Szarka Mándity Krisztina
Betűket nézni, képeket olvasni

A topolyai Csernik Attilának jó ismerőse Zenta, otthonosan mozog az utcáin, pontosan tudja a Tisza-part mely részén a legjobb a strand, a piacon hol kapható a legfinomabb alma és a legszebb virág, de ha a képzőművészeti vonatkozású emlékeiről faggatnánk, akkor is tartalmas válasszal szolgálna. Hogy honnan ez a magabiztos Zenta-ismeret? Egyértelműen a nyári művésztelepek évtizedes élménygyűjteményéből. Évről évre hűséges résztvevője a Zentai Művésztelepnek, amelyhez annak egy átalakuló, pezsgő időszakában, 1970-ben csatlakozott először. Egy évvel korábban alakult Ács József ötlete nyomán, a művésztelepen belül egy kísérletező csoportot, az „erőt kölcsönzők”, Baráth Ferenc, Benes József, Kapitány László, Maurits Ferenc, Markulik József és Petrik Pál társulásával. „A csoport törekvéseinek célja a környezet időszerű problémáin keresztül »beépülni az életbe«. A művészek reagálnak az élet jelenségeire” – foglalja össze a közös művészi hitvallást az ötletgazda Ács József. Ezekben az években a zentai mellett Csernik Attila újvidéki jelenléte is meghatározó, hiszen a Képes Ifjúság grafikai szerkesztőjeként kezd tevékenykedni, de csatlakozik egy szabadkai jelentős avantgárd kezdeményezéshez is, a Bosch+Bosch csoporthoz. Mindhárom hetvenes évekbeli momentumnak máig ható erőteljes kisugárzása van. Egy jelenleg is látogatható milánói tárlaton a Bosch+Bosch csoport, így Csernik Attila műveivel is találkozhat a közönség, grafikai szerkesztői és illusztrátori munkáival számtalan vajdasági kiadványt lapozva szembesülhetünk, a Zentai Művésztelepnek pedig évek óta ő a kősziklája, és csendesen súlyos alkotói hozzáállásával bizonyos az egész telepre, de különösen a fiatal résztvevőkre tett szinte észrevétlen ösztönző hatása. Zenta-szeretetének megnyilvánulásaként értelmezhető ez a mai kiállítás is, amelyen a számára legfontosabb motívumok, egy-egy szeretett arc és az elmaradhatatlan betűk kaptak helyet. A zEtna Irodalmi Fesztivál állandósult vendége egy-egy képzőművészeti kiállítás, szinte magától értetődő, hogy az olvasásbarát közönség örömmel olvassa majd ezeket a vizuális költeményeket. A kiállított képek, művészkönyvek, de a lecsüngő fa és a betűgombolyagok azonban a szokásostól eltérő befogadói hozzáállásra ösztönzik a látogatókat. Sem a megszokott kép-olvasási, sem a kényelmes szövegolvasási berögződéseink nem lesznek segítségünkre. Újratanuljuk az olvasást ezekkel az alkotásokkal, megértve azt, hogy a betűket nem csak mint tartalmi egységet lehetséges elolvasni, hanem érdemes azok vizuális értékét is megfigyelni, és így az írott képeken nem keressük többé görcsösen a betűkből összeállítható értelmes szavakat, helyette bátran elmerülünk az új oldaláról megismert, régi kedves ismerősünk, a betű, és az általa megformált kép formai szépségeiben.