Vule Žurić
Pókereztünk gálya után

Zsíros volt a szakállam, és amikor megzördült az ablak, egyenként végigszopogattam még az ujjaim, akkor jelent meg az ablak jobb alsó négyzetében az arca . Már csak a jobb hüvelykem maradt hátra, amikor ezzel is végeztem, mutatóujjal megnyomtam a távirányító gombját, s a bemondónő keskeny arca eltűnt a képernyőről.

A szék, az asztal, a padló és a kandúr is megnyikordult: feljajdult az ajtó és engem meg Milkát hideg levegő csapott arcul.

- Hát, ez van - mondta és besorakozott a kandúr mellé.

Gyura addig toporgott a küszöbön, míg szuvas keretébe az ajtót be nem tettem, s a zár a helyére nem kattant.

Aztán ismét bezsíroztam az ujjaimat, a szakállamat a tenyerembe töröltem, s ezúttal bekentem az orrom is. Az ő képe is zsírtól ragyogott.

- Hát, Milka, nem tudom, volt-e már úgy, hogy ne lett volna kocsonya?!

- No, és csibehús, Mityo bátyám, csibehús!

Egyetlen pillantással levetkőztette a lányomat, közben hüvelyk- és mutatóujjal tartotta a poharat, majd szorosabbra fogta, és kiitta belőle a sört.

- Kér még? - kérdezte Milka.

Hallatszott a fehér hab pezsgése, amikor megnyomtam a távirányító gombját. A pezsgés megszűnt, amíg a két nyakigláb csaj rázta a képernyőn.

- Adnak ám hosszúcombúkat meg farosokat!

- Bizony, Milka - mondta a haver és rágyújtott egy mezítlábas Drinára. Mikor megkérdeztem, honnan van neki, ő azt válaszolta, füstszűrő nélküli Drinát a kioszkban nem kapni, de van valaki, aki beszerzi neki. Megkínált és én is rágyújtottam egy mezítlábas Drinára. Majd mikor a haver megkérdezte, nem kéne-e indulni, kelletlenül bólintottam. A viharkabátot az öltöny, a fojtogató nyakkendő fölé öltve felkaptuk a tokokat, kicselezve a kandúrt - máris belevesztünk az éjszakába.

Megálltunk, hogy ismét rágyújtsunk.

- Nos, öregem, mért nem jelentkeztél?

- Hát, öregem, sok volt a meló.

- A meló?

- Aha - mondta nyugodtan, s elindultunk a járda szélén a központ felé száguldó autók nyomában.

- Öregem, mit játszunk ma este?

- Standardot. Azzal, hogy később lesz majd session is.

- Tyű!

- Így mondták a faszik.

Jól becsaptuk az ajtót és a tokokat hangosan az asztalra dobtuk.

- Miféle faszik?

- Hát azok. Akik szervezték.

- De mégis, mit szerveznek? Valami gályát, ha?!

- Gályát hát.

- Tessék!

- Dupla vodkát jég nélkül.

Koccintottunk - ezt a hangot szerettük.

Betámolyogtunk a keskeny ajtón és átbotorkáltunk a termen. A bárpult sarkához lopakodtunk, s a tokokat óvatosan leengedtük.

- Tessék!

- Öcsi, adj nekünk két vodkát, két sört, és hívd azt az alakot, aki ezt a zugot tartja!

Mire az öcsi kis műanyag pohárba öntötte a kevéske nedűt, letépte a dobozos sör fülét, a társam mondandója lényegéhez érkezett.

- Mondd meg neki, hogy megjöttek a muzsikusok!

Később káromkodtunk is. Nem tudtunk koccintani, mert mint már mondtam, a poharak műanyagból voltak.

A tulaj tetszett neki, s amikor még a pultnál odanyomta a gázsit, elsütött neki néhány régi poént, majd megkérdezte, az öltöző hol van?

- Miféle öltöző?

- Hát, fiacskám, az öltöző, tudod! Hogy egy kicsit rendbeszedjük magunkat, hogy letegyük a tokot, hogy ledobjunk még egyet-egyet a buli előtt.

- Itt nincsen ilyen helyiség. Ez korábban egy lyuk volt, én ezt a lyukat megvettem és most az, ami.

- Figyusz, fiacskám - mondta a társam és a műanyag pohár tartalmát gallér mögé öntötte -, ez soha nem lesz az, ami, ha öltözője sincsen.

A klozethez vonszoltuk magunkat, őt mintha csapra verték volna. Álltam az ajtó előtt, cigarettáztam a félhomályban. Női lépéseket hallottam, a lábak rövid szoknyában súrlódva ereszkedtek le hozzánk.

- Szabad?

- Ez itt magánterület - reccsent a hangja a koszos ajtó mögött.

- Fiatalurak, amennyire én tudom, ez itt egy retyó!

A zárt ajtón keresztül is láttam, hogyan vigyorog.

A csaj aznap este ott ült velünk, a pódiumon. Fátyolos hangja mélyen a testéből tört elő, s messze is kerültünk a sötét lépcsőháztól, s attól az alagsortól, amelyet - a szünetben - a társam ismét telehányt.

Amúgy jó volt minden.

Standardot fújtunk, a tömeg meg tisztelte a ritmust. A piák érkeztek, mi ittunk, és éjféltájt a társam trombitájába öntötte fekete lelkét. Én a trombonommal a tarkóját simogattam, majd az utolsó szünetben a csajjal levonult a klozetbe. Fönn, a félretaposott lépcső tetején álltam. Kezemben a harsonával, részegen egy részeg fiatalembernek válaszolgattam.

- Aha.

- De ez a trombitás csakugyan mindenkit lealáz.

- Na, ugye.

- Az öreg csutkán fúj.

- Hát.

Sokáig ácsorogtam. Feltűnt a tulaj, azt kérdezte, mi történik, hol vannak a zenészek.

- Itt vagyok - böffent fel belőlem.

- Hát az öreg meg a csaj?

És megszólalt a dob, valahol az emelvényen. Odakeveredtem valahogy, és lenyomtam az én részem. Erőltették a ritmust trombita meg vokál nélkül is.

- Láttad az öreget meg a csajt? - kérdeztem a tulajt, mikor már a hangszeremet csomagoltam.

- Csak az öreget.

A húgyban hevert. Megráztam, majd valahogy felemelkedtünk.

Hajnalodott.

- Öregem - súgta a haverom, miközben zajt ütöttünk a hideg konyhában, amíg azt vártuk, hogy a kandúr a heverőről lemásszon.

- Tessék?!

- Nagy voltam, tudod?

A hálószobaajtó ablakának képernyőjét bámultam.

A feleségem pamut téli hálóinge a műsorszünet zajával susogott.