Sáfrány Attila
A tükörben III.

Kedves, nézz magadba,

álmaid kirakatban,

címke van a mosolyodon

és szavaid is árucikkek lettek.

Kedves, te tudod,

ez csakis miattad lett így.

Én is, csakis

miattad maradtam meg

magány(od)nak,

bár szeretlek,

beszűkült világodnak,

bár átvilágítalak.

A fényed, a szemed

maradtam mégis,

hogy velem áldd vagy átkozd

a napot,

amiért fölfedezned kellett

magad mellett,

s amiért elvetettél

a tudatodban,

amikor elvetettél

miattam minden elved.

Én azonban mától emberséged is,

tükröd is lennék, kedves,

hazugságaid szobra.

Eközben belém is bolondulhatsz,

akár szerethetsz is,

csak azt nem szeretheted majd bennem,

amit igazán szeretnél:

hogy ne lennék,

bár sohasem születtem volna melléd.

De kedves, eltüntetni úgysem tudnál,

hiszen nemcsak a tükröd vagyok

én, aki te vagyok.

Arc poetica

Ez lehet az én arcom

a tükörben, ez lehet

(ha vele véget ért harcom).

És ha van még miért

a tükörbe nézni,

mert van miért

élni, csak úgy önmagáért

közönséges életet élni.

És ha van még miért meghalni,

a nagy szavakat mellőzve.

Valahogy így befejezni.