Wilhelm József
Fokról fokra

Kopik
a tudatra ébredés
akarata is,
üveges tekinteteket
aggatunk
magunkra
még mielőtt a nappalok
a sorsszerű torkolatához
érnek,
végül
mindig,
újabb
megérkezésekre várunk,
időnként
gubózunk,
alkalmanként
bábozódunk,
olykor
pedig
ódon emlékeket emésztünk
erőszakkal kijelölt
koordináták közt,
amúgy viszont
szégyenlős
levélsusogás figyelmeztet
folytonosan
arra,
hogy az élet míves
csodadoboz,
ami felszálkásodhat ugyan,
mégis önfeledten
mutogatja:
hol giccses,
hol szemrevaló,
hol parádés mivoltát.

Diagnózisra szomjazó
írmagok vagyunk,
hajladozó
fájdalomfák és jó szándékú ösztönóriások
árnyékában,
többnyire
boldoguló cinkosai
a körülírhatatlan végtelennek.