Lázár-Szűcs Anikó
Vadhús

Tapintásra
nyers,
érdes.
Titkot tart-e?
Sejteti-e,
milyen közel kerültél
az elrugaszkodáshoz?

Elrejteni nem tudod,
nem erőltethetsz békét.
Hidegen hagy,
és lefagyaszt.
Nézeteltérés
vagy megbékélés ez?

A hibád ez,
rádvarrva
egy tetovált tag,
a mennydörgött igazság –
egy tüske
a részeddé vált.

Elfelejtenéd,
talán megbocsátanál,
vagy ítélkeznél
visszamenőleg
a múlt felett.

Olykor sajog.
Lehet,
túl sok ideje
piszkálod már
emlékeid varát.

(Engedd,
vérezz,
ejtsd magad
a földre !
Kelj fel a nappal,
holnap,
korán reggel!
Talán friss heg leszel,
az összeforrt,
rózsaszín hajnal.)