Bíró Tímea
Hosszú
(részlet)

tető nélküli házak ezek
a csontokkal körülhatárolt lelkek akik
nem fértek át a tű fokán a szív alatt
akadtak fenn tele van a gyomruk rúgással
és erős izomzatú hányingerrel
gyeplővel gázolnak az emlékekben
átfújnak rajtuk a szelek így lélegeznek
vastag pulóverekbe bújtatott melleik
sűrű szövetszerkezetébe téglával tört be
fényes nappal a félelem

******************

látom hogy hiába mondom lassan nem érted
hétvége van nyár csillapíthatatlan vágy egy hosszú
udvarnyi játékosság és amikor feljön a hold
takaró alá bújva kívánunk egymásnak jó éjszakát
ami neked hallgatag és zavartalan de neki egy újabb
akadály fulladással és hidegrázással teli menetirány
két kézzel kell megfogni az arcát ha szédül és víztől kerek
hasára tapasztani a tenyerem mintha aprólékosan
visszafalaznám belé az életet
olyan mint egy porcelántestű csecsemő aki háromóránként
felébred de evés helyett félrenyel és jobb napokon félrebeszél
úgy bele lehet szédülni ebbe mint a szerelembe
hetekig a legszebb beteg szeretett volna lenni majd rohamosan az igénytelenségbe vetette magát
egyre többször csukom rád az ajtót te pedig illedelmesen
kivárod a belső szobában a pelenkacserét
leegyszerűsödött tudatállapottal mozgok a nedves törlőkendő illatban
a tekintetével arra kér kapcsoljam ki a tévét
nem akar látni több szentmisét a három méter magas
falak között szombaton és vasárnap is csapkodja az
ajtókat a halál te is azt a napot várod amikor minden tárva-nyitva
lesz és nem számít hogy bennrekedtünk vagy kívül vagyunk de
belénk égett a ház