A Ludasi- és a szomszédos Palicsi-tó a dilúviumban (jégkorszakban) keletkezett eolikus (üledékes) sekély tó. Egyedülálló sztyeppei tavaink megérdemelik a törvényes védelmet, különösen ha tudjuk, hogy a Ludasi-tó veszélyeztetettsége ellenére madártani szempontból európai jelentőségű, ami miatt rákerült ramsari területek (nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek) listájára. A terület hasznosításával szemben a védelmi intézkedéseknek elsőbbséget kell élvezniük. A fenntartható fejlődés elvéből, azaz a biodiverzitás minden elemének fenntartható hasznosításából kiindulva a Ludasi-tó érdekében mihamarabb tenni kell valamit. Meg kell értenünk, hogy az ember tevékenysége és a környezet közötti egyensúly helyreállítása nem csak a helyi, hanem a globális biodiverzitás megőrzésének és az ember fennmaradásának is előfeltétele.
Annak ellenére, hogy mindez nyilvánvaló, napjainkban is szemtanúi vagyunk a Ludasi-tavat és közvetlen környezetét (Körös, Palicsi-tó, Szabadka-Horgosi-homokpuszta) érintő emberi tevékenység negatív következményeinek. A Vértó és a Sóstó már végleg elpusztultak. A Ludasit-tó természeti értékeinek megőrzése szempontjából legégetőbb probléma a víz minősége és mennyisége. A tó jelenlegi állapotának és jellegzetes ökoszisztémáinak áttekintésekor a tavat és a környező területek állapotát együtt kell vizsgálnunk, hiszen a Ludasi-tó elválaszthatatlan egységet alkot a Palicsi-tóval, amellyel peremcsatornán keresztül áll kapcsolatban. Szabadka és az egész régió iparosodása és urbanizációja következményeként a Ludasi- és a Palicsi-tó, a síkság két gyöngyszeme haldoklik.
A Palicsi-tó turisztikai hasznosítása oda vezetett, hogy a tó és környéke elvesztette az eredeti tájra jellemző tulajdonságait. A Ludasi-tó harminc évvel ezelőtt még viszonylag jól megőrzött természetes oázisnak számított. Jelentős állomása volt az észak-déli madárvonulási útvonalaknak. Ritka madarak fészkelő és a vándormadarak pihenő és táplálkozó helyéül szolgált. Úgy tűnt, hogy a civilizáció árnyéka sohasem fog a Ludasi-tóra vetődni. Azonban a Palicsi-tó vonzáskörébe tartozó ipari létesítmények sűrűsége, a környező települések terjeszkedése, Szabadka lakosságának rohamos gyarapodása, az infrastruktúra bővülése jóval meghaladta a környezet kapacitását, és felgyorsította a Palicsi-tó eutrofizációját és autochton (őshonos) ökoszisztémáinak a degradációját. A Palicsi-tó 1970-ben megkezdődött szanálása, a beruházás anyagi korlátai, és a munkálatokat irányítók kellő ökológiai jártasságának hiánya a viszonylag megőrzött állapotú Ludasi-tó degradálódásához vezetett. Már akkor is tisztában volt vele mindenki, hogy a Szabadka kommunális és ipari szennyvizét megtisztítani hivatott berendezések nem felelnek meg a szükségleteknek. Ennek következményei napjainkra egyre eklatánsabban (meggyőzőbben) jutnak kifejezésre. A Palicsi- és a Ludasi-tó peremcsatornával történő összekapcsolása által a Ludasi-tó a szennyező anyagokkal terhelt és csak részben megtisztított víz tározójává vált. A szennyezett víz azután a Ludasi-tó északkeleti részén átfolyó Körös továbbításával végül a Tiszába is eljut. Az ökológiai szemléletmódot nélkülöző környezeti beavatkozással az ember felgyorsította a Ludasi-tó eutrofizációját. E folyamat kialakulásához több ok is vezetett.
Közismert, hogy a Ludasi-tó több forrásból kap vizet: a freatikus vizekből (felszínhez közeli talajvizekből), a Körösből és a Palicsi-tóból. A vízutánpótlás szempontjából kevésbé jelentős, de nem elhanyagolható a légköri csapadék sem. A sorozatos száraz esztendők következményeként a tó egyre nagyobb vízhiánnyal küzd. A nyári hónapokban gyakran kritikus szintre csökken a vízszint, ami már a tó élővilágának létét is fenyegeti. A Körös évszázadokon keresztül ellátta a tavat vízzel, egykor a Szabadka-Horgosi-homokpuszta keleti, alacsonyabb fekvésű területeit, a mai tőzeglápos részeket is elöntötte. Nagy vízhozamú folyócska volt a Körös, több malom üzemelt rajta. A vízhozam csökkenéséhez hozzájárultak a Körös magyarországi szakaszán kiépített zsilipek és halastavak. A kevesebb víz miatt veszélybe került a Ludasi-tó élővilága.
A nyilvánvaló problémák áthidalása érdekében szükség lenne a palicsi tisztítóberendezések kapacitásának a bővítésére, másrészt pedig a Tisza-Palics-csatornán át friss vizet kellene juttatni a tóba. A Tisza-Palics-csatorna munkálatainak a megkezdésekor a Természetvédelmi Hivatal felajánlotta, hogy a Tisza vizének bevezetése előtt felmérné a Ludasi-tavi ökoszisztéma állapotát, valamint a tiszai víz tóba való vezetésének a dinamikáját. Az intézet munkatársai 1992-ben kiemelték a peremcsatorna lezárásának szükségességét, ezzel párhuzamosan pedig szorgalmazták a Tisza-Palics-csatornát a Ludasi-tóval összekötő csatorna megnyitását, amin át a tó a Palicsi-tóból érkező víznél jobb minőségű tiszai vizet kapna. A Tiszából érkező víz bevezetését a tóba szakembereknek kellene felügyelniük, vigyázva arra, hogy a meglévő biocönózisok minden elemének az állapota változatlan maradjon. A Természetvédelmi Hivatal ilyen irányú igénye és figyelmeztetése nem talált megértésre a tó kezelőjénél. Még nem késő megállapítani az alaphelyzetet, és az ökológiai elvek figyelembevételével a tóba vezetni a vizet, ami hozzájárulhatna a minimális egyensúlyi helyzet fenntartásához. Később (1995-ben) a Természetvédelmi Hivatal megismételte ajánlatát, nem csak a Ludasi-tó, hanem a Palicsi-tó pillanatnyi állapotának a felmérésére is, de ezt az ajánlatot és a figyelmeztetéseket sem vették komolyan.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a vízhiány mellett külön problémát jelent a víz minősége. A Palicsi-tó II. szektorából a tisztítás ellenére a peremcsatornán át nagy mennyiségű iszapot és szervetlen sókat tartalmazó víz érkezik a Ludasi-tó északnyugati részébe, ahol az iszap leülepszik. A szervesanyag-terhelés, a víz magas hőmérséklete, a jelentős mennyiségű szulfát és a vastag iszapréteg nem csak a víz minőségére hat, hanem a visszahúzódó félben lévő makrofita vegetációra is. Az egykor jelen lévő úszó és lebegő vízinövények helyén ma algák burjánzanak. A csapadékszegény és az átlagosnál melegebb években a tömegesen elburjánzó algák spenótlé színűvé változtatják a tó vizét. Az algák jelenléte az eutrofizáció mértékét jelzi. A vízben nagymennyiségben jelen lévő, bomló mocsári növények maradványai tovább növelik az iszapréteget, és serkentik eutrofizációt. Az iszapos meder és a nádas egykor csak a sekély északi tórészre volt jellemző, míg a középső és a déli részeken "tiszta" volt a víz, és agyagos a meder. Napjainkban a vízmennyiségnek az említett okok miatti csökkenésével párhuzamosan a tó minden részén kifejezetté vált az eliszaposodás. A tóba érkező jelentős mennyiségű hordalék mellett az eliszaposodáshoz hozzájárul a Peščara öntözőrendszere is. A tó mellett gazdálkodók korábban jelentős mennyiségű vizet használtak kertjeik öntözésére. A déli részen felállított nagyteljesítményű öntöző rendszer a tó északi részéből a vízzel együtt az iszapot is délfelé húzza. Ez és az amúgy is sekély víz feltételeket teremt a tó középső részein a "nádszigetek" megjelenéséhez. A nádszigetek fészkelő helyül szolgálnak a madarak számára, a tó délnyugati részében pedig búvóhelyet biztosítanak a vidrának. Ezért nem beszélhetünk csak a nád negatív szerepéről. A nád különleges bioszűrő és bioakkumulátor, mert tisztítja a vizet, magába szívja a mérgező sókat, a fémvegyületeket, a növényvédő szereket és a fenolokat. Másrészt viszont a nád benövi a szabad vízfelületeket és egyéb környezeti tényezőkkel együtt hozzájárul a tavi biotóp elmocsarasodásához.
Tisztító szerepe ellenére a nád nem képes semlegesíteni a mezőgazdaságban használatos vegyszerek káros hatását. A tó körüli őshonos ökoszisztémák felszántásával és megművelésével megsemmisült a sztyeppe; a vegyszerek bemosódnak a tóba, mérgezik a vizet, és tovább serkentik a már amúgy is kifejezett eutrofizációt.
A nád gátolja az eróziót is, átszövi és megköti a talajt. A Ludasi-tó estében azonban nem kívánatos a nád előretörése a keleti lejtős löszparton, mert kiszorítja az itt még fragmentumaiban fellelhető jellegzetes sztyeppei vegetációt. A keleti löszpartot a ritka növények, a fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis), az osztrák zsálya (Salvia austriaca), a kövér aggófű (Senecio doria), valamint egy pannon endemikus növény a száratlan csűdfű (Astragalus excapus) jelenléte teszi különösen értékessé és rendkívüli botanikai jelentőségűvé. A száratlan csűdfű hazánkban csak két bácskai lelőhelyen fordul elő. Más ritka növényekkel együtt szerepel Szerbia Vörös Könyvében. Ezért nemkívánatos a nád térhódítása a löszparton. Az említett ritka növények jelenléte indokolttá teszi a Ludasi-tó jelenlegi védettségi státusát. A Természetvédelmi Hivatal támogatja a szabadkai Csornai Richárd Ökológusok Egyesületének kezdeményezését az őshonos sztyeppe revitalizációjára (visszaállítására) a tó alkalmas élőhelyein. Ily módon hozzájárulhatnánk a tó biodiverzitásának "in situ" (eredeti állapotában) való megőrzéséhez.
A sztyeppe jelentőségén kívül nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a Ludasi-tavi rezervátum elsősorban tavi ökoszisztéma. Minél előbb gondoskodni kell a tó vízellátásáról a Palics-Tisza-csatornából, meg kell akadályozni a szennyvíz és vele az iszap bevezetését a Palicsi-tóból. A Ludasi-tó kiiszapolása ugyancsak sürgős feladat. Ezekkel az intézkedésekkel meg lehetne akadályozni az eutrofizáció fokozódását.
A szabadkai vízművek javaslata, hogy a peremcsatornát betömve, a Palicsi-tóból a részben megtisztított szennyvizet vezessék a Szabadkától északra fekvő alacsony fekvésű területekre, nem sokat segítene a Ludasi-tó állapotán, mert így sem kapna több vizet. Az eutrofizáció nem csökkenthető a felhalmozódott iszap eltávolítása és jelentősebb vízpótlás nélkül. Másrészt a szennyvíznek a Körös menti alacsony fekvésű, lapályos területekre való bevezetése a Palicsi-tó 1970-es szanáláshoz hasonlóan degradálna egy még viszonylag megőrzött állapotban lévő természetes környezetet. A célba vett terület a Szabadkai-erdő Regionális Parkhoz tartozik. A legújabb vizsgálatok bebizonyították, hogy a világban eltűnő félben lévő, rendkívüli értéket képviselő, síkvidéki tőzeglápos területről van szó. A biodiverzitásról szóló nemzetközi egyezmény kötelez bennünket a ritka fajokat, sajátos társulásokat és fragilis (törékeny) ökoszisztémákat magukba foglaló tőzeglápok megőrzésére. Mivel ezeken a területeken egyedülálló, csak itt fejlődő, posztglaciális (jégkorszak utáni), hideg éghajlatú korszak reliktumai (maradványai) alkotta növénytársulások vannak. A tőzeglápos területek az edényes növények ritka lelőhelyei közé tartoznak Szerbiában, ezért a Természetvédelmi Hivatal azon munkálkodik, hogy a terület megfelelő védelemben részesüljön. A Szabadka-Horgosi-homokpuszta e rendkívül értékes területei a tervek szerint részét fogják képezni egy a határainkon átnyúló természetvédelmi övezetnek. Mindez azt mutatja, hogy a szabadkai körzet vizének a Körös menti területekre való elvezetését célzó ötlet nemcsak, hogy kivitelezhetetlen, hanem még az ilyen irányú tervek szövögetése is megengedhetetlen az ökológusokkal folytatott előzetes konzultációk nélkül. Tapasztalhattuk, hogy a hasonló - alapjában véve jó szándékú - tervek a Ludasi-tó ökoszisztémájának a degradációjához vezettek.
Dr. Branislava Butorac
Szerbiai Természetvédelmi Hivatal, Újvidéki Részleg
(fordította: Gergely József)