Sándor Zoltán
Látomás

– Harminc évvel ezelőtt is ezen a padon ültünk, szemben a folyóval.
– Azzal a különbséggel, hogy akkor csókolóztunk is.
– Mennyi víz elfolyt itt azóta… Emlékszel, amikor irodalomból fiktív naplót kellett írnunk egy tíz évvel későbbi képzelt napról?
– A legtöbben az akkor dúló háború irányából közelítették meg a témát.
– Ha jól rémlik, te azt írtad, hogy már évek óta egyedül élsz, és amikor elered az eső, mindig eszedbe jut az a bizonyos bevetés. Ilyenkor üveg után nyúlsz, részegre iszod magad, és a volt barátnődről és a bal lábadról álmodsz.
– Erre a tanárnő úgy kiakadt, hogy felszólított téged. Azt mondta, hihetetlen, hogy ezek a fiúk milyen borúlátóak, egy lány csak nem képzeli ilyen szörnyűnek a jövőjét, mire te felolvastad, hogy aznap épp milyen virágot vittél elesett férjed sírjára.
– Szörnyűbbnél szörnyűbb sorsok hangoztak el…
– Néha még mostanság is álmodni szoktam arról a lányról, akivel egykor együtt futottunk az esőben.
– Attól tartok, hogy az a lány már nem létezik.
– Nem is szóltál, hogy elköltöztök.
– Nem. Mire lett volna jó? Igazából magam sem gondoltam azt, hogy valóban elmegyünk. Mire végérvényesen kiderült, hogy igen, már késő volt bármire, egy kombiban száguldottam Svédország felé.
– A ballagás utáni este zárásig vártalak a klubban. Miért nem jöttél, ahogy megbeszéltük?
– Jöttem, csak egy lánnyal voltál, meglehetősen intim társalgásban, és nem akartam zavarni.
– Lehetetlen! Egy ideig két ismerős sráccal biliárdoztam, különben az egész estét egyedül töltöttem.
– Tévedsz. Volt veled egy lány. Pontosan emlékszem, hogy nézett ki. Karcsú, középmagas. Szűk farmernadrág volt rajta, lábán tornacipő, felül pedig egy ujjatlan, fekete színű, testhez álló pólót viselt, néhány fehér keresztcsíkkal mellmagasságban. Vékony ajka, pisze orra és szép babaarca volt, amit bájosan keretezett rövidre nyírt barna haja, amelyben elöl egy szőke tincs díszelgett.
– A leírás teljesen ráillik a feleségemre, és erre a szerelésére is emlékszek. Ezt viselte, amikor megismerkedtünk.
– Akkor most már megérted, miért nem mentem be.
– Igazából nem. A feleségemet csak három évvel később ismertem meg az egyetemen.