„Furcsa zenét hallott aztán,
sercegni kezdett lomhán
valami benne.
Szóval ez a
füzetek szimfóniája lenne?”
Nagy Hajnal Csilla
„Hangunk elárult bennünket. János hangja mély volt, akár egy kútból szólna, nekem pedig magas. Ha nem szólaltunk meg, akkor anyánk sem tudott megkülönböztetni bennünket.”
M. Szabó István
„Először paradicsomra gondoltam, de az összenyomódhat, kifakadhat. Viszont piros. A krumplit még be kellene valahogy festenem. Először öltözöm be. Még nem döntöttem el, vidám vagy inkább legörbült szájú bohóc legyek.”
Koncz Csilla
„megmutattad nekem a telet
érezni tanítottad a hó illatát
nem ment
gyakorolnom kell
üres lapokat adtál”
Hajtman Kornél
„...magamra zártam az ajtót, lehúztam a nadrágom, rátettem a combomra, és a zihálás azonnal megszűnt. Megnyugodtam, megpihentem, a bőrömön akartam érezni a kis magvat, amióta csak megláttam...”
Takács Zsuzsi
„teleírhatatlanok
az ég tátongó
papírlapjai
hiába is karistolják
össze a fák”
Dobry Judit
„A férfibicikli rúdján ülök, apu tapossa a pedált a Zentától Bogarasra tartó dűlőúton. Apu fiatal és izmos, én öt vagy hat éves lehetek. Apu haja az arcomhoz ér, a bicikli imbolyog a mély, forró porban, kánikula van, zümmögnek a legyek, ide-oda libbennek a méhek. Nem is sejtem, hogy egy jövőbeni prózában vagyok, érdektelenül a tömérdek részletkérdés iránt. Apu türelmesen válaszolgat az én fontos kérdéseimre. Miközben pumpálja a gumit, én tartom a szelepet. Szerelmes vagyok apuba, éppúgy, mint az összes többi nő.”
Draginja Ramadanski
„Hátulról látjuk, az eleje beleveszik a narancsszín háttér áttört fehérjébe, inkább csak árnyék, mintsem megfogható valami. Ami konkrétabb, az a felénk villanó piros macskaszem a nagyon kék sárhányón (akvamarin lenne?, sajnos a képernyőn nagyon kicsi felületen látom, inkább csak érzem a színt). És ennyi. A narancsködbe vesző, anyagtalan első kerék, és a hátsó, piros prizma között még a hátsó gumi tétova szürkéje, és a pózna szinte ugyanolyan szürke árnyéka, ezek mögött már csak körvonalak, a kormány kacskaringója. Bicikli is meg nem is. A bicikli sejtése.”
Rajsli Emese
„Szépen mondom a Bélának, hogy kapcsolja be, de mégse kapcsolja. Még mondja is: nem kapcsolom. Nem akarok ordítani rá persze, mert akkor meg azzal jön, hogy ne legyél közönséges, tudod, hogy azt utálom. Egy kicsit kapcsold be csak, mondom neki, és megpróbálok mosolyogni, ő mondta egyszer, hogy ha mosolyogsz telefonálás közben, azt meghallom a hangodon. Most mosolygok, hátha megenyhül, pedig egyre jobban forr bennem a düh...”
Kovács Jolánka
„nem tudom
hogyan bizonyítsam
amit hiszek
nem tudom
hogyan magyarázzam
amit megtapasztaltam”
Szűgyi Zoltán
„A festményeken gazdátlanul árválkodó kerékpárok, a fal mellett felejtett, fákhoz odatámasztott biciklik, a nyergükbe pattanókra és elszelelőkre várakozó járgányok alig-alig különböznek a sportolók szexuális alapú mozgásbűvöletét sugárzó versenybringáktól és a földekre meg a piacra igyekvő nénikék vagy bácsikák nélkülözhetetlen segédeszközeitől. Az elliptikusság oldalnézetű elementaritásával, a párosan szinkronizált pörgések és kanyargások színtartományainak gazdag kidolgozásával a szabadságfeltételeket a szabadkaiság életmegnyilvánulásaivá sikerül növeszteni, terebélyesíteni. A biciklik és a biciklizők kis vajdasági metropoliszában a kerékpár ikonná minősül, szuverén és modern jellé emeltetik.”
Virág Zoltán
„Végtelen szeretet áradt ebből a képből. Szerettem volna megnézni, legalább fényképen. Ám, mikor nemrégiben Lókúton jártam, ahol a festő lakik, nagy csalódás ért. Nincsen ilyen képem, soha nem is volt, kutyákat alig festettem, túlságosan közel állnak hozzám, valami ilyesmit mondott, aztán a falra mutatott, ahol egy kisméretű képen az egyik kutyája látható, ülve. Ez kivétel, tette még hozzá. Körbenéztem. Biciklik, madarak, gyümölcsök, mögöttük a jellegzetes szajkókusza háttér. Mintha a káoszból születne a (mikro)kozmosz. A csend élete(i).”
Bozsik Péter
„létrák, végtelen lajtorják
kellenek, hogy ügyesen
tudjanak szökdécselni
odafönn a lelkek,
sárga alapon lila fánk
szimbolizálja a végtelent”
Csík Mónika
„Nem voltam ott, mikor eltemettek,
nem tudtam, milyen virágot, az orgonát,
az orgonát szeretted, mint ahogy én is, de már nem emlékszem, röhej, nem emlékszem,
hogy májusban születtél-e, haltál-e meg, orgonavirágzáskor.”
Molnár H. Magor
„Egykor a kétely és a szégyen,
most a bőség tere, a valódié”
Ana Ristović
„ Épphogy kezdetét vette a végtelen éjszaka, amelyen bőre kiszárad, pikkelye leválik a haláltusában, és megnő benne az ösztön – ugyanaz, amely a büdös, sűrű víz elhagyására késztette –, hogy most ugyanoda visszatérjen. Kínlódott, pedig álmodhatott volna helyette a nagy vízről, amely tele friss, naptól megduzzadt algával, muslicák felhőivel a felszín felett, meg puha langókról és a hínárról, amelyre ikrát rakhat.”
Boško Krstić
„Kifeszített kötél a két agyfélteke között
ki egyensúlyozik rajta?
cseresznyepár piroslik fülein
kristály szárnyai alatt meggörnyed”
Balázs F. Attila
„Nyitott távlatok világára vágyott, embertársakra, akik megcsókolják a boldogtalanokat és megnyugtatják a nyugtalanokat, akik szájuk szögletében mindig tartogatnak néhány kedves szót az elutazóhoz, és nyugalmat árasztó tekintetükkel megetetik az éhezőket, de bármerre is nézett maga körül, csak kristályszemű és kristályszívű idegeneket látott mindenütt, akiknek arcára az unalom és az erőltetett nevetés ráncokat festett.”
Sándor Zoltán
„Hadd gratuláljak,
boldogság:
késő bánat,
örülni: kell...”
Lennert Tímea
„úgy néztem egy hatalmas körte volt a zacskóban úgy láttam legalábbis hogy egy nagyhasú zöld körte lehet elég tisztán látszott pedig a zacskóra is rászóródott a hamu szemcsésen pettyezte a körtét gondoltam talán a másik fele”
Kovács Jolánka
„jól mondod
(az időt is)
ki kell várni
talán ez a legszörnyűbb
nyűg”
Czirok Attila
„írja a költő a verset s nem rágja
pennája tollas szárnyát
hímsovén nadrágja elöl emelkedik”
Balogh István
„Egy Ikarosz-szárny a háton,
apák katéterrel ledöfött fallosza,
meg a sok magunkba rejtett faló,
a sok láthatatlan bizonyosság, semmitapintás.”
Beszédes István
„Reggel, hazulról elmenet, el is estem. Fejjel előre. Akárcsak sok évvel ezelőtt, mielőtt gyógyszer szedésére adtam volna a fejemet. Mindig fejjel előre. Akkor régen, a virágágyásba zuhanva, tele lett anyafölddel a szám.”
Jódal Rózsa
„Elhaladva előtte nem egyszer megfordult a fejemben, hogy kivágom, hiszen ezzel senkinek se okozok kárt, mert nincs gazdája, senkié, gazdátlan, a sufni alól bújt ki, mert bizonyára nem érzi ott jól magát, meg se tudna nőni a zárt, sötét, levegőtlen helyen. Valahogy mégse tudtam rászánni magam erre a végzetes lépésre. Talán mert egy világszép vers sugallatára megsejtettem én is a fák „kimondhatatlan tetteit”. Mert azért bújtak elő a föld méhéből, hogy az örök világosság fényébe fürödjenek.
Az én juharom egy rozoga, hulladékdeszkából összetákolt fészer alól.”
Németh István
„Egy idő óta a felejtésről, múlandóságról elmélkedem, ezekről írok verseimben és ezek performanszaim fő motívumai is. Itt is tárgyak jelképezik és őrzik emlékeimet. Hvaron és a Dunán is szárnyas hajókat látok. Én egy szárnyas ketrecben álmodom életemet, egy lángoló zuhanás sötétjében, ahol egy bukott angyal fájdalmas hangját hallom agyam kékjébe zárva.”
Ladik Katalin
„Szeretném tudni, hogy vajon csak a holdról van-e szó. A válságok és válságkezelések éveiben vagyunk, és egészen meghökkentő, hogy nincsen a színen semmilyen igyekvés, mely a realitások korlátait mozdítani próbálná. Sőt, a valóságképzetek sem igen mozdulnak”
Várady Tibor
„Nem ismersz meg én vagyok?
Hitványul gyenge amire hivatkozok
voltam igen voltam én már vörös nevetsz
És a 8 és fél óra nem is egyszerű veled”
Bartha György
„Az Egyszarvú szelíd hallgatása.
Misztikus Rózsa-embléma: a néma Szerető, ki minden nap
Leráz magáról. Tenger apálya és dagálya.”
Szegedi Szabó Béla
"Megértem,
mi a pincértől a padlásig,
sarlóstól kaszásig"
Vass Tibor
„a szürke fagyokat
követően
egy pillanattal előbb
születik meg
napkeleten a fény”
Bartha György
„Lám, ki is vagy valójában, kinek néha testes portóiként csillan a haja, máskor vöröses rézzel vonja be a neon sárga-fehér fénye, ahogy visszaverődik a fal sápadt májbetegségéről.”
Lovra Éva
„A vers sorait olvasgattam újra,
magamban, belül, némán, hangtalan hangsúlyozva a szavakat,
mintha közönség előtt adnám épp elő
– milyen szép is lenne egyszer valóban megtenni így –,
s ahogy a mű végén leállt a lejátszás”
Szabó Palócz Attila
„A kép kimerevedett.
A zongoraművész, jobb kezét körülbelül harminc centiméterrel a billentyűzet fölött tartva, mozdulatlanul ült a zongoránál.”
Verebes Ernő
„a testes lapok közt merengő erek
sűrű fonalán
csendben huppan az elfelejtett hamu”
Baráth Attila
„Valami elfedett,
Valami hűtlen hó,
Előbukkanni
Nem vagy hajlandó”
Hernyák Zsóka
„Az év első mondatát kértük szerzőinktől.
Az első sort. Vagy ami annak álcázható, hízeleghető, hamisítható.
Mert mintha minden mondat az első és az utolsó lenne. És mintha minden mondatban ott lenne az előző. És egyben a következő. Végső »soron« az összes, amelyet az évszakok tűi ezután fognak kihímezni, avagy: amelyet az évszakok kései ezután fognak kifaragni csontjainkból. Ha Allah is úgy akarja.
Miközben »lelibben oldalt kétfelől a karja«. (Sz. J.)”
Danyi Zoltán
„Lábnyomok a hóban,
önmagamhoz vezetnek”
Jász Attila
„Egy nap arra ébredt, hogy a zsebében a kavics...”
Aaron Blumm
„Az első sor szólhat bármiről? A gatyáidról is? (Felkiáltójellel!)”
Orcsik Roland
„Jó súrlódás kéne...”
Terék Anna
„Egyszer egy ilyen áprilisi virágsziromzáporban feketeruhás alak tűnt föl a lakatlan ház előtti enyhe útkanyarulatban, viaszsápadt arccal, tekintetében olyan vad kétségbeeséssel, mintha a világ végéről űzték volna idáig, s bár a jelenés csak pár percig tartott, aztán amilyen váratlanul érkezett, olyan gyorsan távozott is...”
Mikola Gyöngyi
„Amikor a klozetbe mentem egy marha megkérdezte, hogy miből van a cipőm.”
Nemes Z. Márió
„Elkeríteni egy akkora helyet, mint a testem, és azt helyezni át...”
Győrffy Ákos
„a bányában. (Puszi!)”
Balázs Attila
„teljesen megfeledkeztek a betűkről.”
Boldog Zoltán
„Háromszor szakadt le és háromszor tűnt el... ”
Kollár Árpád
„Rideg Alajost megbabonázta az eszébe villant szó, a firnájsz, s mintha egész gyermekkorát cunamiként sodorta volna ki tudatából, hiába erőlködött a Vadászkürt Szálló és a Magyar Polgári Kaszinó közé ékelődött Apatini úton baktatva újra emlékeit elősorolni és azonosítani, honnét is ered a gitt körött kavargó gondolatgubanc vezérszála, máris a keresztúthoz jutott. A forgalmi irányítólámpáktól hemzsegő útkereszteződést rajta kívül senki nem hívta keresztútnak, de Alajos számára ez a szó volt a legkifejezőbb: jobbra a Szent Rókus temető felé indulhatott a járókelő, balra a hajdani pravoszláv kistemetőre vezetett az út.”
Mihályi Cobor
„Vad környezetben hányódott
a hajdani műfényhozó.
Mintha gyökereit kereste volna
az iszapba süllyedt,
bomlani kész
tiszai alvilágban”
Orcsik Roland
„Miként dobban a szív, úgy káprázik a szem. A pillanat, amelyen parttalanul ívelt át a kongótéglák harangszóba ágyazott éneke, csupán Rideg Alajos retinájába égette be mozdulatlanságát, hogy ismétlődő álmai onnét évek múltán is részletgazdag pompájában hívják elő újra és újra. Rideg Alajos muzsikus volt, úgy tartotta magáról, hogy egy kicsit zeneszerző is, de élményei ennek ellenére mindig képekben rögzültek, panorámás látványokat komponált belőlük, nem pedig zeneműveket.”
Mihályi Cobor
„Alattuk a gépkocsik kereke tördelte aszfalt, s a fekete tócsák gödreiben, a mély lyukakban koszos víz mosta selyemtáglák, amelyek az első tavaszi napsugárra felragyognak, akárha egy vastag aszfalttal erőszakkal lefedett földalatti világ ablakai volnának. A munkások e lyukakat akkor lustán foltozni kezdik, egyenetlen szélüket olvasztott bitumennel kenegetik, megkísérlik eltűntetni, valójában megjelölik elzárt bejáratait a régi, eltemetett világnak.”
Bosko Krstić
„A jugoszláviai magyar irodalom húszas éveinek végén és harmincas éveinek elején az irodalmi vezéregyéniség egy nagyon furcsa kis vékony, kitinpáncélos bogárka volt: egy örökké valamiféle szivárványos adriai szigetekre elvágyódó, azonban haláláig a disznósivalkodásos bácskai porban és porlepte akácosokban maradó, ott bujkáló, biciklizgető és révedező, széplelkűségében itt-ott elcsorduló, utána rendre pocsék hangulatú falusi orvos, aki ebből a poros-ragacsos, önnön termékenyítette bácskai anyagból megalkotta a vajdasági helyi színek ellentmondásos elméletét. Szenteleky Kornél a tizenkilencedik század végén született Pécsett – nem volt echte délvidéki tehát –, onnan kerül majd szülőivel Erdélyen át Zomborba. Érettségi után Pesten tanul, ezt követően friss oklevelével Garán vállal munkát. Nem tetszik neki, elmegy onnét, cseberből vederbe, örökre lesátorozik a vajdasági szürkéske Szivácon. (Ezért kár volt?) Ott dolgozik viszonylag korai haláláig, közben sokat betegeskedik, gyakorta utazik külföldre tüdőkólikáját gyógyítani, hiába. Negyven éves, amikor feladja a harcot. Ki hallott róla?
Kornélunk írta, hogy éjjel, amikor horkol a dagadt disznóhizlaló, s a százláncos gazda gutaütötten emészti az esti vinkót, meg a paprikást, ő például spanyolul tanul, Hölderlint forgat vagy Rimbaud-t, Van Gogh lángoló vonalait bámulja, netán Nietzsche megejtő mélységeibe szédül. Sápadtan, lázasan, szikkadt szemekkel. – Tényleg: ki ismeri? És a szivárvány mely színeiből áll a helyi színek elmélete?”
Balázs Attila
„és látom magam
a visszajátszást újraindítani ”
Bartha György
|
„Csurig vagyok a mennyországgal. Valaki pókember-ugrásokkal loholjon ide, és tépje le a rangjelzéseket a kényszerzubbonyomról. Vajon miért félek az ágyamon flegmán és erotikusan elterpeszkedő könyveimtől?”
Bódis Attila
„Szívek érzékletes helyeinek központja,
nem más e világban, mint a
kapcsolatok Babilonja!”
Romoda János
„Ha eljönne az idő, leveleit lehullatná, majd hó fedné, aztán pedig újra kirügyezne.
Jól tudja, ez sok időbe telik. Mondják is, hajtogass inkább hajót, repülőt, békát. Ezek mind könnyűek, válaszolja, és már látja is a tölgyet.”
Tóth Tímea
„Röviden összefog a halva:
a szín a nap önszorgalma.”
Vass Tibor
„A szeme, gondolta P. a vadászboltban, az amerikai staffordshire terrier szeme olyan volt, akár a borostyán, ha megfelelő szögben esett rá a fény, barnás sárgán ragyogott fel, közepén az apró, fekete szembogárral, amelyet zárványként foglalt magába, ahogyan a borostyán zár magába egy-egy kisebb állatot, gyíkot vagy rovart, és azzal együtt kövül meg...”
Danyi Zoltán
„aztán valaki megjegyezte
jönnek a seriffek
így simán
és valóban
de nagyon finomak voltak”
Bartha György
„Még most is, csak le kell hunynia a szemét, fel tudja idézni a kettős üvegajtó képét, amelyen át a virradat fénye tör a szobába; de az első reggelt is, a szabadba lépés pillanatát: a nap mozdulatlan korongját, elszegett fehérséget a festett ajtófélfák között, a por sokszorozódó fátylaiban, amint az egész előszoba, függetlenül kopottas bordó-sárga kövezetétől, angyali fényben tündököl.”
Sibelan Forrester
Együtt nőttünk föl Sašával az újvidéki Telepen, szemben laktak, én tőle tanultam meg szerbül, ő tőlem magyarul. A könyveim közül a kedvence a Csóri, Makkos, Hosszúláb volt, már csak a címére emlékszem. Én meg azokat a mesekönyveit szerettem, amelyehez (bakelit)lemez is tartozott, a borító hátsó oldaláról pedig ki lehetett vágni-hajtogatni egy figurát, és azt a lemez közepére állítani: a lemezzel együtt forgott a mesefigura is. A bátyjával megosztott kisszobájuknak a sarkában állt a lemezjátszó, a kart kattanásig jobbra mozdítva lehetett elindítani a lejátszást, óvatosan kellett ráhelyezni a tűt a fekete lemez szélére. A mesét hallgatva követtük a cirillbetűs szöveget, csengőszó jelezte, mikor kell lapozni.
Rajsli Emese
„önmagunk fölébe kerekedvén
náluk is különbekké,
kiválóbbakká válhatnánk”
Verebes Ernő
„Épphogy kezdetét vette a végtelen éjszaka, amelyen bőre kiszárad, pikkelye leválik a haláltusában, és megnő benne az ösztön – ugyanaz, amely a büdös, sűrű víz elhagyására késztette –, hogy most ugyanoda visszatérjen. Kínlódott, pedig álmodhatott volna helyette a nagy vízről, amely tele friss, naptól megduzzadt algával, muslicák felhőivel a felszín felett, meg puha langókról és a hínárról, amelyre ikrát rakhat.”
Boško Krstić
„Már azt sem bánom, ha soha ki sem engednek innen, sőt, abban reménykedem, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek, legalább majd nem kell nap mint nap újra meg újra bizonyítanom, állandóan másoknak a kedvében járnom, senki sem vár el majd többé tőlem semmit – és ennek a lehetőségnek már a gondolata szárnyalásra készteti a lelkem.”
Sándor Zoltán
„Hogy értem-e spanyolként az olaszt?
Időnként mintha tisztán értenék
szavakat, üdv, dicsőség, vagy malaszt,
annyit, mi a válaszhoz épp elég”
Lanczkor Gábor
„Vihar közeleg, mondta valaki, de én már zuhanni kezdtem az álomba, előbb csak lassan, majd mind gyorsabban, egészen addig, míg meg nem hallottam a harmonikaszót. Akkor óvatosan a jégre tettem a lábam.”
David Albahari
„Ne riadj meg ha hozzád fordulok Szólj Írj
Szerinted a sötétnek valóban vannak halálszárnyai
(A jövő találomra kihúzott fiók)”
Bartha György
„Akármikor új könyv akad a kezembe, kíváncsian lapozom fel, forgatom, nézegetem a borítóját, a gerincét, méregetem súlyát, alakját. A fülszöveget és a csalogató műidézetet felületesen olvasom el, esetleg később térek vissza hozzájuk, a fülszöveghez is csak akkor, ha nem a vállveregető dicsérgetés szóvirágait szajkózza. Ám az első és az utolsó mondatra külön figyelek: a könyv ezzel vagy magához bilincsel, vagy eltaszít. Úgy tűnik, afféle homályos nosztalgia ez a kerek, lezárt történetek iránt. Mintha lenne olyan egységes egész, amelyet könnyen lehet felidézni, rekonstruálni a beszéd s így az elbeszélés által.”
Orcsik Roland
„nincs többé rendszer az ártalomban
tűréshatárokat sem feszegetnek magasztos
eszmék, ideológiák, de legfőképp talányok,
nem állunk félre, ha árpa roppan”
Szabó Palócz Attila
„Újra lapozni kezdtem az újságot, de csakhamar megérkezett a pincérnő. Letette a süteményes dobozt az asztalra, majd a kávéscsészét is. Épp a kis tejszínes pohárkát emelte fel a tálcáról, amikor egy kifelé igyekvő kövér férfi hátulról meglökte. A sűrű, zsíros folyadék kicsordult, s vékony csíkban végigfolyt a felszolgálónő ébenfekete karján.”
Nagy Abonyi Árpád
„Az egymáshoz verődő faágak
mint a pingált lopótök-csörgők
még mindig ugyanazt a nótát fújják.”
Tóbiás Krisztián
„a városba életet is az emberek lehelnek...
a városba életet – vagy: halált! – is az emberek lehelnek,
s amilyenek ők, amilyenné tehetik,
a város maga annak tükre csak”
Szabó Palócz Attila
„Your letters are precious
As good rain in summer
As good snow in winter
And real as the earth”
Snežana Bukal
„Vissza nem fordítható tény.
Kövér cseppekben csurgott az asztallapról.
Fürge léptekkel szöktünk a helyszínről.”
Perišić Diana
„színesítik a tájképet,
ahogy a pillantásuk villan,
fogszabályzón csillan
a tompa lámpafény”
Szabó Palócz Attila
„Zűrzavaros, elszabadultan kóválygó gondolatok. Néha egy-egy tiszta pillanat: az embernek mindig készenlétben kell lenni, nem tudhatja előre, mikor éri utol az ítélet napja. Addig, amíg adódik esélye a jótevésre, sosem szabad elszalasztani. Ne essen nehezére megtenni, de adjon hálát a Mindenhatónak, amiért lehetőséget nyújt neki. Lehet-e, van-e egyáltalán más értelme az életnek, mint hogy jót tégy felebarátodnak… ”
Burány Nándor
„égi nedű elegyéből
újrateremthetsz,
s ha nem, hát én
álmodlak téged”
Csík Mónika
„Közös dolgainkról, mi délvidékiek, két helyen beszélhetnénk – kezdi Istók Jóska. – A Gyöngyszigeten, mert az is mágikus helyünk, csak eladták, akik elidegeníthették. Így ki tudja, mikor lesz újra a miénk; és Bátka a másik, a Zentáról lefaragott Tündérkert, amely hiába került a Tisza torontáli oldalára, megmaradt Bácskának...”
Balogh István
„A Fűzfás-ér felett, a Folyón, a Kék szökőkút peremén ülök, s az alanti lagúnákon érzékeimmel kitapogatom ötszázötvenötös bűvös számjegyünk jegyében, az idei lárvabőrvedlés idején minden idők egyik leghatározottabb embervirágzását. Akárha valamely lélekvesztőről, talán dunai gályáról vagy Fekete-tengeri kelevézről, megannyi emberrajzásos megalkonyodásban...”
B. Foky István
„Lassan iszom a savanyú bort; mostantól mindenre van időm. Rossz borra, lassú szemlélődésre, és az autógumik csikorognak a kereszteződésnél”
Kalász István
„szomorú vagyok
kassákot olvasok
igen
verseket”
Bartha György
késő éjszaka van
az aluljáróba ilyenkor már nem megyünk,
hajléktalanok álmát ne verjük fel
Szabó Palócz Attila
„Azt hiszem, ma már nincs azon a helyen semmi, ami arra utalna, hogy ott valaha egy öreg, utóbb a szürreáliák világába veszett partizán tanyája állt, mert vélhetően még a vastag törzsű diófát is elsodorta némelyik hullám, aprófává hasogatta az újbarbárok könyörtelen szekercéje, még inkább a hullacsonkoló benzines körfűrésze, és kész.”
Balázs Attila
„női mellek iszapderűben
s ahogy aztán egy csónak közelít
szemérmes alábukásunk a csuszamlós partról”
Sinkovits Péter
„Utoljára tíz évvel ezelőtt jártam itt, de még mindig emlékszem a szagokra, hangokra, rezdülésekre. Megkeresem a fát, ahol elmúlt a gyerekkorom. Ott ültem órákon, sőt lehet éveken át a fa ágai között, és vártam, hogy felnőjjek.”
Vuković Ildikó
„a táruló szem nem tud megbirkózni
hirtelen ennyi fénnyel, csukott szemmel
kell hallgatni a parkszéli platánok susogását"
Csík Mónika
„Megírni a tegnapot – vágy és parancs, mielőtt elnyeli az élményeket a tavaszi zsongás. Koszorúkat akasztanak rozsdás kampókra, raknak le a már enyhén mohos sírkő elé.”
Nagy Farkas Dudás Erika
„De virágvasárnap fakad rügyeken
És beszamaragol lelkembe
A halott költő élő szava”
Balogh István
„itt a torkolatnál
borzongok éppen
látod jönnek
az üzenetek (szépen) ”
Bartha György
„Hiányozni kezdtek az esti séták. És mivel tavaly is ezen a napon írtam ezt, ezért idén is eztet írom, hogy idén is ma sétálunk elõször az évben”
Ifj. Rácz József
„Napba pislog aztán
Vaksi aranypatkány”
Balogh István
„ne feledd: immár minden áldott hajnalonta egy pillanattal előbb születik meg napkeleten a Fény. Mossa végig örömtől ragyogó orcádat, enyésszen el mindent látó szemed előtt a terhes felhőpaplan káprázata egészen.”
Szögi Csaba
„A képernyőn újabb szöveg jelent meg: Ami elkészült, ahhoz semmi közöm! Jól tudod, hogy én csak az Egyensúly ügynöke vagyok! Érzelmekbe és élvezetekbe nem avatkozhatom!”
N. Czirok Ferenc
„térdelek
gerincem mentén
csírázik az arcod”
Gere Rita
„Tavasszal a napkelte előtt ébredő rigók egymást bátorító, reggel felé közeledve egyre lendületesebb énekét figyelem. Nem unatkozom, és a halál nyugalmára sem félelemmel gondolok, inkább belesek a résnyire megnyíló kapun. Elakadó lélegzettel, a gyomor üresébe dobbanó szívvel figyelek: félelem lakik a mélyfeketeségben, vagy más? ”
Nagy Farkas Dudás Erika
„reklámok fénye reszket
az eső áztatta
beton tükrén
hullámot verő szélben
a kikötött hajók”
Bartha György
„Újabb nap, újabb öltés.
Rövidülő cérna.”
Hegyi Botos Attila
„A(z örök) nulladik év, az időben való haladás a megszületés útja.”
Iancu Laura
„Nagy se vagyok, innentől fogva a tökéletesség is messze áll tőlem, bár pontosan nem tudom, mennyit is érek, hogy mennyi is a súlyom.”
Bencsik Orsolya
„Köröttünk a nincs-tenger”
Verebes Ernő
„Bontsuk talán meg akkor...”
Szögi Csaba
„egy virágüzlet mellett kellett elhaladnia, hogy a sírkert kovácsoltvas kapuján beléphessen a holtak bizonyossággal teli városába, ahol az élők megnyugvást találhatnak kételyeikre, elűzhetik kétségbeesésük démonját, s erre Rideg Alajosnak igencsak szüksége volt a gyászoló kis fekete menyasszonnyal történt találkozása után”
Fekete J. József
„Oromiakkal buliztunk együtt a Balaton jegén újévkor...”
Weiner Sennyey Tibor
„Velünk az Isten
Bennünk az ördög”
Halmosi Sándor
„...kiváló segédmunkásai leszünk a nyáron.”
Sirbik Attila
„Mester, az öreg aszfaltmunkás a reggeli párán keresztül Sabatka elmosódó tornyait szemlélte. A fekete kazánban tűz ropogott, előtte meg, egészen a köd határáig, sárga kongótéglából tetszetősen kirakott úttest. A bal térdére már felkötötte a bőr bevonatú védőpárnát, amely majd a fekete aszfalt forróságától védi, amikor azt kezében a simítóval, térdre ereszkedve elegyengeti a tégla felett. A munkások a kályhába vasúti talpfadarabokat dobáltak, szétűzte fölöttük a ködöt, meg a harmatos falevelek és a fű friss illatát a bitumen erős szaga és melege.”
Bosko Krstić
„A plakátméretűre kinagyított hajdani képeslapokat kellett volna inkább tüzetesen szemügyre venni, azokon már régtől fogva nem mozdult semmi, a lencsébe merevedett látványt akárhányszor is újra nyomtatták, mindig figyelmeztető változatlanságában jelent meg általuk a múlt. Az asztal körül ülők figyelmét ehelyett azonban a télen-nyáron egyaránt síkos burkolatú sétálóutca kisvárosi tempójú forgalma kötötte le.”
Mihályi Cobor
„sima víztükör
alatt a tó erői
mozgolódnak”
Jász Attila
„a bolondsipkát már magad is
a fejedbe húztad
s négy csücskében fényes csengettyük
csörögnek szüntelen”
Bartha György
„...ezt a világot nem az én méreteimre szabták, szól még a fejében egy elenyésző gondolat, meg hát... egyszerűen nem egyezik meg a sebességünk...”
Szögi Csaba
„valaki odakünn homokot lapátol,
egy hatalmas termetű sírásó óriás,
tagbaszakadt istenek korából.”
Beszédes István
„11 nap alatt is megtehettétek
volna 40 év járóföldjét
ti balgák ti vicsorgók”
Balogh István
„Már a kocsiban gubbasztok, amikor megállapítom, elhomályosodó, elzátonyosodó, meg-megszakadó vízrajzom mindennek ellenére ismét szépen kiteljesedett, akár egy szép színes térképen, első gyerekkori, rongyos kis Monarchia-térképemen, amelyen napokig kínlódva végül is sikerült összekötnöm egy állandóan nyálazott tintaceruzával (jóllehet, akkor még csak apám járt a tengeren, nem édesanyámmal, nincs kizárva valami nővel, ahogy édesanyám mondta, valami cafkával) a Tiszát az Adriával...”
Tolnai Ottó
„Ülni itt, csak így. Balra ablak,
odakint járhatatlan terek”
Verebes Ernő
„Temetői sétái alkalmával talán ő volt az egyetlen ember, aki a huszadik század legvégén nem sietett sehová. Elnyújtott lassúsággal lépegetett. Minden keresztről és sírboltról leolvasta a neveket és a sírverseket.”
N. Czirok Ferenc
„arra költik el a pénzt, / hogy én egy műanyag lovon /
üljek, a műanyag madárka helyett”
Terék Anna
„már nem emlékszem
miért utazom,
s mikor menekülök”
Hudák Katalin
|
