Farkas Arnold Levente
A lélek is
ablakba dől a fény
fölösleges szavak
a tévedés evangéliumát
tátogja néma száj
a rózsaszín halál
halott érzelmeink mögött
a csönd
kopott köpenyt kerít
holttestre sárga gyász
a lélek is befogja orromat
a létezés szagát
a test is ismeri
a tévedés evangéliumát
hallgatják asszonyok szüzek
cédák cédét cserél
lejátszóban a csönd
örök valósággal telt szűk
bőrönd az idő
ez a névtelen folyó
a habja elragad mindent
a szó ha szótagolva hull
miként a hó a láthatatlan
dolgok látható alakot
öltenek kétségtelen
megfagy a lüktetés
az értelem
bolondnak álcázza
az éjszakát haldoklik
ismeretlen és barát
angyali napló édeni térkép
templomi csöndben szűz
anyaisten méhe a fénynek
névtelen árnyék harmadik
testőr lánya a hajnali néma
derengés halvány ígérettöredékek
nyúlnak az égig téved örömhír
lába nyomában szárnysuhogással
harcol a sárban az emlék
mindenen ott ül a látszat
fertőző kór nélkül egészség része
a játék játszani kell
hogy meg se születtünk meg se
halunk tán eltéved majd mégis
a szándék óvjon a törvény
barátságos a tévedés
evangéliumát kevés
akkor még lehetett
szálra kapni cigarettát
öcsém is elkísért
kivételtől ha eltekint
az angyal kéz nélkül legyint
angyali térkép édeni kertről
szárnysuhogással
szülővárosomnak neveztem
szülővárosomat
érkezik akkor a hajnali
gyorssal az angyali küldött
róla szól minden
érte történik meg a hallgatás
a harmadik testőr lánya
kolostorok között bolyong
boldogtalan vagy teszi fel
a kérdést az olvasó igen
román cigaretta füstje
magyar tüdőbe jut le
kellene szokni gondolja
a miskolci színházban
az a másik szereplő
nem lehet látni rossz nevetés
az értelem az ártalom
elkárhozott a szánalom
kenyér és bor az asztalon
tapasztalatlan nevek
tapasztalata a harmadik
testőr lánya kolostorok
között bolyong a látszat
ostor kolostor só orsó koporsó
egy másik költőtől idéz
hirtelen
megtántorodik a kárhozat
az egyik betűből másik
betűt csinál tor ostor
kolostor ha üdvözülne
látszatom örök volna
cetlire írja az ötletet éljen
a harmadik testőr lánya
a ködben mert valahogy
kitalálta ezt a harmadik
testőrt eleve problémás
ez a dolog
a három testőrrel mert
a három testőr olyan mint
a három király
négyen vannak potyalesők
mondják a hátunk mögött
aztán a harmadik testőr
lánya a ködben eltűnik
annyira eltűnik hogy a lélek
ami szent sült galamb
képében a gyermek vállára
repül