Wilhelm József
Ez, így

Kristályossá váltam,
keresztül tűz rajtam a nap,
csak most,
melegít,
amíg létezem,
s hiába a millió világ,
a kristálytükröződések ezernyi fénye,
a létem véges,
és… még ha őrjítő is az elmúlás tudata, szép is
ez így!

A súlytalanságból
indultam
a szenvedélyek féktelensége felé,
s íme,
sablonokba vesztem,
önműködővé vált szerkezetekbe,
amelyek általam működnek
és velem
tűnnek el.

Minden éjszaka a megszokott helyére kerül
MINDEN,
a múlt,
a jövő álomba ring,
elvegyül az ép és a sérült,
időtlennek tűnő megváltás
ez így!

Szétfeszíti testem a mindennapok
rohanása,
a köldökzsinór, mely ehhez
az élethez köt
egyre vértelenebb,
tehetetlenség
és
mozdulatlanság a helyzet,
amibe belefagytam.

Újfajta szókombinációkkal szellőztetem át
a gondolataim,
embernek lenni próbálok,
miközben nem tudom már,
mi maradt a birtokomban,
miből gazdálkodhatok
és meddig?

A koordinátáim pontjai
egyre inkább értelmüket vesztik,
az örök ébrenlét vonz,
de érzéstelenítés nélkül nincs merszem bevállalni
ezt így!