Farkas Arnold Levente
A második

Táncol a király árnyéka előtt, és a fűszeres mozdulatoknak eme babonájától elveszti a fejét a király árnyéka, és a király árnyékának fővesztése egy másik árnyék fejébe kerül, és a fény az árnyéknál így lesz egy fejjel magasabb. Ez lett volna a Fény Elek és a fényjelek című regényem első mondata, ám a könyv soha nem jelent meg nyomtatásban, mert a kritikusok szerint minden az első mondaton múlik, az én első mondatom pedig túlságosan árnyékos. Az írás egyetlen ékessége a világosság, idézte az egyik sötét kritikus Kosztolányit, a másik pedig homályosan megjegyezte, hogy árnyékban a legjobb táncos is megbotlik. Szóval az én árnyaim nem tetszettek.
Árnyékot vet a betű a papírra. Árnyékot vet a palota padlójára a mozdulat. Fény Elek és a fényjelek című regényem mondatai az íróasztal gyomrában világítanak. Nem lettem író. Zongorahangolóként helyezkedtem el Madám Lukrécia tánciskolájában. Aztán Ede bácsival, az öreg zongoristával, történt egy sajnálatos baleset, rácsapódott a zongorafedél az ujjaira. Így én szolgáltattam a zenét Madám Lukrécia fekete-fehér táncóráihoz. Nem volt nehéz dolgom. Játszani kellett. A fekete-fehér billentyűkből fekete-fehér zenét csaltam elő fekete-fehér tánclépésekhez. Táncol a király árnyéka előtt. A fűszeres mozdulatoknak eme babonájától elveszti a fejét a király árnyéka.
Nem bírtam kiverni a fejemből a regényemet. Minduntalan fények, jelek én fényjelek csúszkáltak gondolataim között, fel-felvillantak hétköznapjaim fekete-fehér billentyűin. Amikor egy botor pillanatomban elhívtam vacsorázni Madám Lukrécia leányát, Mamzel Fifit, akkor is a Fény Elek és a fényjelekből idéztem néhány mondatott, ráadásul franciául. Fifi most is itt ül mellettem, jobb kezével fogja bal kezem, nem tudok írni. A második mondatban a jelek és fényjelek között szereplő szót, én, áthúzom, és fölé írom a megfelelőt, és. A harmadik mondatban a mondatott mondatot. Aztán meggondolom magam. A harmadik mondatból kihúzom a leányát. Madám Lukréciával vacsorázom.
Célul tűztem ki, hogy regényem kiadásáról le nem mondhatok. Itt most következik három érzékeny mondat franciául a Fény Elek és a fényjelekből, amihez előbb meg kell találnom Mösziő Zsorzsot, aki egy üveg konyakért a fordítást elvégzi. Aztán jön tizenöt oldal, ezeken Madám Lukréciával vacsorázom, a desszert után felsegítem a kabátját, elkísérem a tánciskoláig, ami fölött kihúzott leányával egyedül lakik. A második fejezetben meg kell tanulnom egy orosz keringőt, amihez úgy érzem, szükségem van legalább tizenegy ujjra. Szerencsére zongorahangolás közben találok a húrok között egy leszakított ujjat. Először arra gyanakszom, hogy Ede bácsi tulajdona. Felkeresem az öreget.
Olvastam az elmúlt hetekben néhány rettenetes regényt. Valami vidéki kiskönyvtár pályázatára érkeztek. Minden fontos lényegtelen, írjon regényt novemberben. Ez volt a pályázat mottója. Úgy olvastam ezeket a regényeket, ahogy regényeket szokás olvasni, felületesen. Az egyiknek az volt a címe, hogy Fény Elek és a fényjelek, aki írta, januárban született. Már a címe is borzasztó. Arról szól, hogy a címszereplő egy tánciskolában klimpírozik. Először csak zongorahangoló, de a zongorista ujjára rácsapódik a zongorafedél, így ez a zongorahangoló ül oda a zongorához. Aztán úgy érzi, az egyik keringő eljátszásához szüksége van legalább tizenegy ujjra. Talál is egy ujjat a zongorában.
Láttam, hogy világosság szűrődik ki a konyhaablakon. Megkocogtattam a konyhaablakot. Ede bácsi beeresztett, leültetett a konyhaasztalhoz, pálinkát töltött vizespohárba. Képzeld, mit olvasok, kezdte Ede bácsi, valami regény, Fény Elek és a fényjelek, nem hiszem, hogy ismered, de van benne egy jelenet, hasonlít erre a miénkre. A második fejezetben a fiatal zongorista felkeresi az öreg zongoristát. A fiatal zongorista zsebében van egy zsebkendőbe csavart ujj. Egyébként nem az enyém, mondta az öreg zongorista, megvan mind a tíz ujjam. Mutatta. Másnap Fény Elek elővette zsebéből a zsebkendőbe csavart ujjat, jobb kezéhez erősítette, és leült a zongorához.