Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva 2.
Csuka Zoltán

¤
Minden reggel ministrálni járt
Fáth Ferenc plébánoshoz.
Földet érő piros szoknyában,
csipkés karingben.
Valami tévedés lehet,
mert Czakó Tibor szerint
Zoltán református volt.

¤
Erre mit lehet mondani?
Kalapja volt,
kilépett egy ház kapuján,
ment végig az utcán.
Beszélgetett valakivel.
Érdemes ilyeneket mondani?
Olykor lehunyta szemét,
figyelte, mit lát úgy.
Belesüllyedt valami
totál ismeretlenbe.

¤
Új hitek gyúltak a horizonton.
Új vénuszdombok,
aranyló mellek,
rubintgombokkal.
Az elemek vak játéka közepette
belesüllyedni egy abszolút
tengeri csendéletbe.

¤
Jaj, és újraolvassuk a régi könyveket:
a tehén tőgyén a mindenség lakmározik.
Kotorászni, matatni,
kicsit szétturkálni a lényeget.
Esetleg majd magamhoz húzni a kezét.
Mert a költészet az, amiért
egyebek mellett érdemes élni.
A költészet az, ami fordítás közben
elvész a versből (R. Frost).

¤
Ivo Andrić: Híd a Drinán
Milos Crnjanski: Örökös vándorlás
Ivan Goran Kovačić: Tömegsír
Petar Petrović Njegoš: hegyek koszorúja
Miroslav Krleža: Zászlók
Miroslav Krleža: Drámák
Miroslav Krleža: Petrica Kerempuh balladái
Marin Držić: Dundo Maroje
Ranko Marinković: Küklopsz
France Prešeren versei
Meša Selimović: A dervis és a halál

¤
Sorokat találtam benne aláhúzva:
„Feci quod potui, faciant meloria pontentes.”
(Csináltam, ahogy tudtam, csinálja jobban, aki tudja.)

¤
Mindenféle halak:
kecsege, sügér, ponty,
keszeg, kárász, pisztráng,
harcsa, fogas. Csuka.

¤
Akkor az volt az élet,
de aztán elmúlt,
igazából előre tudni lehetett,
hogy majd vége szakad.
Maximum vagy minimum
pár évtized és véget ér.
Hogy volt ez, hogy volt az?
És milyen jó, hogy úgy volt,
és nincsenek egyértelmű válaszok.
Az életművek egymásba értek,
épültek a szöveg-katedrálisok.
Hogy kinek, minek?
A sok kitérő, az utalások garmada.
Minden megváltozott,
tette még hozzá Csuka
a végső tanulságot.

¤
Megtörtént amire nem számítottunk,
elveszítette időérzékét és étvágyát,
emlékezőtehetségét,
álmában elaludt.
Majd mind elalszunk egyszer,
az összes vajdasági,
az összes telivér, és baromfi,
összecsuklunk
és a gépek mind
átveszik felettünk a hatalmat.

Csuka Zoltán (1901–1984) költő, műfordító. Zichyfalván született. Irodalmi pályafutását Pécset kezdte, majd Jugoszláviába emigrált. Különböző bácskai lapok szerkesztőjeként dolgozott (Út, Képes Vasárnap, Vajdasági Írás, Kalangya). 1933-ban visszamegy Magyarországra, ahol lapszerkesztőként tevékenykedett. A Magyar–Jugoszláv Társaság ügyvezető titkára volt. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatják, 1955-ben rehabilitálták. Délszláv szerzők műveit fordította magyarra. 1965-ben József Attila-díjat kapott.