Törteli Réka
Porcelánkakas

soha nem volt olyan hosszú az út
a fürdőszobától a konyháig mint akkor
billegtem a széken unottan
mosatlan csészék és porcelánkakasok között
a mama lassan közeledett
úgy állt rajta a bőre mint egy csúnyán összegyűrt köntös
levetné már de az kapaszkodik az inas testhez
vékony takonypatak folyt az orrából és egyre hangosabban
mondta hogy nem akarok élni

soha nem volt olyan hosszú az út
a ravatalozótól a kiásott sírig mint akkor
álltam a koporsó mellett unottan
nem osztozva az álszentek bánatában akik már
elfelejtették hogy az elmulasztott
időt nem lehet kiváltani koszorúval

földet dobok a koporsóra
a porcelánkakasok és kutyák járnak a fejemben
mennyire törékenyek