Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

Az élet és a művészet máshol van

Milan Kundera (a franciaországi emigráns) botrányos Tréfa című regényét Louis Aragon századunk egyik legjelentősebb regényének minősítette. Ludvik Jan ártatlan tréfájának "tréfás" következményei ma már parabolaértékűek - mert az ismétlődőnek tűnő történelmi szituációk kegyetlen módon tréfálják meg az egyént. Erről szól a mi közép-kelet-európai történelmünk. Az egyéni élet szintén a szerelem tréfáiról, a megtréfált szerelemről vall. A kunderai komikum főként valamiféle parodisztikus rálátás eredménye, az egyén példákat keres kiteljesedéséhez, ellenben ezek az események megtréfálják. Mindaz, amit átél, az csak lecsupaszított utánzata valami távolinak. Ez az azonossághiány, a másholiság a Kundera-olvasók visszatérő élménye. "Miért, talán a paródia nem örök osztályrésze az embernek?" - teszi fel az író a kérdést Az élet máshol van című 1970-ben, még Csehszlovákiában írott regényében, amely csak 1973-ban jelenhetett meg Párizsban, a három évvel később kiadott Búcsúkeringőhöz hasonlóan.

A két regény között kimutatható a motivikus kapcsolat; példaként a fürdőhely regénytere, a lét szituáltsága, az ősz-tavasz jelentősége, a szerelem megközelítése, a "belső" világ emelhető ki. A regényelmélettel is foglalkozó Kundera az expozícióban, valamint a "cselekményszövésben" a szituációteremtés mestere. Mintha a narráció is a hagyományos regények narrációparódiája lenne, ehhez társul az a páratlan historikus érzék, amely a kunderai világ jellemzője. Iróniája minden abszolútumot megkérdőjelez, még a regényírás művészetének (ránk hagyományozott) értékmérőit is. Milan Kundera történelemolvasata abban más, hogy jelen idejű, sőt a szerző a hasonló történelmi helyzetek szimultán felfogásának híve. Szerinte nemcsak a történelemszemlélet, hanem maga a történelem is változik. Ugyanez érvényes az egyén életére is. Az élet máshol van című regényében a költő anyja teszi fel a kérdést: "Azt hiszik, hogy a múlt, mert már bekövetkezett, kész és változtathatatlan?"

Az egész regény a múltváltoztatást bizonyítja a forradalmi tettek példája és a művészi érték mércéjének firtatása által. Jaromil, a "kiválasztott" költő - az expozíció szinte mítoszparódiaként fogható fel - beépül a hazug, megcsúfolt és eltorzított eszmék rendszerébe, átéli a lírai költészet "kérelmező" szerepét, tudniillik az 1940-es évek szocialista paradicsomába kér bebocsáttatást. ("A lírai irodalom olyan világ, ahol bármilyen állítás igazzá válik.") Megtapasztalja ikerpárjának, Xavérnek áloméletét, és végül lánghalál helyett "vízhalált hal", mert történelmi hőseink a halál két említett lehetőségének tekintetében oszlanak meg.

Jaromil az értékeket parodizáló, a távlatból viszolygást keltő költőnemzedék tagja. Ha a költők átlépik a költészet tükörházának küszöbét, akkor végük, ők nem tudnak lőni, esetleg önmagukat találják el. A szerző 1986-ban ezt nyilatkozta hőséről: "Ne jöjjenek azzal, hogy Jaromil rossz költő! Túl olcsó magyarázat élettörténetére! Jaromil érzékenységgel, hatalmas képzelettel megáldott poéta. Remek fiú. És persze szörnyeteg. Szörnyetegsége azonban virtuálisan ott van mindannyiunkban. Bennem. Önökben. Ott van Rimbaud-ban. Ott van Shelleyben, ott van Hugóban. Virtuálisan ott van minden kor, minden rezsim minden fiataljában. Jaromil nem a kommunizmus teremtménye. A kommunizmus csupán rávilágított rejtett tulajdonságaira, csupán kieresztette a palackból azt, ami más körülmények között békésen, háborítatlanul szunnyadhatott volna tovább."(Chvatík. 2002., 184.).

A tűz- és vízhalál metafora a végpontokat jelöli a regényben: "Husz János mester vagy Giordano Bruno nem halhattak meg sem kötél, sem pallos által, hanem csakis a máglyán. Így változott át életük jelzőtűzzé, világítótoronnyá, messze a jövőben előrevilágító fáklyalánggá...

Jan Palach, aki húsz évvel Jaromil halála után egy prágai téren benzinnel öntötte le, majd pedig lángra lobbantotta magát, fuldoklóként aligha üvölthetett volna bele a nemzet lelkiismeretébe."

Akik önmagukban veszítik el magukat, azok vízhalállal lakolnak, mint Ophelia vagy Paul Celan. Percy Shelley összeköti a két pólust - vízbe fulladt, azonban barátai révén máglyán égették el. Jaromil nemzedéke nem érdemel tűzhalált, jóllehet ezek a fiatalok a romantikusok által hangoztatott lángoszlop-szerepre vágytak, ám legfeljebb félresiklott gyújtogatókká válhattak: "Mert a valódi, az igazi élet máshol van. A diákok fölszedik az utca kövezetét, fölborítják az autókat, barikádokat építenek, belépésük a világba szép és zajos, az utat lángok világítják be, és ünnepi könnygázgránátok robbannak. Mennyivel nehezebb dolga volt Rimbaud-nak, aki a párizsi kommün barikádjairól álmodozott, de Charleville-ből sosem jutott el hozzájuk. Ezzel szemben 1968-ban ezer és ezer Rimbaud-nak van saját barikádja, mögöttük állva utasítanak vissza minden kompromisszumot a világ eddigi uraival. Az ember emancipációja vagy teljes lesz, vagy semmilyen."

Az adott pillanatban nem látható be, mi az álom és mi a valóság, a prágai diákok sem vették észre 1949-ben, hogy ujjongásuk elvárt, kötelező beszédtett volt. Shelley, az igazi költő (a kunderai "szellemi alkat") már magára maradt "paródiaszituációjában". A művész-én, a gondolkodó ember ezekben a történelmi helyzetekben mindig "máshol" van... Közte és tettei között is szakadék keletkezik. A művészelődök hagyományának értékelése pedig változtatható, parodizálható. A regény legizgalmasabb elméleti kérdései a fiktív életrajz, az emlékezetvesztés, az elbeszélői tempók kontrasztjának és a nem-gondolkozás konformizmusának problematizálása. A Máshol Faucault szerint heterotópia. A Máshol vonzó, de a saját helyre átvihetetlen. Élet és művészet fogalmához a kunderai narratívában az idegen hely, illetve közelség és távolság dialógusa kapcsolódik.

Mostanában úgy tűnik, apadóban van a Kundera-olvasás divatja, kevésbé időszerű a közép-európai száműzetés poétikája. Az egyéni tettek kérdésfelvetésének narratívája viszont megingathatatlanul aktuális, ahogy a regény címe (a Rimbaud-idézet) és eredeti címe, A lírai kor is az. A líra, illetve a líra (el)hallgatása ugyanis az egyéni magatartást, az emberi létezést és a fiatalság kategóriáját jelöli a kunderai szótárban.

Hivatkozás

Chvatík, K. : Milan Kundera regényeinek világa. Fordította: N. Kiss Zsuzsa. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002
Kundera, Milan: A regény művészete. Fordította: Réz Pál. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000