűen beírta kiérdemelt jegyét a naplóba.

Egy reggel – amikor a gyorsan érkező tavaszi melegtől már nagy iramban csörgedeztek a maradék hóbuckák – rendkívüli elragadtatással beszélt egy képről, amelyet a Magyar Nemzet Története című vaskos könyvsorozat első kötetében talált. Délceg lovasok vágtattak a pusztán, naplementében, hosszú árnyékuk szinte lefolyt a könyv hatalmas lapjáról, átszivárogva a képzelet világába. A honfoglalók – lelkendezett a kisfiú –, s folytatta: Etelköz, Levédia... A tanítónéni szótlanul hallgatta. Így értek el az iskola kapujáig.

Büszke céltudatosság áradt ezekből a lovasokból, magasztos tévedhetetlenség – mindezzel oly ritkán találkozunk mostanság. Mert menetek tartanak mindenféle irányba, olykor széles terepen, máskor mellékösvényekre tévelyedve, meggyőződéssel vagy anélkül, biztonságos szigetet keresve, menedéket, nyugodt táborhelyet. Kezdetben gyakran lázas eszméktől felbátorodva, utóbb a kiábrándulást alig palástolva. Azok a lovasok azonban, a régi könyv érdesen sima lapjáról, tarsolyukban hordozták a bizonyosságot.

*

Egy időben ehhez némileg hasonlítható bizonyosságot jelentett az újvidéki nagy szerkesztőségi terem, a deszk, ahol a napilap készül. Ami az írógépbe fűzött papírlapon, az másnap az újságban. És fontos, hogy az olvasó lássa, értelmezze, vizsgálódjon, mert a híreken túl minden írás valamilyen módon útmutatás is egyben, a jobban értesült társutas kínálta segédeszköz a mindennapokhoz.

Lelkes csapat volt az is: az ólomból kiszedett valóság krónikásai úgy érezhették, nem csupán hírmondók, hanem alakítók is. De mindenképpen egy kézszorítás továbbküldői, amikor a család asztalán kinyílik az újság. A régi társaságból sokan már az égi mezőkön, árnyékuk azonban jelenvaló. A tanítónéni réges-rég eltávozott szintén, nincs kinek elmondani, hogy a lap még él, naponta megjelenik. S hogy továbbra is keressük a megálmodott szigetet, a biztonságos táborhelyet. De legalább úton vagyunk még. Kevésbé délcegen, lovaink is fáradtabbak. Ám az a régi könyv – az kötelez.