Aaron Blumm
Tokyjó 1526
- Ahogy az egyik
évszak a másikon áttűnik...a.z
óceán partján Japánban, Tokyjóban sms-t írt egy poéta.
1526 híres évszám volt a kalendáriumban, többfelé is jegyezték, mondjuk konkrétan a japánok a
fűzfagyökérzés miatt.
- Több is veszett 26-ban, mondja két japán szakéivás előtt.
Az sms-vers így szólt:
1526-ot azóta a japánok nemzeti ünnepként vésik.
- Ha körülnéz, azt látja..h.omályos
szobában találom magam, ha lehalkítom a fényeket, az ablakon
keresztül látom a város zsibogását is, ami viszont igencsak
csekélyke, csak egy-két kifakult vurstli világlik. Egy kutya lábmaszírozó
facsontot tesz elém. Késő van, bal fülem ekvivalensen
bezubog, régi rádiókon hallgatok régi lemezeket. Vörös
fények égetnek be kitörölhetetlen foltokat a sötétkamrába,
szét van minden, pont mint én.
A barátomról annyit kellene elmondanom, hogy imádja a számítógépeket.
Önök viszont biztosan ismerik a történetet a kőművesről, akinek egy kavics került a cipőjébe, ő nekidőlt a betonkeverőnek, ami ugye gyakran ráz, és elkezdte kirázni a kavicsot. Amikor az egyik közelben levő kollegája meglátta, fogott gyorsan egy lapátot, és hatalmasat ütött a hátára.
Emberünknek nem lett különösebb baja, eltört ugyan néhány bordája, és kisebb agyrázkódást is kapott, de jól van. Mondom, itt történt nálunk a szomszédban, én is szemtanúja voltam.
- A falikárpiton a légyott..a.z
Iszlám Férfiak Társasága azért szivesen fogad. Számos
poént mondanak, férfi vagyok én is. Márta néni, miközben
rakom ki a bűvös kockát,
mégkérdi, meddig leszek még gyerek. Beremeg a jobb fülemben a
dobhártya, ezért sok fokhagymát eszek. Az Iszlám Férfiak
Társasága hozsonál: - Ótatánk az első nagy háború alatt
orosz fogságba kerülvén gmüzlit evett. Egyszer amint ott
evett, elébbe lépett a
Bakanics Ferkó szintén Kishegyesről. Gyurám, bazmeg, mondta a
Ferkó, te itt ténferegsz, miközben az asszonyod a zsidóval
mászkál a piacon? Más mendemondák is voltak. Feri bácsi,
noha éjjeliőr volt, gyakran hazajárt esténként megnézni az
asszonyt. Talán a legtöbbre
is vitte velünk szemben, felment Pestre, és összeszedett egy
nőcit kereken. Kis jelvényt visel, Úristen, mennyi minden
volt, mondja.
A barátom a hátsó kis rezidenciájában annyi használhatatlan és használható számítógépet halmozott fel, hogy csak félseggen tudtam ülni, ha elmentem hozzá. Előbb le kellett söpörnöm néhány hangkártyát, hogy le tudjak ülni a kanapéra rendesen. A barátom egy kis virtuális várost is felépített néhány kibelezett alaplapból, mindig meg kell néznem, Tokyjónak hívja, kis reaktorai, lakótelepei, Pentagonja van. Könyvtár, városközpont. Egy nap, amikor betértem hozzá, azt láttam, hogy erőteljesen rázza az áram, miközben derékig volt az egyik számítógépben.
X. úr, a másik szomszédom, világéletében utálta a macskákat. Egy nap, amikor a feleségén keresztül macska keveredett a fürdőszobájába, zsákba tette, kiment vele a város melletti síkságra, sík terepre, mivel a macskák, mondja X. úr, reflexszerűen a legmagasabb pontra kapaszkodnak, és elengedte. Amikor X. úr elengedte a kutyákat is, a macska az ő fejét találta a legmagasebb pontnak.
Hehehe, az én fejem volt a legmagasabb pont, mondja X. úr, akinek a bal szeme közben furcsán remeg.
(Velem történik)
A másik város, amihez közöm van, itt terül el alattam, el tudom mondani pontosan, mi hol van, áramot is tudok belékapcsolni, és akkor beindul az atomerőmű.
Darazsak voltak, mondja a számítógépes barátom, a darazsak ellepték a házat, és egy darázs mászott be a cipőmbe. A macskás sztori X. úrral változik, de nem sikerül pontosan megtudnom.
Emberből vagyok én is,
egyszerű polgára Tokyónak, én sem tudhatok mindent.- ...csak ezen az arcon
nem tűnik át semmi.