Makropolisz 11.: Szárnyak, cédulák... 1/2.
Sibelan Forrester
Angyalok
Draginja Ramadanski: Bogaras I.
MÁSODIK NAP. Reggeltől a vendégeket vártuk. Tata munkájából adódóan, kiment a vonatok elé, mi pedig Angelina mamával ahányszor füttyszót hallottunk, kéz a kézben vigyázzba vágtuk magunkat. Ám a gyerekek csak későn, naplemente táján érkeztek meg.
ANASZTÁZIA. Pavle felesége orosz volt és Anasztáziának hívták. Természetesen ez egy kifejezetten pravoszláv névválasztás, szüleiben, akik a cári Oroszország fehér emigránsai voltak, ez tartotta a lelket. Mire felnőtt, neve magába itta mindazon legendát is, amely Anasztázia hercegnő neve körül szövődött (hogy a vérengzést túlélte, hogy egy éjszaka csuromvizesen és átfagyva kimentették egy csatornából, s hogy mindez nem egyéb sötét, füstös szobákban szőtt szóbeszédnél). De a név csengése rendkívül illett a zsenge balkáni Anasztáziára is: a kitörő nas , a tas , mintha az egyes szám első személyének szláv az névmását hangsúlyozta volna, míg az i hang a többi fonéma és szótag zajában hősies küzdelmet folytatna a kihallhatóságért. Az apját, a menthetetlen álmodozót, akinek hátába már beépült a két polgárháborús golyó, boldoggá tette, hogy megismerheti és feleségül veheti honfitársát, az orosz emigráns lányt, aki a szerény belgrádi szomszédságában jó hírű varrónővé lett. Tudniillik a cári Oroszországban a lányoktatás magába foglalta a hímzés mesterségének elsajátítását is. Az apja halála után, akinek teste kimerültebb volt, mint amennyire azt látni lehetett, az élet sokkal nehezebbé lett. Anasztázia anyja valósággal megkönnyebbülést érzett, amikor Pavle udvarolni kezdett a lánynak. A papnövendék idősebb volt a kadétoknál, de egyszerűség és tapintat jellemezte, s lenyűgözte a törékeny lány olvasottsága és éles szellemessége. Már a kézfogó előtt a Naszta becenevet adta neki. A fiatal házasok 1938 tavaszán odahagyják Jugoszláviát, és a férfi átveszi a chicagói szerb egyházközség pásztori teendőit. Anasztázia ekkor még a tizenhetet sem töltötte be.
CHICAGO. Anasztázia nem érzékelte, hogy Amerikában gazdasági válság fogadja őket, meg egy háború, amely megbélyegezte az egész korszakot, csak a falakat látta maga körül. Új, chicagói hálószobájuk halványuló tapétáját: fehér stráfok és piszkos rózsaszín, stilizált rózsacsokrok váltakoztak rajta; és a konyha mennyezetének sötétzöldjét, amely a falakra is aláereszkedett jó méternyi mélységben, ott aztán zsíros kékes színbe tűnjön át, letakarhatatlan foltokkal a sparhelt körül a falon. A kis szalon fabarnára volt festve, a plafon fehérre, elszegve egy vékony világos léniával, ez tetszett neki a leginkább: valaki valamilyen hatást szeretett volna elérni ezzel a vonallal, megható igyekezett elősegíteni a tér értelmezését. A házból kilépve általában a madárhangokat és autókürtöket visszaverő fal mentén haladt. Ha néhanapján kirakatot nézni a városközpontba merészkedett, azt látta, a járdák roppant szélesek, az épületek felfoghatatlanul magasak; ha kilépett a járókelők két irányba siető sodrából, érzékelhette a drága fehér kőkockákban a millió apró fosszíliát, a magszerűen elkülönülő középpontokat, amelyek tökéletes formája valamiféle életről tett tanúbizonyságot. A régi és kevésbé nagyratörő épületek hosszúkás, sötét kőblokkokból épültek, amelyek Belgrádot idézve szemtelenül a járdára feküdtek. De míg Belgrád a sötétszürk ét és a zöld et , az aszfalt és vadgesztenyék színét ölt ötte magára, Chicago világosszürke volt, és a házak körüli zöld övezet valahogyan elhalványodó. A boltok latin betűs cégérei folyton megtévesztették: szegényes angoltudással keverte a szezont és a fazont, így aztán igyekezett megtanulni bár a legszükségesebb kifejezéseket. Télen hideg szél fújt a tó felől, ilyenkor sietősen igyekezett haza. Szokása volt Pavle segítségére lenni, ahogy ez egy papnéhoz illik, gyöngéd és figyelmes volt a plébánia asszonyai iránt, akik megkedvelték készségessége miatt, gyakorta védelmükbe vették és ellátták kenyér- vagy mártásrecepttel, jóindulattal mosolyogtak soha ki nem küszöbölt lágy kiejtésén. Ő itt vált felnőtté, itt lett jóval tartózkodóbbá és magabiztossá. Őt és Pavlét csak egyetlen dolog aggasztotta: az évek múltak, és a gyermekáldás elkerülte őket.
ANGYALOK. A háborút követően változások sora következett. Sok asszony, akiben bizalma volt, odahagyta a templomot gazdagabb találkahelyek reményében, s akik a helyükre léptek, rossz szemmel néztek rá orosz származása miatt. És akkor következett be a legnagyobb változás: Pavle buzgó imái meghallgatásra találtak, és az Úr megnyitotta asszonya méhét. Egy gyönyörű kislányt hozott világra! Majd egyiket a másik után, még kettőt. Pár évre rá egy kisfiút! A világ leszűkült három telezsúfolt szobára, még ha Pavle be is szerzett egy ragyogó fehér, megállás nélkül zakatoló, tömérdek ruhát, pöndölyt, pelenkát forgató mosógépet. Anasztázia a lakásban rekedt, kezében a nedves fehérneművel teli kosár, s húzta egymás után ki a fehér zászlóval és fa csipesszel teli szárítóköteleket. Míg ő szüleinek egyetlen gyermeket volt, most zavarodottan, szórakozott mosollyal nyugtázta, hogy négy apróság veszi körül. Pavle kedvesen szólt hozzá, de ő csak a fejét ingatta. Elvitte aztán az orvoshoz. Végül óvatosan közölte vele, a gyerekeket elviszi nővéréhez, Angelinához. Anasztázia csak egyetlen szófoszlányt értett meg az egészből, hogy Angel; az angyal ellen pedig semmi kifogása nem lehetett. Bólintott, miközben ujjai frissen mosott gyapjúpulóvere szélét morzsolgatták.
AZ A HÁZ. Bár Anasztázia Angelinát már elfeledte, magára a házra jól emlékezett. Három napig laktak ott, amikor összeházasodtak. Valamilyen kisvárosban állt, bár az utcáit igazi városi utcáknak látta, csak a házba nem az utcáról, hanem az udvarból nyílott a bejárat. Az előszoba sötétvörös és világossárga járólapjait naponta makulátlan tisztára sikálták, az udvari pornak mégis nagy szerep jutott abban, hogy ilyenné kopott a színük. A konyhába három lépcső ereszkedett. Pár tükör is volt a falon, abban a szobában, amelyben az éjszakát töltötték, mintha a vendég és a házigazda reményt fűztek volna hozzá, hogy valamennyi tükör mást mutat. Ő a legváratlanabb szögekből igyekezett arckifejezéseit tetten érni, s arra a benyomásra jutott, hogy ezzel a férfival ebben a szobában most egy teljesen mást nő tartózkodik. Még most is, csak le kell hunynia a szemét, fel tudja idézni a kettős üvegajtó képét, amelyen át a virradat fénye tör a szobába; de az első reggelt is, a szabadba lépés pillanatát: a nap mozdulatlan korongját, elszegett fehérséget a festett ajtófélfák között, a por sokszorozódó fátylaiban, amint az egész előszoba, függetlenül kopottas bordó-sárga kövezetétől, angyali fényben tündököl.
GYEREKEK. A gyerekek túl kicsik voltak még, hogy megtanulják Anasztázia nevét: egyszerűen csak anyának szólították, és bizonyos idő múlva már nem sírtak utána.