Horváth Ottó
Szendved-e olykor alkotói impotencában? Ha igen, mikor?
(Regényrészlet*)

Miután kilépsz a lakásajtón és leereszkedsz a Batthány térre, majd felszállsz a Duna mellett csikorogva haladó villamosra, félóra az út munkahelyedig, a budai közgazdasági főiskoláig. Fél óra, hogy felidézd az aznapi tananyagot, hogy átfusd fejben az óraszerkezetet. Ez a stratégiád a valóság ba való visszatérésre. Hogy megváltoztasd arckifejezésed, amely az utóbbi időben valahogyan elszáll t, ahogyan azt A. is megállapította munkába indulás előtt, reggeli közben. A belső ismétlése a tervezett tanári teendőknek segít abban, hogy az iskolakapuhoz érve előhalássz szíved valamely elfeledett szegletéből egy félmosolyt, és hogy azt ráragaszd az arcodra, amely mögött nem csak magabiztosság és önbizalom lakozik. Elégedett vagy azzal, hogy némettanári állást sikerült szerezned, mert ezt értelmes munkának tartod, és ez ha nem is egészen, de mondjuk, kis híján büszkévé tesz. De hiába a tanításba vitt ötletek, a grammatika magyarázatába fektetett igyekezet, és a hallgatók számára a jövendő kliensekkel való napi kapcsolattartásban általad, meglehet tévesen, szükségesnek, mindenképp megtanulandónak és hasznosnak vélt mondatok ismételgetése, az az érzésed, a diákok a legkevésbé sem osztoznak lelkesedésedben. Szónoknak érzed magad, aki a szószéken hiába ijesztgeti a jelenlévőket, csak bámulnak rá kifejezéstelen arccal. De miért is osztoznának lelkesedésedben, teszed fel magadnak olykor a kérdést, ez a lelkesedés végül is egyedül a tiéd, te ilymódon közelíted meg a tananyagot. Nekik szemmel láthatóan nem a tanulás, sokkal inkább a hormonok kielégítése okoz örömet. Abban a korban vannak, erről társalognak, erre vonatkoznak megjegyzéseik. Hát már elfeledted ezeket az éveket? Így csoda-e, ha nem érdeklik őket az új szavak? A marketing-szlogenek? A matematika képletek szépségével és egyszerűségével bíró grammatikai szabályok? Az ügyféllel folytatandó sikeres kommunikáció? A német kultúra és a német irodalom? Te lelkesedsz érte, nem ők. Relax, relax, relax... A munkaidő végére üres leszel és fáradt, és torkod tele homokkal, és nem a rezignáltság az, ami ránehezedik a válladra, miközben a hazavivő tizenhetes villamost várod, hanem valami annál is nehezebb, amelyet még Dürernek sem sikerült tökéletesen megjeleníteni metszetein. Reggel, miközben borotválkoztál és arcszesszel dörzsölted be az arcod, a tükörben pár évvel azelőtti tekintetedet kerested, kényszert éreztél arra, hogy felidézd, mint egy régen elhagyott ház telefonszámát. Később, miközben A. ebédet főz, te a miniatűr konyha beugrójában állsz az Iskola utcai albérletben, és A. mintha tudatosan és szándékosan tenné, kapcsolódva gondolatmenetedhez, arról mesél, ami vele történt aznap: Olykor úgy tűnik, már nem vagyok önmagam. Elvesztettem a nyelvet. Ezért ma délelőtt, amíg te dolgozni voltál, Žule elbeszélését fennhangon olvastam. Élveztem a saját hangom. Élveztem a szarajevói beszédet. Az volt az érzésem, ózont lélegzem be, hogy sejleni kezd, hogy ki voltam tegnap, hogy ki vagyok ma, hogy valamilyen módon hazataláltam, mondja kissé szégyenlősen, illetve neked úgy tetszik, hogy szégyenlősen, csak mert nem emeli rád a tekintetét, de aztán mindjárt megérted, nincs e mondatokban semmi szégyenlősség, hogy csak a benned lakozó értetlenség, és tán nem is egyedül csak az értetlenség következménye az, amit neki tulajdonítasz. És ha ez csak fragmentuma egy hosszabb, hárorúról, szenvedésről és ismert, ismeretlen halottakról szóló vallomásnak, amelyet magában hordoz, és amelyet velem vagy valakivel meg kell osztania. Egyszerűen ez még annál is jobban fáj neki és mozgatja, mint amennyire egyáltalán tudatában lehet, mint amennyire elismerheti és feltárhatja másnak. Szó nélkül maradsz, miután váratlanul betekintést nyertél A. érzéseinek eleddig sikeresen elfedett világába, amelynek létezéséről, valld be, mostanáig tudomást sem akartál szerezni, ezért most zavarodottan és védtelenül hallgatsz és kellemetlenül érzed magad.

Beszédes István fordítása.
A regény fordítsása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

* A mű eredetije: Sabo je stao. 2014. Újvidék. Agora.