Hózsa Éva: Idevonzott irodalom

A mulasztás kontinuitása?
(Bertolt Brecht ma)

Dürrenmatt mutatott rá arra, hogy Brecht mindig azt ábrázolja, amit elmulasztottunk. A Brecht-évfordulók kapcsán az olvasói/nézői mulasztáseffektusok is értelmezhetővé válnak. Brecht-képünk ugyanis összeomlott, és valahogy nem divatos újat kialakítani. A mai néző nem igényli a tandrámákat, a Brecht-féle parabolát, az "ideológiát", az olyan típusú műveket, mint A rendszabály, A vágóhidak Szent Johannája, a Carrar asszony puskái vagy Az anya c. Gorkij-adaptáció. A megváltoztathatónak láttatott világot és a lehetséges magatartásokat azonban még a mai befogadónak is tanulnia kell.

Mégsem biztos, hogy mulasztásnak nevezhető bűnt követünk el, ha Brechtet ritkábban emlegetjük. "Műve" már szervesen beépült a modern színházművészetbe, a dramaturgiákba. Egyszerűen nem hagyható ki a színházi előadásokból, és ez az állandó "háttér-jelenlét" sokkal nagyobb kiterjedésű, mintha a szakmabeliek újra és újra a brechti forradalomra hivatkoznának. Színpadtechnikai ötleteinek sora, a "kulináris" színház és az illúziók lerombolása, az elidegenedő és a "kiváltandó" effektusok - mert Brecht alkotása mindig valamiféle kettősségben szemlélhető -, valamint a sokat emlegetett oknyomozás belopózott a színházba. Puntila, Galilei, Kurázsi mama korunk hősei, akik - Roland Barthes megállapítása szerint - semmit sem látnak, "vakok", ám mi látjuk, amit a hős nem lát; látjuk őt, és látunk általa. A látó, a gondolkodó olvasó, illetve néző Brecht eszménye és követelménye. Gondolkodik a hős, gondolkodik a néző, csak a néző másként.

Sőt, azzal se áltassuk magunkat, hogy a brechti dráma elidegenít, mert nagyon is megráz és felkavar, és ez nem paradoxon.

Brecht művészetének legfőbb jellemzői a kettősségek: a repülés és a józan realitás (Sen Te szavai igazolják), a lezártság és a transzcendencia, az otthontalanság és az "otthonba fogadás", a "jó" és a "rossz" ember, a biztonságérzet és a bizonytalanság, az egyén és a közösség, az élet és a halál (az életen túli), sőt a műfaji kötöttség és a műfajrombolás.

Nem figyelt fel kellőképpen a recepció a kettősségekben rejlő árnyalatokra sem, hiszen Brecht nem mindig végletekben gondolkodik.

Újraolvasásra, új olvasatok kialakítására vár a brechti líra is, amely többnyire egyszólamú líraként él a köztudatban. Cinikus, "hangos", az expresszionizmuson nevelkedett költői én szólal meg, az "epikolírikus" versek pedig igen gyakoriak. Garai Gábor értelmezte valaha Brecht régi szabályoktól eltérő dalait, amelyekről csak az olvasói ösztön súgja azt, hogy lírai költemények (Miért szép. Gondolat, Bp., 1970.). Fel kell végre fedezni a brechti költészet többszólamúságát, a csend poétikáját, a metaforikus tájverseket, azokat, amelyekben Konfucius szellemétől kicsit elfordulva az egyén már "önmagában" is létezik, valamint a vallási motívumokra, dimenziókra hivatkozó szövegeket. Az utóbbi kategória a karácsonyi legenda nyomán "legendaversnek" nevezhető. A fehér színt kiemelő, sűrített, elliptikus szerkezetű versek meditatív jellegűek. A verszárlatok gyakori jellemzője a határtalanságot sugalló mozzanat, a tájelemek közül pedig kiemelkedik a felhő, a hó és a szél.

A Mikor reggel felé című versben már csak műfaji és formai vonatkozásban fedezhető fel Villon hatása. A halállal való szembesülés inkább a Weöres-művekre emlékezteti az olvasót. A klinika fehér betegszobájában felébredő lírai én a rigófütty áthallásával ragadja meg az életen innen és az életen túli világot, magát az átmenetet. Csak úgy tud a jelenben (az életben) létezni, ha valamilyen módon sikerül érzékelnie, megőriznie a halál után is - ebből az új távlatból - az élet és az élők örömeit: "Már jó ideje / nem féltem a haláltól. Hiszen / semmiben sem szenvedek hiányt, / ha én magam hiányzom. Most / sikerült végre örülnöm / halálom utáni rigófüttyöknek is." (Hajnal Gábor fordítása.). A műértelmezés átvezethet a lehetséges világok problémakörébe.

Az új Brecht-kép, amelynek kialakítását elhanyagoltuk, gazdagabb és sok-rétűbb lehetne, mint amilyen az eddigi volt. Nem is feltétlenül szükséges az eddig felvetett problémák kibogozása. Brecht sem arra törekedett, hogy rámutasson az összefüggések sokaságára, inkább a "dolgok" meglétét, különválását nagyította ki gondolkodó közönségének. Mostanában gyakran elmulaszt az olvasó egyes jelenségeket brechti módon (is) látni, elfelejt brechti módon, a brechti stratégiával eljutni a megértésig.