Murányi Zita
nálam felejtett tenger

térdemen billegő
langyos kistányérban
fölmelegített croissantcsónak

befagyott mondatok palackorrú
roppanásaiban maradsz halhatatlan
falatot török magamnak
ujjaim közé barikádot vasal
néhány lángoló sajtdarab-
ban szárnyukat bontogató griffmadarak

arcom kialvatlan
ablak visszaveri
az összeragasztott
szívdobbanásokat ahogy esténként
a lélek árnyékos tűzijátékai
fölvillansz elsötétülsz

jó lenne már egy csöndes éjszaka
belőled én megyek haza
ez az ágyam volt és a paplan
olyan szaga marad mintha te feküdnél rajtam.