Döme Szabolcs
Samsara Bár*

(Davor Vydra: férfi, 32 éves, magas termet, rövidujjú, kék-szürke kockás ing, farmer rövidnadrág, sportcipő, bal fülében pont fülbevaló, sötét haj, barna szem. Munkája szerint benzinkutas.

Sziámi Kobe: nő, 29 éves, sportos alkat, vállig érő, sima, barna haj, zöldes szem, sötétkék leggings nadrág, fehér póló, nyaklánc szívecskével.Tanító.

Mindkettejük előtt okostelefon az asztalon a kirendelt ital mellett, mint két lapos fekete tükör.

Davor Vydra igyekezett elkerülni a kínos, feszítő csöndet. Rövid habozás után új beszédtémába vágott.)

Hallottál az Origami Projektről?, kérdezte.

Még nem, válaszolta Sziámi Kobe. Felkészült Vydra magyarázatára: keresztbe tette a lábát, elsimította a haját, a nyakláncát huzigálta, fészkelődött kicsit a székén. Érdekesen hangzik, tette hozzá bátorítóan.

Kobe és Vydra a Samsara Bárban volt: kör alakú, fémperemű üveg asztalok, magas háttámlájú, design székek, fahatású kerámia padlólap. A mentazöld színű falakon szögletes beugrók antikváriumba illő, régi tárgyakkal: rádiókészülék, forgótárcsás, retró telefon, lemezjátszó, fényképezőgép, parazsas vasaló, walkman, bakelit kis- és nagylemezek, cigarettadoboz-gyűjtemény, gramofon, petróleumlámpa. Színpompás, keretezett mandalaminták és nagyméretű képek lógtak a beugrók közötti falfelületeken: autóverseny a '30-as évekből, egy Zeppelin, Warhol-reprint a Marylin Monroe-sorozatból, Lucky Strike- és Marlboro Man-poszter. Az üres, álló ruhafogasokon – hiszen nyár volt – az akasztók szabályos sorai meredeztek, mint nagy, háromdés „r” betűk. A bárpult mögött fiatal pultos serénykedett.

Háttérzene szólt [George Baker: Little Green Bag].

Az Origami Projekt a társadalom mélyszerkezetének átalakítása nagy létszámú embercsoportokon alkalmazott, álcázott tudatmódosító eljárásokkal, mondta Vydra. Felcsillant a szeme, kisimult a homloka, sugárzott az arca.

Nahát, mondta csodálkozva Kobe. Meglepődött. Egy pillanatig nem tudta, komolyan gondolja-e a férfi, amit mondott, vagy csak tréfál. Vagyis ez egy összeesküvés-elmélet, ha jól értem, fűzte hozzá.

Mondjuk, hagyta rá a benzinkutas.

Davor Vydra aprót köhintett. De nem úgy, mint akinek kapar a torka, hanem mint aki a beszédét ily módon tagolja egységekre, így szakaszolja. Felemelte a poharat, kortyolt a gyümölcsléből. Fürkészve körülnézett. Megnyomkodta, megcsavargatta a fülbevalóját. Az övékén kívül két asztalnál voltak vendégek: egy kövér, napszemüveges férfi hangosan telefonált – előtte sörösüveg és pohár –, hosszú percek óta nem vette le a készüléket a füléről. Távolabb három vidám, középkorú nő beszélgetett.

Az Origami Projektet társadalommérnökök, kutatók és szociálpszichológusok rejtőzködő csoportja tervezte és működteti. Nevezzük őket Alapítóknak. A nyilvánosságot kerülik, nem tudni, kik ők, mondta Vydra. Az asztalra könyökölt. De nem ez a lényeg. Eszméik és céljaik sokkal érdekesebbek. Az Origami Projekt a módszeres tudat- és társadalomformálás óramű precizitású gyakorlata.

Míg Davor Vydra beszélt, Sziámi Kobe ösztönszerűen a férfi kisugárzására összpontosított, a hangjára, a mozdulataira, a szája körüli arcizmok játékára, hogy milyen hatással van őrá, aki hallgatja, figyeli. Ujjaival folyamatosan a nyakláncát morzsolgatta, a szívecskét forgatta, vagy a haját igazgatta, csavargatta. Ő narancslevet iszogatott.

Az Alapítók úgy vélik, ha tényszerűen, ideológiáktól mentesen, önmagában nézzük, minden emberi lény pusztán saját hullámhosszal rendelkező, rezonáló fizikai test. Nem több, de nem is kevesebb. Vydra mély levegőt vett, teleszívta a tüdejét. Lassan beszélt, mint aki tudja, hogy mondanivalóját első hallásra nem könnyű megérteni. Köhintett. Minden ember átmeneti, jól behatárolható energiacsomó a téridőben. Mint egy fa, egy hal, egy kőzetdarab, egy ásvány, vagy egy kosár alma. Az emberiség egymással komplex kölcsönhatásban álló, összehangolódásra törekvő rezonáló testek változó számú halmaza. De akkor mi az, ami látszólag mégis különálló csoportokra és egyénekre bontja ezt az egynemű halmazt?, tette fel önmagának a kérdést a benzinkutas, hogy azonnal a válasszal folytathassa: Az Alapítók fejbunkernek nevezik. A fejbunker egyfajta mentális torzulás, elmezavar, ami az elkülönültség érzetét kelti, és amely az erőszakkal átitatott szocializáció során alakul ki, kisgyermekkortól. Úgy gondolják, a fejbunker а látszat ellenére képlékeny; jelentős szubjektív hatása ellenéreszabályozható vagy megszüntethető. Felfedezték, hogy a fejbunker programozása elektromágneses hullámokkal a leghatékonyabb. Erre a felismerésre épül az Origami Projekt.

A kövér napszemüveges bosszankodva, az orra alá dörmögve nyomkodta az okostelefonját, talán üzenetet írt vagy keresgélt az interneten. Aztán olyan fejmozdulattal, mintha rajtakapták volna valami tiltott dolgon, hirtelen felemelte a fejét, izgatottan körülnézett, mint egy zsákmányát féltő ragadozó, majd hamar újra a téglalap alakú képernyőre szegezte tekintetét. Ezt többször megismételte.

Váltott a zenelejátszó program [The B52's: Rock Lobster].

Sziámi Kobe elmélyültebben figyelte Davor Vydra gesztusait, mint azt, amit mondott; a száját, a szemét, az ujjait, a körmeit, a nyakán kiduzzadó eret. Azt, hogyan fogja meg és tartja a poharát, melyben a gyümölcslé volt, a pontszerű fülbevalóját, ami sehogyan sem illett hozzá.

Másoktól érkező energiahullám-nyalábokat nyelünk el, alakítunk át és közvetítünk egyidejűleg. Olyanok vagyunk mi, emberek, mint egy erdő sűrű lombszintje, amin keresztülzúg a szél, vagy egy vezetékhálózat, amin folyadékok spriccelnek át. Közös tudati sérüléseink következtében azonban úgy érezzük, hogy ez a szétsugárzás a birtoktárgyunk, rendelkezünk fölötte, elszigetelten a miénk. Viszont az Alapítók szerint nem az.

A férfi elhallgatott, összeszedte a gondolatait, összpontosított, megrebbent a szeme. Köhintett. Folytatta.

Az Alapítók szemében bármilyen emberek közötti kölcsönhatás az energiaáramlás megnyilvánulása. Viselkedésünket, társas magatartásunkat alapvetően a rezgéstovábbítás szükséglete, a kényszeres energiacsere hatja át, határozza meg. Ha valamiért nem sugárzol, továbbítasz valakinek ingert, ami alapvetően rezgés, nem természetes rendeltetésed szerint működsz, így az önfegyelmező gátlások, az elfojtás miatt feszültségtöbblet, frusztráció alakul ki. Máskülönben alapprogramunkat – a társas műveleteket – ösztönösen hajtjuk végre. Automatikus, mint a légzés. A legtöbben soha rá nem döbbennek, fel nem ismerik kereső tudatukkal az érintkezéskényszer valódi mozgatóját. Képtelenek vagyunk fogalmat alkotni róla: a mélyből, a tudatalatti őskáoszából sugárzik a felszínre. Ugyanúgy, mint a Föld magjából kiinduló, a földköpenyen át feltörő áramlások, a kataklizmákat kiváltó rengések.

Vydra – mintha képzeletben látná is, amiről éppen beszél – a kezével nyugodt, szabályos mozdulatokat tett. Olyasféle kézmozdulatok voltak ezek, mintha egy láthatatlan íróasztal fiókjait húzgálná, vagy polcokról kitüremkedő könyvgerinceket nyomkodna vissza a helyükre egymás után. A tanítónő nagy szemekkel, áthatóan nézte.

A lehető legtágabb értelemben vett kommunikáció, mint az élelem vagy a levegő, létszükséglet, folytatta a benzinkutas. Érezzük, de szavakba önthető formában, megnevezhetően nem tudjuk, miért. A magyarázat, hogy energianyalábokat sugározhassunk és fogadhassunk. Kissé előredőlt. Mosolyszerűség jelent meg a szája szegletében, mintha eltöprengene valamin. Az első kultúrák kialakulása óta ezt a célt szolgálják a szertartások, a közös zene, ének és tánc, a költészet, a vallási körmenetek, felvonulások, de a beszélgetés is, ami hanghullám, és egymás baráti megérintése is. Végső soron az erotika és a szeretkezés is az összehangolódásra törekvő emberi testek társas művelete. Köhintett. Két lábon járó, egymásba kapcsolt, bőrburkolatú energiacsövek vagyunk. Egy világméretű nyomáskiegyenlítő szeleprendszer látszólag különálló egységei. Kortyolt, ujjaival megtörölte a száját. Ez az oka, hogy a magány olyan elviselhetetlen. Megszállottan és kielégíthetetlenül keresünk valakit, hiszen az állandó kölcsönhatás miatt egymásban élünk tovább. Születésünkkor összekötöttek bennünket a feszültségtovábbítás energiaelosztó-hálózatában, és nem tehetünk ellene semmit. Belül mind érezzük ezt a fajta kiszolgáltatottságot. Magányod kulcsa biztosan valaki másnál van, pontosabban: valaki más a magányod kulcsa. Ugyanakkor ezzel egy időben – hiszen a hálózat része – a te testeden is mások energiahullámai futnak át. A test közös, a tudat nem.

[Depeche Mode: Personal Jesus.]

Kobe addig figyelte a férfi arcát, szemeit, a kézmozdulatait, száját, hogy egyszer csak azt vette észre, hogy hirtelen feltámadó vonzalmat érez iránta. Megtetszik neki. Mintegy védekezésképpen gyorsan megérintette a telefonját. Megnézte, mennyi az idő.

Ki kell mennem a mosdóba, mondta.

Vydra elhallgatott.

Menj csak, felelt a férfi. Kicsit mintha megrázta volna a vállát, a fejét. Kizökkent a gondolatmenetéből.

Öt perc, mondta Kobe. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Hogy csak rezgések vagyunk, energiaszelepek. Nagyon érdekesen hangzik .

A mosdó előterében, a tükörben megnézte az arcát. Ellenőrizte a szemfestéket. Megigazította melltartója kosarát a póló alatt. Néhány másodpercre lehunyta a szemét, a légzésre összpontosított, próbált ellazulni.

Míg Kobe a mosdóban volt, Vydra nézelődött, az inggallérját tapogatta, rossz szokása szerint a körmeit harapdálta. A háromtagú hölgytársaság szedelőzködött. Hangosak voltak. Okostelefonjaikat nyomkodták, és a válltáskáikban kutattak valami után, amit sehogyan sem leltek meg.

Távozásuk után egy pincér bukkant fel, aki megtisztította az asztalukat. Elvitte a poharakat, a csészéket, a hamutartót. Karcsú, átlátszó műanyag irattartóba csúsztatta az itallapokat. Davor Vydra tekintete az ezüstösen csillogó széklábakra tévedt, egyik mandala-mintáról a másikra siklott, végül néhány másodpercre a Zeppelin-léghajót ábrázoló képen állapodott meg. A Samsara Bár egy többemeletes épület belső udvarában működött, a földszinten. Vydra az udvarra kilátást adó üvegfal felé fordult, de csupán egy tölgyfát láthatott, mögötte graffitis, cementes falszakaszt. A fa gyökerei felnyomtáka térkövet, a falon zöld betűkkel állt a felirat: YOU ARE BEAUTIFUL. IT'S SOCIETY THAT'S FUCKED.

Visszatért Kobe. Kedvesen Vydrára mosolygott, leült, odaintette a pincért, rendelt még egy narancslevet.

Szóval kozmikus energiaelosztó-hálózatot alkotunk..., mondta a fiatal tanítónő várva, mi következik.

A korszerű társadalom, hogy elkerülje a teljes zűrzavart, a testeken átörvénylő energiaáramlást ezerféleképpen akadályozza: törvényekkel, tradíciókkal, normákkal, előítéletekkel, babonákkal, kirekesztéssel, a félelemkeltés eszközrendszerével, intézményesített büntetőmechanizmusokkal igyekszik neki irányt szabni, folytatta a magyarázatot Davor Vydra. Persze a hagyományos szabályozási eljárások csupán másfajta zűrzavarhoz vezetnek. A kultúra, az alkotóművészet területei ugyan lehetőséget kínálnak, azonban a hatalmi harc leplezett és nyílt frontvonalai, a figyelemfelkeltő- és irányító propagandaesemények rendszeresen betüremkednek és rombolják a szabad áramlás zónáját mechanikus ismétlődések és kiüresedett formák szintjére süllyesztve az energia-kölcsönhatást. A túlszabályozottság végül is energia- és feszültség-felhalmozódáshoz, függőségekben, agresszióban, hatalomvágyban kifejeződő állandó energiahullám-többlethez vezet a rezonáló testekben. Vagyis bennünk.

[Linkin Park: Crawling.]

Kobét Vydra mondatainak is inkább a hangsúlya, mint az értelme érintette meg. A benzinkutas elég kölyökképű volt. Az álla gömbölyű, az arca borotvált, az ajka keskeny, mint egy szétfejtett, megbarnult borsóhüvely – legalábbis ez jutott róla a nő eszébe. A fejformája hosszúkás: szögletes járomcsont, sötétkék szemek, jellegtelen szemöldök, rövid, egyenes barna haj, idétlen frizura. A fülei kicsik. A fülbevaló furcsa.

Megjött a pincér a narancslével. Az asztalra helyezte. Kobe hörpölt egyet. Vydra épp csak rápillantott a pincérre. Darálta a szöveget tovább, szórta a szavakat, mint géppuska a golyókat.

De a céljuk nem az, hogy az energiaáramlást megkönnyítsék. Míg ezt mondta, nyomatékosan felemelte a mutatóujját. Ellenkezőleg, az Origami Projekt a tökéletes ellenőrzőrendszer kiépítése. Az Alapítók az emberi erőt, humán erőforrást, rezonanciát a társadalom önfenntartó intézményeibe vezetik, munkaerővé alakítják, becsatornázzák, hasznosítják. Mint folyók mozgási energiáját a vízerőművek turbinái. A társadalom átalakulása az origami hajtások sorozatához hasonlóan történik, lépésenként. A tudatod, az elméd, a figyelmed, a fejbunkered, a szellemed tölti be az Alapítók nemzedékeken átívelő, nagy művében a papír szerepét. Mi, te és én és a többiek kísérleti egerek vagyunk a társadalom-labirintusban. Közben az életünket, huss – csapott Vydra a levegőbe – felzabálja az idő. Az Origami Projekt kiteljesedésével, a különvélemény, az ellenállás, a kétely elhanyagolható szikrái mellett idővel az Alapítók társadalommodelljébe fog illeszkedni mindenki. Davor Vydra szokása szerint köhintett egyet. Az észérveket, a meggyőzés eszközeit az Alapítók hatástalannak és felszínesnek tartják. Ezért más eszközöket használnak, mondta a benzinkutas.

Az asztalon heverő okostelefonok közül jelzett Kobéé, üzenetet kapott. Elnézést kért, de nem nyúlt a készülékhez. Vydra kifújta magát. Odaintette a pincért, rendelt egy üveg Sprite-ot.

Bocsi, mondta Kobe. Semmi fontos. Elfelejtettem lehalkítani.

Vydra lendületesen folytatta.

Ezek a berendezések Nikola Tesla felfedezésein alapulnak. Hipnózisszerű, megváltozott tudatállapotot idéznek elő az agy frekvenciájának megváltoztatásával. A felfogható tartományon kívüli elektromágneses hullámokat bocsátanak ki.

Különös fény sugárzott Davor Vydra szeméből. Gyakran nem is Kobéra nézett beszéd közben, hanem a mandalákra a falon.

Az Origami Projekt sikeressége az ablakrendszeren múlik, tömeges felhasználású, hétköznapi tárgyak globális hálózatán: okostelefonok, számítógépek, tabletek, okosórák, fülhallgatók, rádiók, televíziók, Usb-egységek, miniatűr adathordozók tartoznak ide, sorolta a fiatal benzinkutas. A hálózat eszközeibe gyártáskor beépítenek egy elektromágneses jelforrást, egy borsószem nagyságú adóegységet, a szinkronizátort. A felhasználók erről nem tudnak.

Kobe rápillantott a telefonjára. Zavartan mosolygott. Nyugtalanító érzést váltottak ki benne Vydra szavai.

[Rob Dougan: Clubbed to Death.]

Ezt komolyan mondod?, kérdezte Sziámi Kobe.

Vydra sokat beszélt, keveset figyelt a nőre. Kobéból a kezdeti rokonszenv – egyre biztosabban érezte –fokozatosan elpárolgott: ugyanolyan érthetetlenül szűnt meg, mint amilyen váratlanul feltűnt. De Vydra csak most lendült bele igazán.

Minél közelebb van a szinkronizátor a fejedhez, annál hatékonyabban működik, mondta.

A pincér kihozta a Sprite-ot.

A szinkronizátort rejtő készülék tartalomsugárzása biztosítja, hogy a jelforrás állandóan a felhasználó közelében legyen. Ez a csali. Jól szerkesztett, interaktív tartalommal az ablakrendszer szinte folyamatosan pulzál – ráirányított figyelmünknek köszönhetően.

Vydra az asztalon heverő okostelefonok felé mutatott. Tördelni kezdte az ujjait. Az üvegből a pohárba töltötte a szénsavas italt.

A kibertér témakategóriái a felhasználók tudattalan késztetéseire épülnek és komoly függőséget okoznak: közösségi érzés, kíváncsiság, ismeretéhség, szórakozás, agresszió, szex, primitív narratív mintázatok, az érzelmi azonosulást segítő analógiák. Mindez lélegzetelállító látványtechnikával.

Davor Vydra rövid szünetet tartott, megköszörülte a torkát, kortyolt. Néhány másodpercig némán nézett maga elé, mint aki újra erőt gyűjt a folytatáshoz, aztán beszélt tovább:

A jeladónak a fejedhez közel kell lennie. Nyomatékot adva a szavaknak a benzinkutas behajlított mutatóujjával megkocogtatta a halántékát. Mindenki könnyen talál magának témát, amivel nem tud leállni. Rákattansz. A kibertér interaktivitása miatt mi is létrehozhatjuk, szerkeszthetjük, továbbíthatjuk a tartalmakat. Gyakorlatilag mi építjük meg, tartjuk fenn a csapdánkat. Anélkül, hogy tudnánk róla, akkor is sugároz a szinkronizátor, amikor a készülék kikapcsolt állapotban van. Ez a lényeg. A fejbunker újraprogramozása.

Ez az egész egy kicsit zavaros és ijesztő, mondta Sziámi Kobe.

A szinkronizátor akkor a leghatékonyabb, amikor alszol. Az agyi elektromos hullámok frekvenciája ilyenkor megváltozik. A tudatod sebezhetőbb. Valószínűleg a hálószobádban alvás idején van egy telefon, egy tévé, egy fejhallgató, ami éjjel is sugároz. Az ablakrendszer mindannyiunkat behálózza. Vydra szünetet tartott, és hozzátette: Még ha te le is kapcsolódnál, ott vannak a többi felhasználó készülékei. De az Origami Projekt még tart, a viselkedésünk nem elég kiszámítható.

Ezt honnan szedted, ezt a sok mindent?, kérdezte Kobe.

Olvastam a neten. Fent van minden, mondta Vydra.

Sziámi Kobe megnyomta a telefonját. Úgy tett, mintha üzenetet kapott volna valakitől.

Sajnálom, úgy tűnik, most mennem kell, mondta a nő, és azon nyomban induláshoz készülődött.

Találkozunk még?, kérdezte Vydra. Hirtelen rájött, hogy túlzásba esett. Melléfogott: rossz beszédtémát választott. De már késő volt.

Majd én jelentkezek, a nő felállt, próbált kedvesen mosolyogni. Intett és gyorsan, váratlanul távozott.

Davor Vydra kudarcot és szégyent érzett. Mintha közlekedési baleset történt volna vele, például a nyílt, forgalmas utcán leesett volna a kerékpárjáról. De nem volt mit tenni.

[Fatboy Slim: Right here, right now.]

Az utcán Sziámi Kobe küldött egy üzenetet a barátnőjének: „Úgy látszik, nem ő az igazi. Pedig nem indult rosszul. Kár. A többit személyesen.”

Davor Vydra fizetett. A zsebébe dugta tükörszerűen csillogó telefonját. Utoljára még egyszer ránézett a mandalákra a falon. Olyanok voltak, mint a napraforgók, a hópelyhek, az ásványok kristályszerkezete, vagy éppen a virágszirmok: a végtelenül ismétlődő hasonlóság alakzatai.

A fiatal benzinkutas behúzta maga mögött a Samsara Bár tömörfa ajtaját. A zene eltűnt a füléből. A cementes falra pillantott ismét, a zöld betűs feliratra: YOU ARE BEAUTIFUL. IT'S SOCIETY THAT'S FUCKED.

* A szerző a szöveg megírása idején a Nemzeti Kulturális Alap Gion Nándor alkotói támogatásában részesült