Bíró Tímea
Úszó dagály

mi volt olyan kilátástalan hogy bele
kellett őrülni hogy nem lehetett megúszni hogy
meg kellett szűnni
a vasárnapi tisztaságban megint rossz helyen
törnek meg a sorok felülíródnak a népmesék
tömegesen állunk az üres tűzhely előtt
kezünkben fakanál amivel levest kavargatnál
én megkóstolnám vagy elvernél mert későn értem
haza túlságosan belekóstoltam az éjszakába
süt a mama süt sárikának márikának tombolnak a fejekben
a versikék hogy ilyen az idill de a serpenyő
rántott hús magánya nem erről mesél
önként hagynánk el a konyhát ha választ kapnánk a kérdésre
hogy mikor lesz kész az ebéd mikor jössz haza mikor
fogsz élni újra
a nevelésből kifelejtetted hogy veled vagy nélküled de
felnövök és én szégyellem magam helyetted hogy
odadobod magad a háborúnak hagyod hogy betemessenek a számlák nem vívsz tisztességes harcot a betegséggel
hogy semmittevőn begyógyszerezve fekszel az elmegyógyintézeti ágyon és elhitetted magaddal hogy
angyalként nézel rám emeletes marhára aki nem érti
a feladást nem így volt megírva a magzatvízben
nem ilyennek ringattad belém a felszínt
őszinte és józan mondatok kellenek hallottuk eleget
a zihálást a kimondatlan gondolatokat a kifogások koppanását
vérző házakból futva fogjuk egymás kezét keressük a letelepedést az árnyékok nélküli földrészt sokan vagyunk
leszakadt szigetdarabon apákat és anyákat sodor egyre távolabb tőlünk a víz