Takács Nándor: BAKONYICUM
Magántanulók
Kislődtől Úrkútig,
a régi ösvényen

Régi tanösvényen folytatjuk utunk.
Melegszünk az éledező napban.
Feleségem bóklászó szarvast fedez fel
a fák közt, magam növényhatározással
molyolok. A Geraniumok általam nem
ismert egyedeit vizsgálom, tömeges
előfordulással. A földúton a törmelék
s a kavicsok közt fosszíliákra bukkanok
az eocénből. Ki ismerhetné ki magát
e fölfordulásban? A feldöntött, napszítta
tablókról alig tudunk ezt-azt kibetűzni.
Jegyzetfüzetem sincs kedvem kinyitni,
csak odébb, a fennsíkon, hol a napsugarakat
a pimpó sárga virágai verik vissza, hírét
adva valamiféle tavasznak.
Az egymást karoló tölgyhöz s bükkhöz
érve magunk is ölelésre vágyunk.
Merengünk a tátongó szurdokvölgy felett.
A célhoz közeledve soroljuk, mi mindent láttunk.
Mondanám, hogy tanultunk, de az ösvényt
megfosztották a tanítás jogától. Jelzéseit hiába
keressük, csupán rejtett szándékait követjük
a téli álmukból ébredező fák közt.