Szilágyi Máté
A nyár íze

ez a nyár íze: napfekete
termőföld, duzzadó gyümölcspép,
égő verőfény – kitölti a
szájüregem szederkékségével.
most bágyadtan

egy hintaágyban lengek, ahogy
a kerti asztalról hintázik le
a pók – napfényreverendába
öltözünk mindketten, déli
imákba bújunk.

szerelmet nyújt felém a magány –
csírázó magvakat, eltitkolt
füstfelhőt, édesbús szellőt.
porfehér semmik hullanak
a lábam elé, a

rozsdafarkúak kötekednek velük.
én itt sem vagyok, észre sem
vehetnek – én vagyok
a kert, a pulzáló melegség,
a fűben hentergő kutya.

és a nyár? – a pupillámat tartó
vörös fonalak, a torkomat kaparó
rejtjelek, a rítusok,
a csigák és a hosszú,
barna papírok.