A Virtuális Írótábor
2002 felhívása
zEtna - 50. Kanizsai Írótábor
Kedves Kolleg/in/a!
A minap az alábbi levelet kaptam.
"Közepes tömegű férfikorpusz vagyok, és meglehetősen kétbalkezes. Nem véletlen, hogy e levélkét úgy írom alá, ahogyan ez alul olvasható. Hogy mi történt velem, ne kérdezze - cserbenhagyott a memóriám, azt sem tudom, ki vagyok, hogy hogyan hívnak. Egy fecni mindenem, ez maradt csak a zsebemben (az is csak feltételezés, hogy a zakó saját). Rajta egy sor, próza vagy vers. 'Nagyobb a felhőnél csak az árnyéka volt. Ez ment előtte, s a felhő nem látta, hova lép.' Ebből gondolom, hogy valamiféle irodalmár lehettem. A szerkesztő úr, az írótársak talán tudják, miféle. Meglehet, bírnak egy-egy tárgyammal, kéziratommal, s visszaküldik nekem. Remélem, naplóikban is írtak rólam elvétve pár sort, amiből összerakhatom elveszett életrajzomat. Bizonyára van pár közös emlék, amelyet hirtelen jött beszámíthatatlanságom folytán már csak a másik őriz. Juttassanak mindent vissza hozzám, ne hagyják rasán a tabulám!
Bizonyára barátjuk: Balog"
Közvetítésre kért fel tehát ez az emlékezetkieséses
(nem igazán emlékezetes) személy. Úgy véli - nem kissé
értékelve túl kapcsolataimat -, én ismerek írókat,
kritikusokat, a végérvényes életrajz-szócikkek
szerkesztőit, meg talán azokat is, akik nem csupán a
megtörténtet, az elkövetkezendőt is papírra vetik. Rajtam
semmi ne múljék. Íme, a mellékelt e-mail címen lehetővé
teszem a Balog úr hagyatéka összegyűlhessen. A
Balog-identitás ezzel tehát legalább annyira az Ön gondja is,
mint az enyém.
Bevallom, amíg együttes lehetőségeinket latolgattam,
elragadtattam kissé magam, s már arra gondoltam, kikerekedhet
így az egész életmű is, sőt talán életművek sorára,
talán egy kollektív identitásra (lásd Sebők Zoltán: Luther
Blissett Berlinben) is futná! Klónozhatunk tehát magunknak
egy írót, egy barátot, egy mintaképet, vagy egy közderűre
alkalmat adó paprikajancsit, illetve egy közmegelégedésre
szolgáló közös többszöröst!
Bárhogyan is legyen, a klón neve Balog. Az életrajz és az
életmű összeálló mozaikkockáit aztán majd rendre
megküldöm, lehetőség legyen a kiegészítésekre és a
kritikai észrevételekre is. A zEtnán pedig www.zetna.org.yu/balog
címen lesz a vállalkozás követhető, amely a zEtna idei
virtuális írótáborának is témája, sőt 2002. szeptember
4-től 7-ig a Kanizsai Írótábor alkotói is bekapcsolódnak a
folyamatba, hozzájárulhatnak az életmű kiteljesítéséhez.
A Balog-szövegeket a balog@zetna.org.yu
drótposta-címre várom.
Barátsággal
Dumás, a moderátor
A kikerekedő élet(mű)
50. Kanizsai Írótábor - program