Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

Fordítás rózsa-áron
(Danilo Kiš Ady-szótáráról?)

„Túlzottan megváltozott a világ”
(D. K. : London fölött nem lesz eső)

Két szerző, akiket összeköt a gilgamesi motívum, a halál révülete, Baudelaire szelleme, meg persze sok egyéb magánszférába tartozó mozzanat (természetesen más-más nézőpontból), de legfőképpen a közép-európai térség, annak történelmi hagyománya és neuralgikus pontjai, valamint az önmarcangolás. Összefonódik az a kétféle törekvés, hogy a művész ne szemfényvesztő, hanem a minden legyen, hogy a honi röghöz hű maradjon, de a tágasságba jusson, hogy azzal a bizonyos borgesi vízválasztóval megbirkózzon. Danilo Kiš szerint az önmarcangolásból nőtt ki a magyar irodalom legnagyobb és legtragikusabb alakja.1 Erről a tragikus költőről pedig mostanában keveset beszélnek, legfeljebb az évfordulók zökkentik ki az irodalomtudósokat és olvasókat a hallgatásból.

Danilo Kiš absztrakciója így hangzik: „A történelmet a győztesek írják. A szájhagyományt a nép teremti. Az írók fantáziálnak. Bizonyos csak a halál.”2 Esterházy Péter a kilencvenes években, (mondjuk így:) családregényének írásakor, a hosszú kilenc év alatt gyakran érezte ennek a Danilo-szövegnek a segítségét, amelyet már (ironikus, áthúzott lábjegyzettel, más fordításban) a Bevezetés...-be beillesztett.

Ady publicisztikájában groteszk jegyzeteket talál az olvasó, amelyekben az idézett fantáziálást a tömegeknek tulajdonítja, a művész viszont a haláltudat ellenére tettekre vágyik, vívódik, alkot, noha Don Quijote örökségét hordozza: „Mit csinál a tömeg? Születik, eszik, iszik, játszik, párosul, képzelődik és meghal. S a Don Quijoték? küzdenek, eszmetűzben égnek, teremtenek és meghalnak éhen. . .”3 A modern bolond lovagokhoz hasonlóan tehát a Don-Adyk is egyszer érezni fogják a tévesztett élet átokszerű szemrehányását? Lovag-én az Egy párisi hajnalon szövegében az új balga jelzőt kapja (Vö. „Új balga Don, modern, bolond lovag. . .”).

A szerzőpárt összekötik a mesemotívumok is, amelyekre Sára Péter figyelt fel Ady opusában, Danilo Kiš hősének varázstükrével (amelybe szerző-én is gyakran belenézett) szintén foglalkozott a recepció. Foglalkoztak az Ady-fordításokkal is, amikor megjelentek.4

Fordítható-e Ady? Ez a kérdés a francia fordítások nyomán merült fel. „Bárhol szólalt meg eddig idegen nyelven (. . .), értetlenségbe ütközött” - állapította meg róla Dobossy László még a nyolcvanas évek végén, ám hozzáfűzte, hogy a szomszédos népek irodalma kivételt jelentett, mert a fordítók is, az olvasók is érzékelték a távlatot, a hátsó szöveget, amely ott vibrál az Ady-líra körül.5

A következő egybevető olvasás erre a vibrálásra és a részletekre összpontosít, a részletet a megfelelő részlethez viszonyítja, a megjegyzések pedig a virtuális elvárások mozzanatait veszik figyelembe.6 Régen foglalkoztunk ezekkel a szövegekkel, érdemes újra elővenni, belemélyedni, újra-értékelni. . . Én magam egy tíz évvel ezelőtti kézirat példáit is áttekintettem (lehet, hogy az Ady-opussal kapcsolatban felmerülő újrarendezés felelőssége izgat, amelyet a mai napig nem valósítottunk meg?!), és ebből, valamint az újabb példákból most a fordítás szempontjából válogatok.

 Szövegmutatványok

Az eredeti modell:

 Táltos

Az ősi magyar hitvilághoz kapcsolódó, az eredeti befogadóban éppen az eredet, az identitás élményét felkeltő táltost a 'varázsló' alkalmazásával oldja meg a fordító, azzal, hogy beiktatja az 'ősi' jelzőt, jóllehet ezért fel kell áldoznia a sarjra vonatkozót, az átkost. Az utóbbi például a magyarságversek szempontjából rendkívül jelentős. Ennek hiánya (a fordítás legkritikusabb pontja) azonban az eredeti befogadó látószögéből okoz igazán dilemmát. Az elátkozott költő-lét viszont összekötheti szerzőt és fordítót.

Bús

A bús szó fordítási lehetőségei tehát: tužan 'bús, bánatos, szomorú', illetve jadan 'nyomorult, nyomorúságos, szerencsétlen, szánalmas'. Az utőbbi két példa esetében ki is maradt a bús jelző, a referenciális jelentés tekintetében eltérést mutat a maskara helyett alkalmazott 'halálsápadt arc', amely feltételezhetően a halotti maszk képzettársításával kerülhetett a célnyelvi szövegbe. A jelzőt az eredeti befogadó, a Nyugathoz kapcsolódó szerzők olvasója semmiképpen sem cserélné fel más szóval, a fordító viszont nem elégedhetett meg egyetlen megfelelő következetes használatával, hiszen az egysíkúság, a nyelvi sivárság veszélyét érezte volna. A fordítói „veszélyhelyzet” tudatosulása ennélfogva különféle változatokat eredményezett.

Csókol

A talányos csókol ige helyett a súg került be a fordításba, vagyis a titok gyengéd kimondása, elárulása, ezáltal azonban a titok elmondhatóvá, verbális titokká változott át.

Csókolnivaló

A csókolnivaló csók hiányát az új forrás hiányával, kiapadásával érzékelteti a fordító, Adynál viszont az eredmény, a csókká válható csók hiánya emelkedik ki. 

Csókos

A csókos Párizs 'szerelmes' várossá lett. A nyelvjáték nyelvjátékkal fordít-ható, viszont a könnyes csók a könny csókja, a csókos könnyű a csók könnye lett. Az inverziós művelet az olvasó szempontjából is nehezíti a megértésig vezető utat.

Sejtelem-csók

Ady jellegzetes kötőjeles összetételét birtokos szerkezet váltja fel. 

Dal

Ady egyik leggyakoribb szavát (a szerb nyelvben 'vers' is), költészetmetaforáját a fordító adys szellemben „megtoldotta”, és ily módon a verssor más emocionális hatást vált ki.

Daltalan

A fosztó képzős melléknevet értékvesztésként értelmezte a fordító, amikor a 'szomorú' vagy a 'néma' mellett döntött.

Fej

A fej 'homlok' lett a szerb szövegben, a szemantikai tágasság ily módon természetesen károsult. A magyar olvasó a szövegköziség nézőpontjából könnyen befogadja a verssort, elég ha Az apostol sugár-motívumára utalunk, noha az eredeti befogadó elváráshorizontjába is inkább a homlok illik bele. A fordító ellenben a célnyelvi olvasó elvárásait, a líraértés nyelvi-stilisztikai tapasztalatait tartotta szem előtt.

Szatír-arc

A kötőjeles összetétel eltűnik, a fordításban az 'arc' jelentésű szerb szó marad, a szemantikai távlat, a mitológiai/önmitológiai aspektus hiánya főként az eredeti befogadó, az Ady-olvasó pozíciójából kifogásolható.

Hősebb

A hősebb 'erősebb' jelentésben kerül be a célnyelvi szövegbe.

Hús

A fenti példákban a fordító látszólag feláldozza a referenciális jelentést, a filológiai pontosságot, és a redundáns megoldást választja. Ily módon érzékelteti a kegyetlen, szinte harsány harcot vagy csókos ütközetet, viszont mindvégig megmarad a test, a testiség jelentéskörében. A lírai én attitűdje, „az emocionális alaphelyzetbe helyezkedő nyelvi újraélés”, a célnyelvi megvalósítható-ság szempontja válik fontossá.

Tengeres

A sajátos, főnévből képzett melléknevet, illetve költői jelzőt helyhatározói szerkezet váltja fel a célnyelvi szövegben, a fordító feláldozza a referenciális jelentést. Az adott szöveghely tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a fordítás szövege a tengerességgel szemben a partot, a szárazföldet emeli ki. Az eredeti szöveg alliterációja nem kerülhetett át a célnyelvi szövegbe.

Ősz, őszi

A referenciális jelentés tulajdonképpen megmarad, ám az első példa esetében a találkozás jelentőségére utal a fordító, a második példától a belső rímre, a tempóváltásra is felfigyel az olvasó, az utolsó esetben megmarad az 'őszi' jelző. 

Mámor 

A mámor jelzőt az első példában a 'bíbor, bíborszínű' váltja fel a fordításban, a második esetben a szófajváltás szembetűnő, a harmadik példa szemantikai távlatokat nyit, a fordító értelmező pozíciója, bohémség és költői szenzibilitás összefonódása, illetve ennek múlékonysága jut kifejezésre.

Pézsma-szag

Ez a példa azért érdemel figyelmet, mert megmarad a kötőjeles összetétel, viszont a fordítás szempontjából a kulturális kontextus szerepe sem elhanyagolható.

Ronggyá-szedettebb

A jellegzetes adys szóösszetételt a 'rongyos, toprongyos' állapotban lévő lélek képe, a konkrét képszerűség fejezi ki.

Meghalok

A fordítás esetében a verssorba bekerül a „fiatal” szó, a fiatalon meghalni jelentés.

Piros, pirosabb

A piros fordítási lehetőségeinek változatosságát ez a néhány példa is szemlélteti: 'pír, piros, életerős, illetve viruló, boldog'. Az utóbbi felszólító módú igealakok ('sugározz, erősíts') referenciális jelentése az előző példához hasonlóan eltér a forrásnyelvi szövegétől, ugyanis a fordító értelmezői pozíciója kerül előtérbe.

Lélek, lélekjárás, önlélek

Ady Endre költészettel összefüggő lélek szava például 'mell, kebel', illetve 'lélek, szellem, elme' jelentésben került be a fordításszövegekbe; éppen a lélek változatai kapcsán válik nyilvánvalóvá a fordító vívódása, valamint ars poeticája. A fordítások sarkalatos pontja a lélekjárás megközelítése.

Az Ady-fordítások vizsgálatakor a szelektív, bemetszéses eljárást választottam, amelyet a verseskötetek fordításkritikusai gyakran alkalmaznak, olvasói pozícióm viszont többnyire a szövegköziség pozíciója volt, az utóbbinak szintén jelentős hagyománya van a fordítástudományban. A versfordítás egyébként a formaközpontú szövegtípusba tartozik, de a nyelvi dimenzió és funkció figyelembe vétele ugyancsak elengedhetetlen. A fordításelmélet arra is rámutat, hogy ha az eredeti szöveg szerzője eltér a nyelvi normától (gyakorlatilag minden szerző ezt teszi; Adyra, Ady kemény veretű nyelvére pedig ez fokozottan érvényes), akkor (a formaközpontú szövegek esetében különösen) a fordítónak is el szabad térnie a nyelvi normáktól, különösképpen, ha ilyen eróziókkal esztétikai célokat ér el, és ha valóban szabadságában áll, hogy alkosson.7 A fenti szövegrészletek éppen a normától való eltérés aspektusából vették szemügyre a fordító célnyelvi megoldásait, a prozódiai vonatkozások most háttérbe szorultak.

Fordításkritikai szempontból tanulságos az ekvivalencia-norma eltéréseinek vizsgálata. A referenciális jelentés tekintetében változásokat tapasztal az olvasó, a pragmatikai jelentés síkján különösen szembeötlő a különbség (valójában ezt sínyli meg a referenciális jelentés is), hiszen a más nyelvű közösség más befogadó is, tehát másként viszonyul a jelölt fogalmakhoz, elég ha a táltos vagy az átkos (átok) példájára hivatkozom. A hús kirívó példája a fordító céltudatos emocionális hatástörekvésének, a rájátszásnak, mert a célnyelven belüli jelentés szempontjából ezt a szót, metaforát, Ady-motívumot a fordító felcserélhetőnek tartotta. Jelentéstani tekintetben Ady kötőjeles összetételei, valamint archaizáló törekvése jelentik az igazi kihívást a fordító számára, gyakran itt rejlik a többlet, a távlat, az a gondolkodás- és beszédmód, amely ellenáll a fordításnak, a célnyelven belül ezek emocionális hatása csökken, noha a fordító természetesen talál valamiféle megoldást. Az Ugar- és a háborús versek „szellemi klímája” szintén veszít hatásából a célnyelvi befogadás esetében. Ezek a kérdések azonban már átvezetnek a nyelvfilozófia területére, összefüggnek azzal, hogy a jelentés közvetlenül nem azonosítható a referenciával, illetve összekapcsolódik a fordítás meghatározatlanságával és Quine radikális fordításról vallott elvével.8 Vajon milyen kézikönyv kerekedhetne ki a meglévő Ady-fordításokból? Egyáltalán érdemes-e ezzel a gondolattal foglalkozni, hiszen minden esetben más célnyelvi megoldás alkalmazható.

Hogy mennyiben fordítható Ady, az az eredeti befogadó szempontjából továbbra is fogas kérdés, de hogy kell és szabad az adys többlettel foglalkozni, arra minden eddigi és ez a mostani újraböngészés is rávilágíthat.

A rózsa például a mitológiai szerelem-istennő és a Mária-kultusz virága, vagy-is profán és szakrális találkozására utaló virág. Danilo Kiš költői szótárában maga a vers a darabokra tépett, bomló rózsa. Fordításszövegei hasonlóképpen, tehát rózsa-áron keletkeztek.

Hivatkozások

1 Híd, LIII.,11., 1304. oldal. Utalások: Bosnyák István: Az ifjú Ady-fordító iundulása. 1313. Lásd még Sziklay László: Együttélés és többnyelvűség az irodalomban. Gondolat, Budapest, 1987, Thomas Strauss: A modern művészetről - utólag. Kalligram K., Pozsony, 1995 (D. K. mint az ötvenes-hatvanas évek Ady-olvasója és fordítója!), Hang és szöveg, Költészettörténeti kérdések a lírai modernségben. Osiris K., Budapest, 2003

2 D. K. : Dicső halál meghalni a honért= A holtak enciklopédiája. Fordította: Borbély János. Forum, Újvidék, 1986, 95. Esterházy Péter A szabadság nehéz mámora című kötetében hivatkozik újra erre a szövegre (Mily dicsőség a hazáért halni). Magvető Kiadó, Budapest, 2003, 24-25.

3 A. E. Publicisztikai írásai. Szépirodalmi K., Budapest, 1977, 15.

4 Tegnapok és holnapok árján. Petőfi Irodalmi Múzeum és Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1977, EX Symposion, 1993/3-4. és Juhász Erzsébet: Tükörképek labirintusa, Forum, Újvidék, 1996. D. K. Ivan Ivanji fordításait (1953) kihívásnak tekintette, ezt Sinkó Ervinhez írott levelében fejtette ki. Gerold László fordításkritikája az Új Symposion 1965/2. számában jelent meg.

5 D. L. : Válságok és változások. Magvető K., Budapest, 1988, 349.
Utalás: Hugo Friedrich: Struktura moderne lirike, Svetovi, Novi Sad, 2003, Ady Endre verselése, Akadémiai K., Budapest, 1990, Kecskés András: A magyar verselméleti gondolkodás története a kezdetektől 1898-ig. Akadémiai K., 1991

6 Papp György: Milyen kritika a fordításkritika? Logos K., Tóthfalu, 2001, A fordítás intertextuális alakzatai. Anonymus K., Budapest, 1998

7 A fordítás tudománya. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986, 266.

8 Farkas Katalin, Kelemen János: Nyelvfilozófia. Áron Kiadó, Budapest, 2002, 98-109.