Kántor Zsolt
Íriszdiagnosztika

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
(József Attila: Magány)

Az álom félig festmény volt. Félig hang, félig kotta.
Arra ébredtem, hogy mind a két kezemmel foglak.
A szemgolyód forró volt, mint égen a Nap.
A csillár körül cikáztak tarka bogarak.
Beszélt a számban a nyelved.
Lelkemen át nézted a kertet.
Átléptem egy határt, amit nekem adtál.
Elnyelt az azonosulás, mint egy nagy száj.
Meglepődtem: egyre beljebb törekszel.
Így lehet az enyém a lét: mint fegyver?

Se gondolat, se érzés nem tud testté válni.
Amíg a valóságot muszáj látni.
Akkor a kagyló belső sebéből
kiforr a gyöngy, új Hold az égből.