Hernyák Zsóka
Fogmosás

Indulhatunk, csak megmosom a fogam, mondom Mariannak, és bezárkózok a fürdőszobába. Nyomok egy kis, rózsaszín kukacot a zöld kefére, bedugom a számba, és sikálni kezdem vele sárga, lepedékes fogaim. Milyen friss az érzés, gondolom, és kefélem tovább. Belenézek a fürdőszoba falán lógó tükörbe, és egy vicsorgó majmot látok benne; egy habzó szájú, kócos hajú, elvetemült majmot. Leakasztom a tükröt a falról, és hozzávágom a csempéhez. Közben üvöltök, a fogkrém habja kis, fehér cseppekben fröccsen szét a fürdőszoba levegőjében. A maradék habot beleköpöm a mosdóba, és bevizelek. A vizeletem finom és meleg, kellemesen simul a nedves nadrág a lábamhoz. Tépni kezdem a hajam, a kitépett szálakat beledugdosom a kád lefolyójába, nyomok rá fogkrémet és testápolót, dugulj el, ordítom, és a lefolyóba csorog a friss és fehér nyálam. Megengedem a vizet, vastag sugárban ömlik a kádba, közben meztelenre vetkőzök, a combom ragad a sárgás létől, a víz nem folyik le, a kád eldugul. Beülök a meleg vízzel teli kádba, megfogom a szivacsot, és lesúrolom a sarkamról a koszt, a kemény bőrréteget, és a friss, élő rétegeket is. Csukott szemmel alámerülök, megpihenek, majd kinyitom a szemem és meglátom a majom arcát közvetlenül felettem lebegni a víz alatt. Te is itt vagy, ketten vagyunk, mondom, de nem hallom a hangom, csak buborékokat látok a szám körül. Mégis érti, ez a majom érti, mert bólint, és bólintás közben lefejel. Elveszítem az eszméletem, a víz alatt ernyedten fekszek a kádban, a szemhéjam belsején kicsi, piros, cikázó pontokat látok. A kis piros pontok vibrálnak, betöltve a sötét vászon egész felületét. Aztán középre vándorolnak, mintha valami oda vonzaná őket, összetapadnak, nem kis pontok többé, egy nagy folt jelenik meg a szemhéjamon, olyan mint egy vérömleny, és egy arcra hasonlít, egy vörös orángután arcára. Lehet, hogy sztrókom van, a sztrókba bele lehet halni, gondolom, és erre fel is eszmélek, kinyitom a szemem, és érzem, ahogy a tüdőm epe méretűre zsugorodik a mellkasomban. Nincs levegő bennem. A vörös orángután bólint a víz alatt, homlokcsontja súrolja az enyém. Sztrókom van, kérdezem, de csak a buborékok halk bugyogását hallom, ahogy áttörik a víz felszínét. Az orángután megcsóválja a fejét, és elmosolyodik, az enyhén hullámzó vízen keresztül látom, ahogy vörös pofája kajánul vicsorog felém. Nem, ordítom, és nyitott számon beáramlik a víz. Egy része a nyelőcsövemen keresztül a gyomromba jut, feloldva a fogaimra tapadt rózsaszín fogkrém maradékát. A másik része utat téveszt, és a légcsövemen át a tüdőmbe szivárog. Érzem, ahogy a tüdőm dagad, nem epe méretű, immár májnagyságú, de ezt nem gondolom tovább. Megpróbálok a felszínre törni, de nem megy, az izmaim elvizenyősödnek, a sűrűségem most mindennél nagyobb. A vörös urángután kinyitja a száját, és megszólal, vicsorgó szája körüli buborékokból, azt olvasom ki, hogy nem, majd a mellkasomra ül. Vörös mancsával a nyakamat szorítja, a buborékoktól már nem látom az arcát, de úgy képzelem, még mindig kajánul vicsorog rám. A buborékok eloszlanak, belenézek a szemébe, a szeme fekete és hideg, és arra gondolok, hogy az én szemem milyen lehet most. Az én szemem valószínűleg vizenyős és kék, és az erőlködéstől a fehérje biztosan piros, a szaruhártyámat gazdagon szövik át az elpattant vékony fonalú vérerek. Vörös hályog, gondolom, és nevetni kezdek azon, hogy ezt gondolom, miközben a víz és az orángután mázsás súllyal tart ott, ahol sem most, sem soha nem akarok lenni. A fojtó szorítása enyhül, az izmaimból és a tüdőmből a víz visszacsorog a kádba, centiméterekkel megemelve a felszín szintjét. Az orángután vörös arca halványodik, már nem vicsorog, száját kitátja, és kis buborékok jelennek meg a pofája körül, de nem látok bennük semmit. Megfogom a kád peremét, és felhúzom magam a felszínre. Az orromon és a számon át kiköhögöm és kihányom a még bennem maradt vizet. Mély levegőt veszek, a légutam sípol. A samponért nyúlok, a tenyerembe nyomok belőle egy keveset, és a hajamra kenem. A fejbőrömet masszírozom, a sampon habzik, sampon és balzsam is egyben, jázmin illatú. Tompa kopogást hallok, és beszédhez hasonló hangokat, oldalra fordítom a fejem, és kirázom a fülemből a vizet. Jössz már? El fogunk késni, hallom Mariann hangját az ajtó túloldaláról beszűrődni. Megyek, csak kezet mosok, ordítok neki vissza. Az előbb nem azt mondtad, hogy a fogadat kell megmosnod? Kérdezi Mariann, és mondom neki, hogy de, tényleg, azt is kell, inkább menj el egyedül, mert nem érzem magam túl jól.