Döme Szabolcs
Az üveg mögül

Rongyos felhők mögött bujdokol a hold,
s ablakom alatt hűvös szél rikolt.
Az üvegen csikorog vastag körme,
mikor házam előtt sír, szalad körbe.

S karcolva, szenvedve betűket szánt.
„Anna” – írja, mit a sors szívemnek szánt.
S húzom terhem, mint sarki eb a szánt.
Lihegés-kín-jég-ostor. Mégis elszánt.

Újra van hold . – Ág-árnyak az udvaron.
Megszőtte csipkés abroszát az este.
Egy szürke galamb párjának udvarol,

Holott az előbb még csak leste, leste.
Most szárnyait széttárva, búgva dalol.
S vékony ágon reszket vékony teste.